Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)

Muzeológiai tanulmányok - Bekő Tamás: Zalatárnokiak a Donnál, 1942–1943

Zalatárnokiak a Donnál, 1942-1943 185 zető. Foglalkozása földműves, bevonulása idején még nőtlen, zalatárnoki lakos. (Első világháborús hadiárva volt.) Tényleges katonai szolgálatát 1937-től 1939-ig a 17. gyalogezred ezredközvetlen aknavetős századában teljesítette. Ezen alakulattal vett részt a visszacsatolt magyarlakta területek megszállásában, s szintén en­nek kötelékében teljesített frontszolgálatot 1942-43- ban a doni hadszíntéren, utóbb mint az aknavetős szá­zad egyik rajparancsnoka. 1944 őszén szakaszvezetői rangban vett részt a Budapest körüli harcokban, s no­vember 2-án Ocsán szovjet fogságba esett. 1947. szep­tember 29-én tért vissza onnan. Frontnaplók, 1992. 22. o. Sípos Béla zalatárnoki lakos szóbeli közlése. (9-10., 18-19. kép) SÍPOS IMRE (Baktüttös, 1913. szeptember 4. an. Olasz Mária) törzsőrmester. Foglalkozása hivatásos katona, bevonulása idején nős, zalatárnoki lakos. Mint a m. kir. lovas testőrség egyik tagja, 1939-1941 között részt vett az ország gyarapító hadműveletekben, ahol a kassai és a kolozsvári ünnepélyes bevonulásokon a kormányzót kísérte. 1942-43-ban a 9. tábori tüzér­ezred 7. ütegének szolgálatvezető őrmestere, majd decembertől törzsőrmestere. A Dontól való vissza­vonulás során eltűnt 1943. február 4-én Sztarij Osz- kolnál. A nagykanizsai járásbíróság Pk. 5086/1951/3. sz. végzéssel 1943. május 15-i dátummal — holttá nyilvánította. HM22. v. oszt. 748025/1943. Sípos Imre 1942-ben írt levelei és tábori levelezőlapjai, a szerző tulajdonában. (7-8., 11-12. kép) SÍPOS ISTVÁN (Zalatárnok, 1910. április 13. an. Tóth Franciska) rendfokozata nem ismert. Foglalkozá­sa földműves, nőtlen, zalatárnoki lakos. Alakulatára és katonai szolgálatára vonatkozólag nincsenek adata­ink. A doni visszavonulás alatt, ismeretlen időpontban és nyomtalanul, eltűnt valahol a keleti hadműveleti te­rületen. Sipos Béla zalatárnoki lakos szóbeli közlése és a II. világháborús hősi emlékmű alapján. SIPOS KÁROLY (Zalatárnok, 1910. április 26. an. Tóth Verona) honvéd. Foglalkozása földműves, nős, háromgyermekes zalatárnoki lakos. (Első világhábo­rús hadiárva volt.) 1942-43-ban a 17. gyalogezred III. zászlóaljában teljesített harctéri szolgálatot. A Dontól való visszavonulás során - ismeretlen időpontban - nyoma veszett. Eltűnését 1943. május 18-án regiszt­rálta a hadsereg veszteségi osztálya. A Zalaegerszegi Járásbíróság Pk. 50019/1970/3. sz. végzéssel - 1943. június 15-i dátummal - holttá nyilvánította. HM22. v. oszt. 755720/1943. MNL ZML Zegi. Jb. Pk. 1970. (23. kép) SZAKÁCS JÁNOS (Zalatárnok, 1904. augusztus 25. an. Sipos Verona) tartalékos honvéd, címzetes őr­vezető. Foglalkozása földműves, 1942 tavaszán nős, zalatárnoki lakos. A keleti frontra a III. fogatolt vo­natosztály alakulatával került ki, majd a doni vissza­vonulás során eltűnt 1943. január-február hónapban az orosz hadműveleti területen. A Zalaegerszegi Járásbí­róság Pk. 20315/1956 sz. végzéssel - 1943. február 15-i dátummal - holttá nyilvánította. HL HM 22. v. oszt. 756129/1943. TOPLAK JÁNOS (Zalatárnok, 1919. szeptember 17. an. Csite Mária) honvéd. Foglalkozása földműves, nőtlen, zalatárnoki lakos. 1941-ben a 9. tábori tüzér­osztály 3. ütegével részt vett a muravidéki ország gya­rapító hadműveletekben, amiért megkapta a Délvidéki Emlékérmet. 1942 tavaszán a 9. tábori tüzérosztály katonájaként került ki a Don-kanyarhoz, majd a szov­jet áttörést követően, 1943. február 2-án, az éjjeli me­netet ért partizántámadás során eltűnt Udobnoje kör­nyékén. HL HM 22. v. oszt. 749289/1943. Toplak János 1941- ben írt tábori levelezőlapjai, Mátai Miklósné za- laszentmihályi lakos tulajdonában. TÓTH FERENC (Zalatárnok, 1904. január 20. an. Babati Erzsébet) honvéd. Foglalkozása uradal­mi kocsis, bevonulása idején nős, zalatárnoki lakos. 1942- ben a 3. élelmiszerraktár kötelékében került ki a keleti hadműveleti területre, ahol a visszavonulás alatt nyomtalanul eltűnt 1943. február 15-én. A Zala­egerszegijárásbíróság Pk. 10328/1951/4. sz. végzéssel - 1943. február 15-i dátummal — holttá nyilvánította. HL HM 22. v. oszt. 8013/1943. Tóth Ferenc 1942-1943- ban írt levelei és tábori levelezőlapjai, a szerző tulaj­donában. TÓTH GÁBOR (Zalatárnok, 1921. július 17. an. Ba­bati Erzsébet) gkvez. őrvezető, majd tizedes. A háború kitörésekor még nőtlen, budapesti lakos. 1939. február 1-jén korengedménnyel bevonult a ceglédi páncélos zászlóaljhoz, ahol 1940. december 20-ig tényleges ka­tonai szolgálatát töltötte. Ezt követően gépkocsiveze­tői állást vállalt a fővárosi Ford Műveknél, majd 1942. március 20-án ismét behívták, és a 30/11. harckocsizó zászlóalj kötelékével a keleti hadszíntérre került. Itt

Next

/
Oldalképek
Tartalom