Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Tanulmányok Mindszenty Józsefről - Balogh Margit: A pályakezdés. Pehm József életútja a diákévektől az apátplébánosi kinevezéséig
18 Balogh Margit magából az anyaszeretet himnuszával, miközben a mérhetetlenül sok munka önmagában megoldást nyújtott az érett férfikor szexuális nyugtalanságainak leküzdésére. Egész életében makulátlanul erényes volt, környezetével szemben is magasra tette a mércét, a pajzánságot még tréfa szintjén sem tűrte. Ha fiatal, főleg csinos nő került elé, merevvé vált, kerülte a szemkontaktust, kezét szögletesen nyújtotta kézfogásra és azonnal visszavette.33 Asztalánál édesanyján kívül nagyon ritkán láttak asszonyt. Anyján kívül egyetlen nő volt csak, akivel hosszú éveken át levelezett: Udvardy Jenőné született Farkas Margittal, a zalaegerszegi ügyész feleségével, de mindig az illendőség határain belül. Erről bárki meggyőződhet az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában megőrzött levelek alapján. Pehm/Mindszenty témája ugyanakkor azt is jelzi: szerzője fogékony a társadalom problémarengetegére, közülük is az egyik legégetőbbre, a nőkérdésre, ami nála leginkább az anyaságra szűkített keretek között mozgott. Mindhárom kiadásban hangsúlyos rész a nő vizsgálata, elismerve, hogy a nők jelentősége a társadalmi életben mind nagyobb lesz. A nőelemzés két pólusra épül (ami a nők megítélésének hagyományos, ambivalens attitűdjével azonos): a nők egyik része erényes angyali lény, a másik része pedig elsöprő erejű démon (mely tulajdonságok időnként egyszerre jelenhetnek meg ugyanabban a személyben). Pehm ismer és ismertet is számos önálló hivatású nőt, amazonokat, diplomatákat, politikusokat, pilótákat, énekeseket és irodalmárokat — mind csupa rendhagyó és kivételes eset. Szent Pál még úgy rendelkezett, hogy a nők az Egyházban hallgassanak, vagyis ne vigyenek tanítói szerepet34 - Pehm szerint (néhány „prófétanő” sikereit elismerve): „A nők mint vallásalapítók a komolytalanság mezején járnak, és csak az idegbeteg elemet képviselik,”35 A dicsérhető nők jellemzéséhez a következő kifejezések társulnak: engedékenység, türelmesség, az akarat alárendelése, s az ilyen nőt okoskodás helyett intuíció, [ész helyett] szív vezeti. Ám - mint a szerző írja - a nők dicséretével csínján kell bánni, mert a nő, ha bűn éri, akkor a legszebb gyémántot is képes tönkretenni. Egy nő Krisztussal felmérhetetlen érték, de a bűn: a halála. A bűn persze nem más mint a szépség, az érzékiség, a testiség, amivel a nők elvarázsolják a férfiakat. Néhány minta a bűnös nőre: a férfit disznóvá változtatni képes Kirke, vagy Delila, Sámson erejének elrabolója, és persze Cleopatra, Antonius megállítója a dicsőség útján. Az elvetemültség speciális nőalakja a szovjetbolsevik nő. (Érdekes, de a negatív példák között nincs nevesítve Éva, a bűnös asszony mintaképe.) Pehm elmarasztal minden elférfiasodásra utaló jelet, s ennek tekinti azt, amikor a nő érdekérvényesítésében vagy önmegvalósításában hasonulni próbál a férfihoz. Az általa vázolt tulajdonságok a tradicionális nőkép jellemzőire hajaznak, úgymint esendőségre, erkölcsi és fizikai gyengeségre, szellemi alacsonyabbrendű- ségre. Ebben a korban a nőtől társadalmilag elvárt felelősség határa a család keretein belül volt. Csak a 19. században kezdi felfedezni a nőt mint hasznos állampolgárt egy szűk értelmiségi elit, s merül fel a női választójog kérdése. A hagyományos keresztény nőkép viszont ekkor sem lépett tovább az évszázados ideálokon. Pehm József sem alkotott más képletet: a férfiak kreativitásával, kultúrateremtő intelligenciájával szemben a női természet lényegét ő is csupán a reprodukáló képességben látta. A kereszténység örök női eszményképei: Mária és Márta, Mária Magdolna, Szent Paula, Monika, Erzsébet. „És mindannyiuk felett az Istenanya, a Boldogságos Szűz.’’ Ezek a tökéletes nők is szépek, érzékiek, de lényükben ez csak mellékes vonás, eminens érdemük az áldozatkészség, a lemondás, a másokért élés. A keresztény kultúrában évszázadok óta a legmagasabbra értékelt női tulajdonság az áldozathozatal, a lemondás. A 12. századtól fokozatosan erősödő Mária-kultusz a 19. században koronázódott meg: 1854-ben jelent meg IX. Pius pápa dogmája Mária szeplőtelen fogantatásáról (Ineffabilis Deus, 1854. december 8.), mellyel Szűz Máriát állította példaképnek a nők elé. Száz esztendő múlva (1950. november 1-jén) XII. Pius pápa Munificentissimus Deus kezdetű apostoli konstitúciójával dogmává emelte Mária testestől és lelkestől mennybe történő felvételét. Az a nő vétetik testestől-lelkestől a mennybe, aki képes gyermekét áldozatul adni a világnak, másrészt az az anya istenül meg, aki még fajfenntartó funkcióját gyakorolva is megmarad szűzi Madonnának. A keresztény nőideál két arca: szűziesség és anyaság. Talán a gyermekét elvesztő fájdalmas Szüzanya alakja áll a legközelebb az édesanyákhoz, kivált az elesettekhez, az élettől megtiportakhoz. 33ISPÁNKJ 1995,51. 34 1 Kor 14,34. 35 PEHM 1940, 11. (Újabban lásd MINDSZENTY (PEHM) 1990. Munkánkban az eredeti kiadásra hivatkozunk.)
