Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Tanulmányok Asbóth Sándorról - Várdy Béla: Asbóth Sándor az amerikai emigrációban a magyar szabadságharc és az amerikai polgárháború között
58 Várdy Béla szegezi: “E tapasztalatok [vagyis a várt amerikai beavatkozás teljes elmaradása] Kossuthot arra ösztönözték, hogy — a reális lehetőségeket mérlegelve — további terveit a rendelkezésére álló anyagi keretekhez mérje. Egyébként katonai környezete tanácsára már korábban házi üzemek szervezésére határozta el magát, hogy önköltségen állíthasson elő olyan hadiszereket, amelyekre a fegyvereken kívül a felkelő csapatoknak szüksége lett volna”] S mivel Kossuth féléves amerikai kőrútjával volt elfoglalva, amely keretében kívánta megszerezni a katonai előkészületek anyagi hátterét, egykori hadsegédét, ‘‘Asbóth Sándor alezredest bízta meg az üzemek megszervezésével”. Asbóth különben ‘‘már 1851. decemberben - Ihász Dániel támogatásával — előkészületeket tett puskapornak, tölténynek és kartácsnak önköltségen való előállítására. Műhelyüket New York közelében levő, Morningville-ben nyitották meg, melynek vezetésére - Kossuth felhatalmazása alapján — Wágner [Waagner] Gusztáv őrnagynak adtak megbízást. A golyóöntöde gépeket viszont Siegel János tüzérszázados helyezte üzembe... . Asbóth Kossuthnak Cincinnatiból vett utasítása értelmében tárgyalást kezdett Dembinski Tivadar gróf lengyel emigránssaV — Dembinski Henryk (1791-1864) lengyel származású honvéd tábornok unokaöccsével -, hogy a Hoboken melletti Weawertownban levő farmját egy szíjgyártóüzem céljára kibérelje. ”8 Hoboken és Weawertown különben a Hudson folyó túlsó partján vannak, átellenben New York városával. S habár Hoboken és környéke New Jersey államban van, gyakorlatilag New York külvárosának számít. “A morningvillei üzemet kísérleti célokra is használták Mayerhofer János tüzérszázados felügyelete mellett. Ki akarták ugyanis próbálni, vajon az amerikai, vagy a magyar eljárás szerint gyártott kartácsok alkalmasabbak-e hadviselési célokra. A lőgyakorlatok alapján aztán megelégedéssel jelentették Kossuthnak, hogy a magyar rendszerűek jobban beválnak, mint az amerikaiak ”.9 “Asbóth ezenkívül egy hordozható nyomdát is vásárolt, hogy szükségeshez képest hadinyomtatványokat állíthasson elő. Mindezeket a brooklyni Atlantic Dockban bérelt raktárban helyezte el azzal a hétezerötszáz fegyverrel együtt, melyet háromszázhetvenöt ládában elpakolva Sacchiéktól10-egy New York-i fegyverkereskedőtől - vett át. A hadianyag tehát erősen távol volt a remélt százezres mennyiségtől, beszerzésük mégis — Kossuthnak hadieszközökre kiadott egyéb előlegpénzei hozzáadásával - mintegy 36.000 dollárra rúgott, tehát majdnem a felére annak a 85.000 dollárnyi összegnek (mai értékben 2.2 millió dollárnak)," mely a fogadó- és gyűjtő-bizottságoknak levonása után kezeihez befolyt”.'2 Mindezen előkészületek ellenére, a tervezett újabb szabadságharcból - melyet az akkor dúló krimi háborúval kapcsoltak volna össze13 — nem lett semmi. A nagyhatalmak semmiféle érdeklődést sem mutattak a magyar ügy iránt, többek között azért sem, mert a várt osztrák politikával szemben az Osztrák Birodalom a magyar szabadságharc leveréséhez nyújtott katonai segítség ellenére is megtagadta Oroszország támogatását, és “oroszellenes fegyveres semlegesség mellett döntött”.'4 A fentiek alapján az Amerikában beszerzett fegyvereket áron alul kellett elpotyázni, és Asbóthnak is más irányba kellett fordulnia. Biztosítani kellett megélhetését, illetve be kellett illeszkednie a korabeli amerikai társadalomba. Abba a társadalomba, melynek akkor még a legfőbb meghatározó ideológiája a kálvinista munkaetika volt. S ez a munkaetika nem tűrt lazsálást, munkanélküliséget és henyélést. Lényegében azt vallotta, hogy “aki nem dolgozik, az ne is egyék”. Ezt a felfogást bizony sok magyar emigránsnak nehéz volt elfogadnia. Ezeknek jelentős része ugyanis a dzsentri réteghez tartozott, akik általában nem ismerték a fizikai munkát, és legtöbbjüknek nem volt transzferábilis, vagyis az amerikai társadalomba átültethető tudománya. Hősöknek tekintették önmagukat, és szinte elvárták, hogy ennek fejében a befogadó társadalom tartsa el őket. így is volt ez néhány hónapig. De az idő múlásával ez az eredeti hősi aura megkopott. Az amerikai szubvenció megszűnt, és ennek következtében sokuk a lét és nemlét között volt kénytelen élni deklasszált életét. Lézengésükkel persze sokat ártottak a korábbi hősi magyar ethosznak is, mint ezt Ács Gedeon emlékíró református lelkész is megjegyezte. “Mint pap sok magyarral jöttem össze. Sok szegénységében és nyomorában is oly becsületes volt, hogy iránta mély tiszteletet kellett éreznem.... [Azonban] volt olyan is, ki aljasságig süllyedt. Legtöbb hitvány találkozott [találtatott] azok között, kik egykor rendes katonák voltak. Ezek mihelyt a fegyelem alól kikerültek, kihágásokat követtek el, és sok éjjel s nappal korcsmákban lézengtek”,15 Szerencsére, Asbóth Sándor nem tartozott ezek közé a lézengő ritterek közé. Mivel mérnök volt, neki volt Amerikában is hasznosítható tudománya. Miután az újabb szabadságharc terve összeomlott, azonnal nekiállt, hogy tudományát és mérnöki hátterét kihasználja. S itt lépnek be a bizonytalan tények, bizonyíthatatlan állítások, illetve bizonyos esetekben teljes valótlanságok, melyeknek eredete kifürkészhetetlen. Nem tudni, hogy magához Asbóthoz vezethetők-e ezek vissza, vagy inkább csak emigráns pletykakeverőkhöz, akikből bőségesen volt a Kossuth-emigránsok soraiban is.16 Állításom támogatását azzal kezdeném, hogy idézem az Új Magyar Életrajzi Lexikon (2001) idevonatkozó összegezését, ahol Asbóth Sándorról a következő leírást és jellemzést találhatjuk: “1851-től az USA-ban
