A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 5. (Budapest, 2011)

Az MFLSZ eredményei (Molnár László - Batalka Krisztina)

II. Levéltár-alapítás 2002 Az MFLSZ munkájának is köszönhetően rendeződött a Magyar Ipar- művészeti Egyetem (ma MOME) Levéltárának helyzete. 2003 Az MFLSZ közreműködésével sikerült elősegíteni a Pécsi Egyetemi Levéltár megalapítását. 2004 A Szegedi Tudományegyetem átszervezte az öt évvel korábbi ala­pítást követően folyamatos működési nehézségekkel küszködő levéltárát, mely ettől kezdve vált valódi gyűjteménnyé. 2005 A Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári karán egyete­mi levéltár alakult. 2008 A Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi Savaria Egyetemi Központjában egyetemi levéltár alakult. III. Konferenciák, szakmai napok 2002 A március 7-én a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigaz­gatási Egyetemen megtartott közgyűlésen dr. Lakos János vezető szakfe­lügyelő, az egyetemi levéltárak illetékes szakfelügyelőinek részvételével tartott tájékoztatót a levéltári látogatások alkalmával tapasztaltakról, s fel­hívta a figyelmet a szükséges intézkedésekre. Szeptember 20-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Ka­rán került megrendezésre a szaklevéltárral még nem rendelkező felsőok­tatási intézmények iratkezelésért felelős vezetői számára rendezett szak­mai konferencia, amelyen előadást tartott, ill. részt vett dr. Szögi László a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke, dr. Lakos János vezető szakfelügyelő, dr. Gecsényi Lajos a Magyar Országos Levéltár főigazga­tója, valamint Molnár József a NKÖM Levéltári Osztályának főosztályve­zető-helyettese. Az eszmecsere fontos eredménye a Főtitkári Konferencia elnökasszonyával történt kapcsolatfelvétel. 2003 Szeptember 19-21. között rendeztük meg szokásos szakmai progra­munkat a Vas megyei Zsennyén „Az Eu-csatlakozás és a hazai egyetemi levéltárak” címmel. A rendezvényen két külföldi meghívott is részt vett, Ausztriából és Csehországból. 2004 A Magyar Levéltáros Egyesület őszi piliscsabai vándorgyűlésén ki­emelt bemutatkozási lehetőséghez jutottunk. A Pest Megyei Levéltárral együtt szervezői voltunk a rendezvénynek, így a program tematikájában is kiemelt szerepet kapott egyesületünk. A rendezvényhez kapcsolódóan készült el az MFLSz-t bemutató posztersorozat. 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom