Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Bekő Tamás: Zalatárnokiak a Donnál, 1942–1943
186 Bekő Tamás augusztus 13-án súlyosan megsebesült. Ebből kifolyólag 1943 őszén, mint hadirokkantat végleg leszerelték. Később, másfél évtizeden keresztül BM alkalmazott volt, rendfokozata 1972. június 1-től r. százados. HL HMAKVI Tóth Gábor tiszti személyi okmánygyűjtője. TÓTH IMRE (Zalatárnok, 1921. november 21. an. Miilei Mária) szakaszvezető. Foglalkozása tovább szolgálatos katona, nőtlen, zalatárnoki lakos. 1940- ben a 47/111. zászlóalj kötelékében teljesített katonai szolgálatot Erdélyben, amiért Erdélyi Emlékérem kitüntetésben részesült. 1942. május elején a 17/111. zászlóalj alakulatával vonult ki a keleti hadszíntérre, ahol szeptember 20-án, könnyű betegséggel (helyesebben az aknavető műszaki hibájából eredő könnyű sebesüléssel) szállították a III/l. tábori kórházba. A visszavonulás alatt eltűnt 1943. február 2-án a Don és Sztarij Oszkol közötti hadműveleti területen. 1943. február 19-i kihirdetéssel posztumusz Magyar Bronz Vitézségi Erem kitüntetésben részesült. HL HM 22. v. oszt. 750122/1943. Tóth Antal zalatárnoki lakos szóbeli közlése. Tóth Imre 1942-ben írt tábori levelezőlapjai, a szerző tulajdonában. (20. kép) TÓTH JÓZSEF (Vakola, 1918. június 24. an. Miklós Anna) honvéd. Foglalkozása földműves, nőtlen, vakolai lakos. 1942 októberében vonult be Zalaegerszegre, majd rövidesen a 47/111. zászlóalj kötelékében a keleti frontra vezényelték, ahol frontszolgálata idején, Matkovits Lajos géppuskás századparancsnok tiszti szolgája volt. Partizántámadás közben eltűnt 1943. március 3-án Szered ina-Buda környékén. HL HM 22. v. oszt. 626280/1944., A Zalaegerszegi Járásbíróság Pk. 50011/1966/5. sz. végzéssel - 1943. március 20-i dátummal - holttá nyilvánította. MNL ZML Zegi. Jb. Pk. 1966. TÓTH KÁROLY (Zalatárnok. 1913. november 2. - Zalatárnok, 1986. június 19. an. Czigány Rozália) honvéd. Foglalkozása földműves, a mozgósítás idején még nőtlen, zalatárnoki lakos. Tényleges katonai szolgálatát 1936—1938-ig Mosonmagyaróváron töltötte. 1942- ben Sárvárról vonult ki az orosz frontra, és megszakítás nélkül 18 hónapon keresztül Szeredina-Buda környékén teljesített szolgálatot. 1944-ben SAS behívóval ismét a frontra került, ahol a Nagyatád melletti ütközetben a lábán aknaszilánktól megsebesült. 1945-ben Ausztriában angol, majd francia hadifogságba esett, és a Rajna parti Strausbourg városában raboskodott. 1946. április 16-án ért haza Zalatárnokra. MNL ZML MTA 142028 sz. kérdőíve. TÓTH KÁROLY (Szentkozmadombja, 1919. február 21. an. Tóth Anna) honvéd. Foglalkozása földműves, frontszolgálata kezdetén nőtlen, szentkozma- dombjai lakos. A keleti hadszíntérre a 47/III. zászlóalj kötelékével jutott ki, ahol 1942. június 10-én Kos- tantinovkánál gránátszilánk által megsebesült a jobb vállán, a nyakán és a felkarján. 1943. október 27-én ismét szilánksérülés érte a jobb vállát, és lapockanyúlvány töréssel az 523. hadikórházba került. Féltestvére Gáspár Lajos nyomtalanul eltűnt a doni visszavonulás alatt. HIM KI Adatbázis. VARGA ANTAL (Oroklán, 1920. január 26. - Zalatárnok, 1993. május 4. an. Sabján Mária) őrvezető. Foglalkozása földműves, bevonulása idején nőtlen, orokláni lakos. Az orosz fronton a 8. tábori tüzérosztály kötelékében teljesített harctéri szolgálatot, majd a visszavonulás során 1943. február 9-én Oboján eltűntként regisztrálták, de később mégis szerencsésen hazatért. HL HM 22. v. oszt. 748181/1943. VARGA IMRE (Zalatárnok, 1920. november 21. an. Pálfi Julianna) honvéd. Foglalkozása földműves, nőtlen, zalatárnoki lakos. 1941. november 13-án vonult be tényleges katonai szolgálatra a pécsi IV. gép- vontatású közepes tarackos tüzérosztályhoz. Az újoncév után, 1942. november elején önként jelentkezett a frontra, és Hammerli Antal tartalékos főhadnagy kí- sérőjeként az urivi arcvonalra került. Frontszolgálatát a tüzérosztály 1. ütegénél kezdte meg, majd decembertől áthelyezték a 2. üteghez, ahol Dr. Nemesabai Nagy Sándor tüzér százados tiszti szolgája lett. A doni áttörést követő kemény harcok után ő is kivette a részét a visszavonulásból. Átélte és látta katonáink sok szenvedését. Később részt vett a magyarországi harcokban is, majd 1945 tavaszán amerikai, utána pedig orosz hadifogságba esett. Először Romániába, a Fok- sányi gyűjtőlágerbe került, majd ezt követően a Fekete-tenger parti kikötővárosba, Konstancába szállították. Innét vitték a hadifoglyokat a szibériai munkatáborokba. Varga Imre, egy nemzetközi egyezménynek köszönhetően, csodával határos módon úszta meg a szibériai hadifogságot, és szerencsés körülmények között 1945. szeptember 3-án hazatérhetett Zalatárnokra. Miután az isteni gondviselés másodszor is hazasegítette Oroszországból, a mélyen vallásos fiatalember