Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Vándor László: Újabb adatok a középkori Kanizsa mezőváros topográfiájához. A Kanizsai Boldogságos Szűzről címzett ferencrendi kolostor régészeti emlékei
Újabb adatok a középkori Kanizsa mezőváros topográfiájához 167 vényben a kolostortemplom északi falának irányát próbáltuk meghatározni. 45 centiméter mélységben, a rátermelt föld alatt megtaláltuk az altalajt. Gyakorlatilag ebben a mélységben került elő a templomfal alapozás legalját jelentő habarcssimítás, és a kiszedett fal árkának legalján megmaradt törmelék. A fal iránya keleti irányban sajnos már nem látszott. A terület olyan mélységben volt legyalulva, hogy itt már leletanyag nem került elő. A 96/11. szelvényben a 94/1. szelvényben már korábban előkerült kolostorkerengőt délről lezáró épületszárny alatti pince feltárását folytattuk (2. kép). A nagyméretű, 10 méter szélességű épületszárny pincéjének feltárása rendkívül nagy feladat volt (4. kép). A korábbi években folytatott módszerrel, kézzel kezdtük a feltárást, azzal a szándékkal, hogy egy teljes metszettel megismerjük a pince mélységét, rétegviszonyait, lehetőséget teremtsünk a felső törmelékes betöltés gépi eltávolítására. A tört kőből falazott pince szinte teljesen a beomlott boltozat és a felette állt épület rádőlt tégláival volt kitöltve. A pince legfelső járószintje a mai felszíntől számítva három méter mélységben jelentkezett. Délről észak felé haladva 4 méter hosszban tártuk fel a pincét a járószintig (4. kép). Magába a járószintbe nem ástunk bele, mert úgy terveztük, hogy a törmelék eltávolítása után készítünk metszeteket. Ahol a gyalulás során a járószintbe mégis beleástunk, ott 15. századi leletanyagot találtunk. Miután bizonyossá vált, hogy a pince kézi feltárása rendkívül időigényes, ugyanakkor a betöltés nem rétegezett, a törmeléken kívül leletanyagot nem tartalmaz, a betöltést géppel távolítottuk el. Alig egynapos munka után kiderült, hogy a pincefal mindkét oldalán jelentkező újkori átvágás egy gázvezeték helye, ezért a feltárás azonnali beszüntetését, és a terület visszatemetését rendelték el. Az önkormányzat illetékesei egyetértettek azzal, hogy a feltárás a várostörténet szempontjából fontos, feltétlenül folytatandó, de erre csak a gázvezeték áthelyezése után kerülhet sor. így az ásatás a folytatás reményében hirtelen fejeződött be, folytatásra mindeddig nem került sor. A kolostor leletanyagáról Az előkerült leletanyag az objektum hajdani életére vonatkozóan csak töredékes információt tud nyújtani. Ennek egyik oka, hogy a feltárás területét a gyár építésekor gépekkel elsimították, főleg annak eredetileg magasabb északi felét, ahol a templom állt, elhordták, így az épület hozzávetőleges kiterjedésén túl csak azt sikerült megállapítani, hogy az építőanyaga vegyes (tégla és kő) volt. A templom későgótikus boltozata kőből faragott féloszlopokra támaszkodó gyámokból indult ki.30 Az 1/3-val a falnak támaszkodó köralakú féloszlop 54 cm-es átmérőjű, a falhoz illeszkedő rész 86 cm-es, melyen az oszlopból indulóan mindkét oldalon egy-egy 4 cm-es, a fallal párhuzamos sáv után 10 cm-es horony, majd a falra merőleges sáv indul, mely után a faragás letört (5. kép). A templom boltozati elemeiből csak néhány kisméretű, élszedett gótikus faragványtöredék, és egy erősen sérült, kétszer vályúzott profilú boltozati bordadarab maradt (6. kép). A kolostor cserépfedésére az előkerült téglaszínű tetőcserép töredékek a bizonyítékok. A templom padozatát egyszerű, díszítetlen, 19x19 cm-es padlótéglák borították, melyekből több, kisebb töredék mellett egy, az egyik oldalán ép darab is előkerült. A középkori temetkezések a kutatott területen teljesen megsemmisültek, csupán néhány, a törmelékében talált töredékes embercsont utalt létezésükre. A másik ok a relatíve kevés leletanyagra, hogy az épület megmaradt részeit sem tudtuk teljesen feltárni, s főleg a leletanyag tekintetében gazdagnak mutatkozó pincerészt csak érintőlegesen sikerült megkutatni. De a feltárás során előkerült leletanyag így is bepillantást enged az egykori egyházi épület lakóinak életébe. A használati kerámia legszebb darabjai a mázatlan, bepecsételt díszű talpas ivópoharak voltak, melyeknek több töredéke is előkerült. A bepecsételt díszítések többféle mintázattal, némelyiken piros festéssel, valamint a pohártalpak is több változatban voltak képviselve (7. kép, 1-14). Ezek a Nyugat-Dunántúlon elterjedt típusok voltak. A kanizsai vár anyaga mellett ismerjük ezeket a poharakat a kőszegi vár anyagából is.31 Viszonylag nagyobb számban találtunk mázatlan, festett töredékeket. Ezek az edénytöredékek minden esetben kívül festettek voltak, döntően sárgás-vöröses színűek (8. kép, 1-4, 6-9). Köztük néhánynak díszített pereme volt (8. kép, 11-12). A vörös festésű edények, korsók általánosan elterjedtek voltak, a Dunától keletre, a Dunántúlon, és a ma Horvátországhoz tartozó 30 A sérült kőfaragványt Kerecsényi Edit gyűjtötte be az 1969-es leletmentésekor. Lásd Vándor 1994, 266-267.; 407. lbj. 31 Méri 1988, XXII. tábla.; Holl 1992, 132. kép.
