Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)

Tanulmányok Asbóth Sándorról - Várdy Béla: Asbóth Sándor az amerikai emigrációban a magyar szabadságharc és az amerikai polgárháború között

Asbóth Sándor az amerikai emigrációban 59 építési rajzoló, majd bányamérnökként ércbányá­kat tárt fel a Sziklás-hegységben. László Károllyal és Grechenek Györggyel vezette a New York állambeli Syracuse-i csatorna építését. Nevéhez fiiződik a New York-i Central Park kiépítése. Davis Baldwinnal meg­alapította az USA első nagyobb acélöntödéjét. Tanul­mányi Társaságot létesített az aszfaltburkolás olcsóbb és tartósabb anyagokkal való helyettesítésének tanul­mányozására. Első ízben alkalmazta New Yorkban jár­daburkolásra a bituminaszfaltot”.'7 A fenti állítások egyik-másika azonban megkérdő­jelezhető. Ezeknek az állításoknak egy része ugyanis - legalább is a fenti formában - nem egyezik az ame­rikai tudományos irodalomban található idevonatkozó adatokkal. Ott van például az aszfalt, illetve az asz­faltburkolás alkalmazásával kapcsolatos kitétel, mely több magyar szerző állításai alapján az 1850-es évek folyamán ment végbe. Ezzel szemben az Encyclopedia Britannica legújabb kiadásában ez áll: “A modern út­burkolás megteremtésének lendülete az Egyesült Ál­lamokból ered... . Az első lépések az 1860-as években történtek, égy Edward de Smedt nevű belga emigráns munkássága következtében a New York-i Columbia Egyetemen. Az emigráns De Smedt első kísérleteit [a New York melletti] New Jersey államban kezdte el 1870-ben, és 1872-re már jó minőségű és maximum­sűrűségű aszfaltot tudott készíteni. ”18 Az amerikai tudományos irodalom tehát semmit sem tud Asbóth Sándor ilyen jellegű korábbi munkásságáról, és az asz­falt kidolgozása és felhasználása történetét is másképp ismeri. Ez viszont annyit jelent, hogy Asbóthnak 1850- es évekbeli idevonatkozó munkássága vagy oly titok­ban történt, hogy arról az amerikai világ tudomást sem szerzett, vagy pedig egyszerű kitaláció - ami, sajnos, főleg abban az időben, igen gyakori volt az emigránsok soraiban. Ugyancsak figyelemreméltó az a tény, hogy az Enyclopaedia Britannicá-ban leírt idevonatkozó, aszfalt felhasználásával kapcsolatos események Asbóth Sándor életének azon periódusával esnek egybe, ami­kor ő már az Unió hadseregében, illetve argentin diplo­máciai küldetésben volt. Sőt, egyes fejlemények már az 1868-ban bekövetkezett halála után történtek. Részben ugyanez vonatkozik arra az acélöntődével kapcsolatos állításra is, amit — egyes magyar források szerint - Asbóth “a világon egyedülálló vállakózásként ” állított felP Az Új Magyar Életrajzi Lexikon ezt úgy összegezi, hogy Asbóth “Davis Baldwinnal megalapí­totta az USA első nagyobb acélöntödéjét ”.2(1 Egy másik összefoglaló magyar mű pedig azt állítja, hogy Asbóth “nevéhez fűződik az első nagyobb amerikai acélkohó felállítása ”.2' Erről az acélkohóról azonban az amerikai tudományos világ nem tud semmit. James W. Swank idevonatkozó History of the Manufacture of Iron in All Ages című munkájában például a következőket írja: “Amerikában az első olvasztó kohó használatát Willi­am Henry vezette be a New Jeresey-beli Oxford-acél- műveknél 1834-ben”.22 Ugyanezt állítja a világhálón található legújabb ide­vonatkozó cikk is, melynek egyik része így hangzik: “William Henry már 1838-ban kísérletezett antracit­tal fűtött acélöntődé felállításának a lehetőségével az [Észak-Kelet Pennsylvania-i] Lackawanna Völgyben található Roaring patak medrében. Alaposan meg­tanulva a vaskészítés folyamatát, Henry volt az első amerikai, aki sikeresen kísérletezett a vasérc robbantó kohó [hot blast] által történt olvasztásával a New Jer­sey állambeli Belvidere-féle Oxford-Kohóban. 1840- ben Henry megvett veje, Seldon T. Scranton, valamint George Scranton és Sanford Grant közreműködésével egy 503 holdas birtokot [ipari célokra], A robbanó kohó csak 1841 őszére készült el, de 1844-re már naponta öt- hét tonna nyersvasat termelt. A vállalat azonban egyha­mar áttért a több hasznot hajtó vasúti sínek gyártására a vasútipar részére. 1847-ben a társaságnak már 800 alkalmazottja volt, köztük sok velszi, ír, és német emig­ráns ”.23 A fentiek alapján tehát az Asbóth Sándor által az 1850-es években felállíttott acélöntődé semmikép­pen sem lehetett “a világon egyedülálló vállalkozás”, sem pedig az “USA első nagyobb acélöntödéje ”.24 Ha Asbóth valóban felállított egy ilyen acélöntődét, saj­nos, arról az amerikai szakirodalom nem tud semmit. Ha volt is ilyen öntöde, az a világ számára nem létezik, így aztán Asbóth Sándor ezen tudományos eredménye csak a magyar sziveket dobogtatja meg. Sajnos, ugyanez vonatkozik a Tar Ferenc által em­lített Plymouth-emlékmű megtervezésére és kivite­lezésére is,25 amit - Vadona János hibás értesülése szerint26 — közhitként szintén Asbóth Sándor tervezett volna meg. Ezt Vadona János egy A. C. Lowell nevű prominens bostoni polgárnak Asbóthoz intézett, 1854. december 22-i levelére alapozza, amely levélben a jeles Lowell család ezen tagja27 állítólag bíztatta volna As­bóth Sándort, hogy pályázza meg ennek a hatalmas em­lékműnek a megtervezését. Idáig mindez teljesen elhi­hető, azonban egy pályázat benyújtása még nem jelenti a pályázat elfogadását. Igaz, hogy Vadona leírása alap­ján Tar Ferenc azt állítja, hogy “Asbóth terve bostoni barátján kívül mások tetszését is elnyerte. A bizottság az ő munkáját találta legjobbnak, annak ellenére, hogy költségvetése 25 ezerrel túlépte a 100 ezer dollárt”.2* Ez az állítás azonban valószínűtlen és bizonyíthatatlan. Semmi okunk sincs kételkedni abban, hogy Asbóth valóban megpályázta ennek az emlékműnek a meg­tervezését, mely az 1620-ban Angliából az amerikai kontinensen letelepedett pilgrimek emlékére készült. Azt azonban már megkérdőjelezhetjük, hogy Asbóth valóban megkapta-e ezt a feladatot. Ugyanis ennek a hatalmas, 81 láb (25 méter) magas gránit és bronz

Next

/
Oldalképek
Tartalom