Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Tanulmányok Mindszenty Józsefről - Göncz László: „Álmaink álma Alsólendva és a Muraköz”. Mindszenty (Pehm) József erőfeszítései a Mura mente visszacsatolásáért
46 Göncz László tett időszakban nyilvánosan nem lehetett beszélni. A dédelgetett vágyak szűk családi környezetbe és kisebb csoportokba szorultak, mert minden látványos cselekedetet vagy gyanút a jugoszláv hatalom szigorúan büntetett. A nemzetközi helyzet, a német elvárások és a magyar-jugoszláv kapcsolat alakulása még 1940 végén is eléggé behatárolta a mozgásteret. Mivel a területgyarapodás kérdésében Vas és Zala megyék érdekeltek voltak, hiszen az I. világháború végéig a Muramellék (később a Muravidék szó honosodott meg) és a Muraköz az említett megyék szerves részét képezték szinte ezer esztendőn át, az illetékes megyei közigazgatási szervek és testületek 1941 elején erőteljesen törekedtek egykori területeik visszaszerzésére. Nyilvánosan annak akkor még ők sem adhattak hangot. A visszacsatolást követő időszak különböző testületi üléseinek jegyzőkönyvei alapján megállapítható, hogy a remény 1941 elején már óriási volt. Az említett megyék vezetői (mint Szűcs István, Vas megye főispánja, Teleki Béla, Zala megye főispánja, dr. Brand Sándor, Zala megye alispánja, Pehm József pápai pre- látus, zalaegerszegi apátplébános és mások) rendkívül sokat fáradoztak a kérdés rendezése ügyében, majd a visszacsatolás után az ún. visszatért részek integrálódását illetően is.2 Előrevetítve megállapítható, hogy az említett nagy igény és vágy ellenére, a későbbi integrálódás mégsem volt egyszerű, mert - amint a Zalai Magyar Élet napilap egyik június eleji számában olvasható - ,,tnár közel két hónapja ismét Magyarországhoz tartozik Alsólendva és környéke, a lakosság csak lassan éli bele magát az új helyzetbe, a szerb uralom pedig mint rossz álom marad meg az emberekben ”.3 Zala megye törvényhatósági bizottságának (mai értelemben a megyegyűlésnek) akkoriban tekintélyes képviselője volt Pehm (később: Mindszenty) József pápai prelátus, zalaegerszegi apátplébános, akinek — amint már hangsúlyoztuk - fontos szerepe volt főképpen a zalai területek visszacsatolását illetően. O határozottan, az átlagosnál erőteljesebben foglalt állást a két világháború között megnyilvánuló magyar politikai elit több fontos politikai kérdésének tárgyában. Ezek közé tartozott az egykori magyar fennhatóságú területek visszacsatolásának kérdése is. A magyar nemzet iránt érzett szeretetét és áldozatkészségét, valamint a megkérdőjelezhetetlen legitimista és a történelmi Magyarország teljes területi integritását szorgalmazó magatartását ismerve, aligha lehetett volna rá jellemző bármilyen más magatartásforma. A magyar-jugoszláv örökbarátsági szerződés 1940 decemberében ideiglenesen még kérdőjelessé tette az ún. délvidéki területek visszacsatolásának a tervét, azonban a következő hónapokban olyan események követték egymást, amelyek 1941 áprilisára gyökeresen megváltoztatták a politikai körülményeket. A helyzet ezzel együtt sem volt egyszerű. Teleki Pál miniszterelnök tragikus halála talán a legjobban tükrözi a magyar politikai mozgástér kaotikus állapotát. Egyebek mellett a magyar belpolitikai ellentétek a területi revízió gyakorlati megvalósításának kérdéseire is kiterjedtek. A délszláv államban bekövetkezett politikai válság, majd teljes káosz után Hitler 1941. április 6-án megtámadta és elfoglalta Jugoszláviát. A Mura mentén, a történelmi Vas és Zala megyék elcsatolt területein a német hatalomátvételhez a lakosság eltérően viszonyult. Jellemző volt, hogy a magyar nemzetiségűek és a magyar értékekkel rokonszenvezők nem a németeket várták. E magatartásforma általam végzett széleskörű tanulmányozása során megkérdezett interjúalanyok közül sokan egyértelműen fogalmaztak: az emberek a magyar felszabadulásban reménykedtek.4 Pehm József személyesen is a Zala megyéhez visszakerült Alsólendván Sajtójelentés szerint április 6-tól kezdődően, miután azon a napon a Muraszombatból érkezett Lüdke kapitány vezette katonai alakulat átvette Alsólendván a közbiztonság irányítását, reggelenként „nagy tömegekben tódult” oda a szomszédos falvak lakossága, és várták a bevonuló magyar csapatokat. Közben díszkapukat építettek; az Alsólendvával összenőtt Hosszúfaluban például kettőt is, „Isten hozta ” felirattal. A város bejáratánál felállított díszkapun az „Éljen Horthy Miklós kormányzó, éljen a magyar honvédség! Isten hozott testvéreink! ” felirat volt olvasható.5 A nagy várakozás során április 6-a után több küldöttség és egyén látogatta meg a trianoni határ menti magyarországi településeket, valamint a katonai és a hatósági szerveket, azzal a céllal, hogy intézkedjenek a Mura mente Magyarországhoz csatolásnak ügyében. Akkor már a megyék illetékes vezetői is erőteljesen tevékenykedtek a magyar katonai alakulatok bevonulása 2 ZML, XIV/23 - Teleki Béla főispán magániratai 3 ZMÉ, Politikai napilap, 1941. június 7., 4. 4 Mélyinterjúk a tárgyalt korszakban a Mura mentén elő személyekkel. Az interjúkat mintegy nyolcvan személlyel a szerző készítette (egy részének összegzése 2005 őszén írásos formában is megjelent, Egy peremvidék hírmondói címmel - GÖNCZ 2006a). 5 ZMÚ, 1941. április 17., 2.
