Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)

Molnár László: Egykori vízimalmok a mai Zalaegerszegen

Egykori vízimalmok a mai Zalaegerszegen 319 Németh Ferenc július 16-án kérte a hivatkozott határozat másolatát. Kérelmét augusztus 1-i dátummal elutasították. 1962-ben a zalaegerszegi Malomipari és Terményforgalmi Vállalat kérte, hogy a malmot adják át ke­zelésébe. Ez meg is történt. 1962. május hó 2-án a zalaegerszegi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság, elrendelte a tulajdonjognak a magyar állam javára történő bejegyzését, és a Malomipari vállalat kezelé­sébe adását. „A vállalat indoklásában előadta, hogy az Élelmiszeripari Minisztérium 21249/952 számú határozata alapján a malmot államosították, a tkvi bejegyzés azonban elmaradt. Megállapítottam, hogy a hivat­kozott határozat Németh György zalaegerszegi lakostól az üzem felszerelési tárgyainak igénybevételét rendelte el. Ezen határozat a malom államosításáról nem beszél és az ingatlan a telekkönyv adatai sze­rint jelenleg is Németh György tulajdonát képezi és a városi tanács a tulajdonossal történt megegyezés alapján használja a malmot. A felépítmény maga magántulajdonban van, állami tulajdonba ezideig nem került. Határozatomat az 1954. évi IV. tv. 43.§.1. bek. alapján vontam vissza, mert megállapítottam, hogy kezelésbe adást elrendelő határozatom törvénysértő és ezen határozatomat felettes szerv, vagy bíróság még nem bírálta el. Zalaegerszeg, 1962. aug. 31.”167 Ez meg is történt. Azonban a kezelésbe adást a Zalaegerszegi városi tanács v. b. Igazgatási osztálya 3540/4-1962. III. sz. határozatával visszavonta. Az igazgatási osztály az örökösök fellebbezésére hozta meg határozatát. Körültekintően megvizsgálta a rendelkezésére álló iratokat, de néhány „apróbb figyelmetlenség” azért akad a határozatban: A fellebbezők: „Német György és Örökösei”, „... jelenleg is Németh György tulajdonát képezi.”. Tudjuk Németh György 1921-ben meghalt. Az összes ezt követő iraton tulajdonosként Németh György örökösei szerepeltek. A történet itt nem ért véget, mert a zalaegerszegi járásbíróság 2135/967 tk. számú végzésével, az 1949- es törvényre hivatkozva, államosította a malmot és a hozzá tartozó ingatlan egy részét, azzal, hogy a kezelői jogot Zalaegerszegi Városi Tanács VB. kapja. Zalaegerszeg 1967. június 8-án.168 A malmot 1962- ben végleg leállították, berendezését leszerelték. 1964. november 24-én a tulajdonjogot gyakorló Zala megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat a malmot visszaadta a tulajdonosoknak. Az épületet bérbe vette a kaposvári központú Somogy-Zala megyei Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat raktár céljára, 1964. december 14-én. Majd 1967-től üresen állt. 1968-ban a malmot a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Pf. I. 20. 166/1968/75. számú ítéle­tével államosította. A Zala folyó szabályozásával elvitték alóla a vizet is169. Ma sportcentrum a Vágóhíd utcában. Volt tulajdonosainak leszármazottai az egykori molnárházban élnek170. 167 Zalaegerszegi városi tanács v. b. Igazgatási osztálya 3540/4-1962. III. sz. határozata. 168 Zalaegerszegi járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság 2135/967 tk. szám. 169 Farkas, 1197. 9-10. 170 Jakosa 2005.

Next

/
Oldalképek
Tartalom