Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Bekő Tamás: Patkó-rejtély. Egy titokzatos dunántúli rablóvezér élete és Zala megyei rablásai
Patkó-rejtély 273 ellenére épült be a köztudatba, hogy a korabeli jelentésekben és hirdetményekben mindig csak egy Patkó szerepelt, akit rendszerint Patkó nevű hírhedt rablónak, ritka esetben Patkó Jánosnak tituláltak. Amikor 1863 telén „Kutyási” betyár horogra akadt a Zala megyei Oltárcon, a kihallgatása során felvett jegyzőkönyv Patkó rablótársaként, míg az előszóban idézett nyomtatvány az elhírhedt Patkó egyik legveszedelmesebb cimborájának titulálta.8 Hasonló érhető tetten Hajnal János esetében. Hajnal akkor tett szert országos hírnévre, amikor 1863. május 23-án negyedmagával kifosztotta Pusztaszentlászlón Oszterhuber József földbirtokost és sógorát, Deák Ferencet. A rablás során a haramia büszkén vágta oda a haza bölcsének: „Hajnal János én vagyok, Patkónak voltam pajtása!”9 Tehát nem Patkó Jancsinak és Pistának, vagy a kettő ötvözetéből született Bandinak, csak simán Patkónak. Azt már sokan és sokféleképpen megírták, hogy a Bandi folklorizált névalak, ilyen álnévvel egyetlen kujtorgó sem élt és rabolt azokban az időkben, de máskor sem. Mi a helyzet azonban Jánossal és Istvánnal? Úgy tűnik, nemcsak a régi pásztormondák, de néhány levéltári forrás is arra utal, hogy valóban két Patkó működött a dunántúli vármegyékben. Igaz, nem abban a minőségben, ahogy azt jeles néprajztudósunk gondolta a betyárok sorsát feltáró gyűjtőmunkája során. A tévedés Hazánkban elsőként Gönczi Ferenc, A Somogyi Betyárvilág című, 1944-ben napvilágot látott kötetében dolgozta fel részletesen Patkó, illetve a Patkó testvérek élettörténetét, rabló pályafutását.10 11 Mivel a tudós meg volt győződve arról, hogy két Patkóval áll szemben, mindent elkövetett annak érdekében, hogy Patkó, illetve Tóth fivéreket produkáljon az utókor számára. Az igazi vezetéknevük ugyanis nem Patkó, hanem Tóth volt. Ebben Gönczi sem tévedett. Elméletét nemcsak szóbeli hagyományokkal, hanem levéltári forrásokkal és helyszíni bejárással igyekezett alátámasztani. Mint írja: „A két testvér Vásárosbécen (akkor Béc) Somogy megyében született. Az ottani református keresztelőkönyv tanúsága szerint János 1825. év január hó 13- án, István pedig 1827. évi január hó 27-én. Apjukfelső Tóth Péter a falu kanásza anyjuk Pál Erzsébet volt. Az adatokat Tóth Sándor, akkori béci református lelkésznek köszönte, aki csak hosszabb utánjárást követően bizonyosodott meg arról, hogy a hasonló nevek közül melyik az a Tóth János és István, mely a keresett személyeket illeti. Hosszabb utánjárás ide vagy oda, a prédikátor adatai zsákutcába vezetnek. Talán ha mélyebben beleássa magát a históriába, és figyelmesebben, alaposabban áttanulmányozza az egykorú anyakönyveket, észreveszi a turpisságot. Ő azonban nem ezt tette. Rálelt egy korban és időben alkalmasnak tűnő testvérpárra, Gönczi Ferenc pedig teljes lelki nyugalommal faragott belőlük népi hősöket. Mindeközben Tóth Péterék forogtak a sírjukban... Ezek után nézzük meg, milyen adatokat őriznek a vásárosbéci református anyakönyvek felső Tóth Péterről és feleségéről, Pál Erzsébetről, valamint gyermekeikről, különösen Jánosról és Istvánról, vagyis a szerző állítása szerint Patkó Jancsi és Patkó Pista rablóvezérekről. Felső Tóth Péter, aki valójában alsó volt (így különböztették meg a béci Tóth családokat egymástól), öreg Tóth János és Tóth Kata fiaként 1800. augusztus 4-én született Béc községben. Még be sem töltötte a huszonegyedik életévét, mikor 1821. február 6-án oltár elé vezette a nála két esztendővel idősebb Pál Erzsébetet, Pál József és Tóth Erzsébet leányát. Az ifjú férj foglalkozásáról nincsenek adataink, a matrikulák csupán adózóként tesznek róla említést. Első gyermekük, János, még ugyanabban az esztendőben megszületett, ám alig élt néhány hónapot, amikor gyenge kis testét magával ragadta a halál. A sorban második és harmadik fiúgyermekeik - az 1825. január 13-án született János és az 1827. január 27-én napvilágot látott István - voltak Gönczi szerint Patkó Jancsi és Pista betyárok. Három esztendő múltán, 1830. január 12-én azonban váratlan esemény árnyékolta be Tóthék boldog családi életét. Harminckét éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt a fiúk szülőanyja, Pál Erzsébet. Ez esetben téves tehát az a közszájon forgó legenda, hogy Patkó álruhában jelent volna meg anyja temetésén, ahogy a népdal tartja „hatvan-hetven pandúr szeme láttára.” Úgy tűnik, hogy a kiskorú árvákkal magára maradt családfő nem sokáig gyászolta hitvesét, mert néhány héttel később új asszonyt választott magának. Második feleségét - egy helybéli megesett leányt - Patkó Sárának hívták. A soron következő családi gyászeset, és egyben a tudós tévhitének megdönthetetlen bizo8 MNLZMLFőisp. ir. 814, 966/1863. 9 MNL ZML Zala Vármegye Törvényszékének iratai B.233/1863. 10 Gönczi Ferenc (a továbbiakban: Gönczi): Somogyi betyárvilág. Kaposvár, 1944. 11 Gönczi 271-272. p.
