Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 21. Emlékkötet Mindszenty József tiszteletére. Muzeológiai tanulmányok Zala megyéről (Zalaegerszeg, 2013)
Muzeológiai tanulmányok - Bekő Tamás: Zalatárnokiak a Donnál, 1942–1943
178 Bekő Tamás vonult be katonának a szombathelyi 205. légvédelmi tüzérosztály 8. önálló gépágyús ütegéhez. Rövid kiképzését követően, 1943 januárjában az orosz hadszíntérre vezényelték, ahol egységével a visszavonuló 2. magyar hadsereg légvédelmét biztosította. 1943 decemberéig harcolt a keleti fronton. Doszpot Lajos 1942- 1943-ban írt tábori levelezőlapjai, Lévay György zalatárnoki lakos tulajdonában. FARKAS ISTVÁN (Zalatárnok, 1917. augusztus 7. an. Géri Katalin) tartalékos tizedes. Foglalkozása földműves, harctéri szolgálata idején nagypáli lakos. A keleti hadszíntérre a 9. tábori tüzérosztály alakulatával vonult ki, majd a doni visszavonulás alatt megsebesülve eltűnt 1943. február 9-én Obolyán. HL HM22. v. oszt. 749214/1943. FITOS ANTAL (Zalatárnok, 1920. május 7. - Zalatárnok, 1987. január 10. an. Tóth Rozália) honvéd. Foglalkozása földműves, bevonulása idején még nőtlen, zalatárnoki lakos. 1942 1943-ban az 1. gk. zászlóalj kötelékében teljesített frontszolgálatot Oroszországban. A Dontól való visszavonulás során súlyos lábfa- gyást szenvedett 1943. január 22-én Ruskajánál. HL HM 22. v. oszt. 746009/1943. FITOS JÓZSEF (Zalatárnok. 1918. június 7. -Zalaegerszeg, 1990. an. Kása Anna) honvéd. Foglalkozása földműves, katonáskodása kezdetén még nőtlen, zalatárnoki lakos. 1941-1942-ben a 3/11. sütőoszlop kötelékében teljesített hadi szolgálatot Ukrajnában. A további oroszországi frontszolgálata tisztázatlan. Fitos József 1941—1942-ben irt tábori levelezőlapjai, Varga Jenő zalatárnoki lakos tulajdonában. GAÁL KÁROLY (Szentkozmadombja, 1912. július 13. an. Molnár Katalin) honvéd. Foglalkozása földműves, bevonulása idején nős, egygyermekes szentkoz- madombjai lakos. (Első világháborús hadiárva volt.) 1942-43-ban a 17/III. zászlóalj géppuskás századában teljesített frontszolgálatot. Eltűnt 1943. február 2-án a Don és Sztarij Oszkol között. A Zalaegerszegi Járás- bíróság Pk. 21007/1959/4. sz. végzéssel - 1943. február 15-i dátummal - holttá nyilvánította. HL HM 22. v. oszt. 750122/1943. GÁSPÁR LAJOS (Szentkozmadombja, 1913. december 2. an. Tóth Anna) tartalékos honvéd. Foglalkozása földműves, a mozgósításkor nős, egygyermekes szentkozmadombjai lakos. (Első világháborús hadiárva volt.) 1940 szeptemberében a 47. gyalogezred árkász században teljesített katonai szolgálatot, vélhetően Erdélyben. 1942 áprilisában a 17/1. zászlóalj alakulatával a doni harcmezőkre vezényelték, ahol a visszavonulás során - egyes adatok szerint 1943. február 22-én - nyoma veszett. Eltűnését 1943. május 15- én regisztrálta a hadsereg veszteségi osztálya. A Zalaegerszegi Járásbíróság Pk. 50795/1968. sz. végzéssel - 1943. június 15-i dátummal - holttá nyilvánította. HL HM22. v. oszt. 756431/1943. Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára Zalaegerszegi Járásbíróság iratai Pk. 1968. (a továbbiakban: MNL ZML Zegi. Jb. Pk.) GERGÁCZ JÓZSEF (Kisoroklán, 1915. június 5. an. Török Julianna) honvéd. Foglalkozása földműves, bevonulása idején nős, kétgyermekes kisorokláni lakos. (Első világháborús hadiárva volt.) Frontszolgálatra 1942. november 19-én vonult be, majd a keleti hadműveleti területen harcoló 17/111. zászlóalj kötelékéhez került, ahonnét utoljára 1943 januárjában adott magáról életjelet. Az alakulat visszavonulását követően - Novák Jenő és Varga Jenő bajtársai elmondása szerint - Gergácz lemaradt a menettől, mert elfagytak a lábai és leült a hóba. Azt, hogy beérték-e az oroszok, azt már nem tudták megmondani. Vélhetően fagyhalált szenvedett a Don és Sztarij Oszkol közti harcmezőn. A Zalaegerszegi Járásbíróság Pk. 22417/1957/4. sz. végzéssel — 1943. február 15-i dátummal — holttá nyilvánította. Zalatárnoki Plébánia irattára, 24/1959. GOMBOS JENŐ (Zalatárnok, 1915. november 23. - Zalatárnok, 1999. november 21. an. Becs Rozália) utász szakaszvezető. Foglalkozása tovább szolgálatos katona, 1942-ben még nőtlen, mosonmagyaróvári lakos. Részt vett a doni hadműveletekben, de részletesebb katonai pályafutása nem ismeretes. Tóth Antal zalatárnoki lakos szóbeli közlése. GOMBOS JÓZSEF (Zalatárnok, 1913. március 17. - Zalatárnok. 1977. január 4. an. Pulai Rozália) honvéd. Foglalkozása földműves, bevonulása idején nőtlen, zalatárnoki lakos. 1940-ben az erdélyi hadműveletekben szerzett érdemeiért megkapta az Erdélyi Emlékérmet. Az orosz fronton a 17/III. zászlóalj távírász szakaszában teljesített hadi szolgálatot. 1942. június 30-án a gnyilojei ütközetben súlyosan megsebesült. HM 22. v. oszt. 627632/1942., Gombos József 1942-ben írt levelei és tábori le velezőlapjai, Varga Jenő zalatárnoki lakos tulajdonában.