Magyarországi világi felsőoktatási intézmények a kezdetektől 1945/1948-ig - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 2. (Budapest, 2006)

II. Intézmények

pedig hivatalos levelezés található. (Jelzete: Vili. fondfőcsoport 1. fond: A Kecskeméti Egyetemes Református iratai.). Ebben az anyagban őrzik a kecskeméti jogakadémia egyetemessé válásával megszüntetett sárospataki és máramarosi ref. jogakadémiák iratait is. Az iratanyag évhatára: 1861-1949, terjedelme 9,67 ifm. Az Egyetemes Református Jogakadémia iratanyagának egy további részét a Kecskeméti Református Egyházközség őrzi és helyben kutatható. Keszthely A keszthelyi agrárfelsőoktatás 1797-1949 Története: Festetics György gróf 1797-ben Keszthelyen alapította meg az Európa első rendszeres felsőfokú mezőgazdasági tanintézetét a Georgikont. Az intézményben a képzés, az állami igényeknek megfelelően többirányú és egyben többszintű volt. A tanárok között voltak a hazai agrárszakoktatás kiemelkedő alakjai: Pethe Ferenc, Nagyváthy János. Az oktatás nyelve- a külföldi hallgatóknak való tekintettel is-1846-ig latin és német volt. Az 1848/49-s szabadságharc idején a hallgatók katonának álltak, így megszűnt az oktatás. Az újraindításra 1865-ig kellett várni. Ekkor kezdte meg működését az Országos Gazdászati és Erdészeti Felsőbb Tanintézet. A következő évtől Országos Gazdászati Tanintézetre, majd 1869-től Magyar királyi Felsőbb Gazdászati Tanintézetre változott a neve. 1865-ben szervezték meg az intézmény mellé a korszerű majort. A dualizmus korában pedig több tudományos kutatóintézetet felállítására került sor a tanintézeten belül. Az 1874-1906 között működött Magyar királyi Gazdasági Tanintézet a középfokúnál magasabb szintű ismereteket adott. 1906-ban akadémiává, azaz immár tényleges felsőfokú intézménnyé szervezték át. Ettől kezdve egészen 1945-ig a Magyar Agrártudományi Egyetemhez történő csatolásáig az intézmény a dunántúli felsőfokú gazdászképzés meghatározó bázisa lett. Szakirodalom: A/ Összefoglaló válogatott:- Sülé Sándor: A keszthelyi Georgikon 1797—1848. (Bp., 1967).- Georgikon 175. Jubileumi emlékkönyv. Szerk. Sági Károly. (Bp., 1972).- Csíki László: Intézményünk története a Georgikontól napjainkig. (Keszthely, 1976).- Csíki László: A keszthelyi agrárfelsőoktatás története. (Keszthely, 1989).- Kolozsvári Iván Bálint: The organizational development of the Keszthely Agricultural University 1797—1982. (Ann Arbor, 1989).- Szabó István—Almádi László: A növénytan és növényélettan története Keszthelyen. (Keszthely, 1999). (Georgikon Kiskönyvtár 6.).- László Alfréd—Takács Zsolt—Tószegi Péter: A Műszaki Tanszék története. (Keszthely, 1999). (Georgikon Kiskönyvtár 7.).- Csepinszky Béla: A Vízgazdálkodás és Meliorációs Tanszék története. (Keszthely, 1999). (Georgikon Kiskönyvtár 8.). 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom