Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Berki Márton–Berki Szilárd: Egy „csinált város” téglái – Téglagyártás Zalaegerszegen
236 Berki Márton - Berki Szilárd Az égetett téglának a helyi népi építőkultúrában való viszonylag késői megjelenése ellenére jóval korábban, már a 17-18. században is működtek itt egyházi tégla- égetők és nagyobb uradalmi téglavetők, ezek azonban szinte kivétel nélkül a mezővárosi és uradalmi építkezéseket látták el téglával. Zalaegerszeg közvetlen környékén a Második Katonai Felmérés (1806-1869) térképén két téglavető (Z.S. = Ziegelschlag) azonosítható (2. kép)\ egy az ún. Gálafej-majorban (a várostól délre), egy pedig az 1969-ben Zalaegerszeghez csatolt Ebergénytől délre. Figyelemreméltó azonban, hogy sem az ekkor nagy valószínűség szerint már működő- illetve a következő felmérés térképén már ábrázolt- botfai (Erdődy) uradalmi téglaégetőt, sem a jelenleg szintén a város részét képező Bozsok településen működő (egyházi?) téglavetőt nem jelöli a térkép. Az Ebergény közelében jelzett téglavetőről nem állnak rendelkezésre információk (sem téglák), az egykor a Gálafej-majorban működőről viszont írásos és tárgyi emlékek (jelölt téglák) egyaránt fennmaradtak. Ez utóbbi téglavető a környék földbirtokosához, a Skublics családhoz köthető: a város déli térségében ma is többféle változatban fellelhető (domború és mélyített, valamint nagyobb és kisebb betűkkel ellátott) Sí jelzésű téglák egyaránt őrizhetik Skublics Imre (1771-1830) jogász, ügyvéd, egykori Zala vármegyei főjegyző, vagy Skublics István (1826-1899) főszolgabíró, 1848-as őrnagy monogramját. Az ezeknél karakteresebb, domború ligatúrás SK G jelölésű darabok pedig vélhetően Skublics Gábor (1815-1873), Skublics István legidősebb testvérének nevét rejtik. A Skub- lics-féle „téglaszínyt” a Gálafeji-horgos és a postaút szegletében jelezték a korabeli funduális könyvek és térképek, s bizonyíthatóan egészen az 1900-as évek elejéig foglalkoztak itt téglaégetéssel. (Szakái hely- történeti kötete említést tesz egy idős hölgyről, aki a szerző gyermekkorában számolt be neki arról, hogy a 20. század elején itt dolgozott.5) Látható tehát, hogy még a 20. század első felében, a későbbi Skublics-le- származottak tevékenységének is részét képezte a téglaégetés: a Zalaegerszeggel szomszédos — egykor ugyancsak Skublics-birtok - Babosdöbréte község 1933-34-ben épült templomához az akkori birtokos Skublics Cecília nemcsak a telket ajándékozta és a tető faanyagát biztosította, hanem egyúttal a család tégla- égetőjében gyártott tégla fuvarozását is ő végeztette. A néhai földbirtokos asszony a templom mögött található kriptában nyugszik az angliai Bradfordban született férjével, Walter Barthelmes mérnökkel, az 1891-ben alapított első magyar fegyvergyár, a budapesti Fegyver- és Gépgyár Rt. (FÉG) jogelődjének létrehozójával. A Gálafej-majorban működő egykori téglaégető helyszíne jelenleg lezárt terület (3. kép), agyaggödrét ezt megelőzően pisztoly-lőtérként használták. Ugyancsak Zalaegerszeg mai területén, az 1981-ben a város részévé vált Botfán működött az Erdődy család uradalmi téglavetője, amelyben domború EU (valószínűsíthetően Erdődy Uradalom), illetve E-V megjelöléssel6 készültek téglák. Botfa az Erdődyek előtt, 1548-ig a Csatári Apátság birtoka volt, a család 1750 tájékán építette ma is álló kastélyát, akkor még csak földszintes formában. (Az építkezéshez a Szent Péter tiszteletére Csatárban emelt bencés kolostor romjainak anyagát is felhasználták.) Körülötte angolparkot alakítottak ki, amit a helyiek ma is „ánglisnak” hívnak. Az épületegyüttes további érdekes történelmi vonatkozása, hogy 1867-1872 között az Erdődy családtól egy bizonyos Fackh Gedő Ottó, Zala vármegye akkori főpénztárnoka bérelte a birtokot, aki Pölten- berg Ernő Aradon kivégzett tábornok unokaöccse és egyben veje is volt. A bérbeadásoktól eltekintve az Erdődyek az 1750-es évekbeli építésétől kezdve egészen 1880-ig birtokolták a kastélyt, a család ekkor meg kívánt válni a botfai birtoktól. (Az EU és E V jelzésű téglák tehát mindenképpen ezt megelőzően készültek.) A nagykanizsai Hirschel Áron jelentkezett vevőnek, de mivel zsidó volt, nem akarták eladni neki. (Sőt, egyes helytörténeti források tanúsága szerint a család tagjai egyenesen kijelentették, hogy bárkinek eladják, csak zsidónak nem.7) Mivel azonban nem akadtak további potenciális vásárlók, végül mégis megkötötték az üzletet, amelyhez Hirschel hitelt vett fel. Ugyanebben az időszakban épült a Zalaegerszeg- Rédics vasútvonal, az új tulajdonos pedig tagja volt a vasútépítő társaságnak. Az itteni bokáncsi erdőből kitermelt tölgy kitűnő talpfa-alapanyagnak bizonyult az épülő vasúthoz, így a helyiek körében máig az a szóbeszéd járja, hogy Hirschelnek tulajdonképpen az uradalom egy kis területéből sikerült kifizetnie az adásvételhez felvett hitelt. Az új birtokos ezt követően korszerű gazdálkodást folytatott és jelentős fejlesztéseket hajtott végre az uradalom területén, továbbá az 5 SZAKÁL 2002, 81. 6 A latinhoz hasonlóan a régi magyar nyelvben sem tettek különbséget az „U“ és a „V“ betűk között (miként pl. az „I” és a „J”betűk között sem). Ez a latin írásbeliségből kialakuló (régi) magyar írásmód egészen 1832-ig használatban volt; a hasonló habitusú, anyagú, betűméretű téglákon a „V” betű a véleményünk szerint a régi módon íródott. 7 ZALAI NAGY 2008
