Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Berdán Zsuzsanna: Domesticatio et sepultura (Ember és állat viszonya a XXI: században)
Domesticatio et sepidtura 293 meg vándorló magyarjaink. A lóval, lovaglással kapcsolatos fogalmaink azt jelzik, hogy a lovaglás mesterségét igen régóta ismerjük.26 A ló háziasítása forradalmi változást eredményezett az emberiség, így a magyarság életében is, megkönnyítette a mozgását és az egyes munka- folyamatokat, valamint előnyt biztosított a csatákban.27 Mivel napjainkban is úgy ismernek minket, mint lovas nemzetet, a továbbiakban a magyarországi lovasélet történetének néhány mozzanatát vázolom fel. A magyar házilovat a mongol pusztákon élő takira vezeti vissza a tudomány. A magyar fajták azonban már a középkorban is keveredtek más lovakkal.28 A XI. században kiemelkedő szerepe volt a lótenyésztésben Szegednek és környékének. Bábolna, Kisbér, Mezőhegyes, Sárvár, Hortobágy, Bugac is évszázados múlttal rendelkezik. Az újonnan alapítottak közül Apajpuszta, Dalmand, Rádiháza, Somogysárd, és Szilvásvárad lovai ismertek egész Európában.29 A lótartás végig kíséri történelmünket. A honfoglalás idejében fontos volt, hogy jó legelőre találjunk. I. László tiltotta a lovak kivitelét. A lovagi tornák fényt, pompát hoztak az Anjou-királyok udvarába. Mátyás király uralkodása alatt nagy gondot fordítottak a lovak idomítására, gondozására. A török hódoltság alatt a magyar lovakat keleti lovakkal (arab, perzsa) keresztezték, amitől szebbek, jobbak és értékesebbek lettek.30 Fenékpusztán a XVII. században az uralkodóház tartotta lovai egy részét, később telivér tenyészetével tett szert európai hírnévre. A Gr. Festetics György által alapított keszthelyi Georgikon (ma Agrártudományi Egyetem) többek között lótenyésztőket is kinevelt.31 Keszthely mellett Szilvásváradot emelem ki, ahol ma a híres lipicai lovakat tartják. A lipicai lovak múltja a XV. századra vezethető vissza, és I. Ferdinánd nevéhez kapcsolódik. Mivel a napóleoni háborúk idején többször is Magyarországra menekítették őket, ez a fajta köny- nyen megvetette lábát hazánkban, és évszázadok óta fajtisztán tenyésztik.32 A hegyvidéki területeket kedvelik, így a Bükk-hegység ideális környezetnek bizonyul számukra. A lovakat erdei úton terelik fel a fennsíkra, ahol kedvükre legelhetnek, és szabadon futkározhalnak egész nap. (1-3. kép) A XIX. században az általános nyugati áramlat hatására többek között II. Rákóczi Ferenc spanyol lovakat hozatott. Az angol ló elterjesztője Széchenyi István volt, ő alapozta meg a hazai telivér tenyésztését.33 A XX. századi háborúk természetesen lóállományunkban is nagy kárt tettetek. A domesztikáció közrejátszott a háziasított állatok átalakulásában, valamint különböző betegségeik kialakulásában is. Az állatok változását a háziasítás során több külső tényező befolyásolta. Megváltozott az életterük, izmaikat már kevésbé, vagy másképpen kellett használniuk mint a vadonban, és ez hatással volt tüdejükre, szívük működésére is. Az ember a védelmezéssel az állatok természetes szelekcióját is megakadályozta. Életmódjuk módosulása ellenálló képességüket is nagymértékben lecsökkentette, éppen ezt használják fel egyes állatkísérletekben a betegségek tesztelésénél.34 A külső tényezők azonban nem befolyásolták volna az állatokat még így sem, ha nem lett volna bennük eredendően bekódolva a változékonyság. Biológiailag ez a legalapvetőbb tulajdonságuk, ami a háziasításra képessé teszi őket.35 A domesztikált állat változékonysága vad társaihoz képest még jobban megnőtt. Testük először kisebb lett, majd csak a tenyészkiválasztáson alapuló tudatos tenyésztés következményével járt együtt a testnövekedés. Bőrük és szőrzetük finomabbá vált, több lett a zsírjuk, a lovaknak hosszú lógó sörénye alakult ki. A szőrzetben színváltozatok jöttek létre, egyesek világosabbak, mások sötétebbek lettek, és ezeknek a változatoknak az ember védelmet nyújtott.36 Tartás és tenyésztés Az ember-állat viszony kölcsönhatásai Az állattartás és az állattenyésztés a domesztikáció- nak egy szükségszerű következménye lett. Az állatok és növények háziasítása tette lehetővé az emberek letelepedését. A vadászó-halászó-gyűjtögető életmódot felváltotta az élelemtermelés, ennek következtében a természet kizsákmányolása helyett képessé váltunk annak regeneráló fenntartására, továbbá kis területen nagyobb számú közösségek eltartására.37 Az állattartással együtt az ember munkaállat-igénye és anyagszükséglete is nagyrészt megteremtődött. Az állattartás azonban a környezetre is hatással volt, egyrészt hozzájárult a mezőgazdasági földek termékennyé tételéhez, másrészt viszont pont emiatt az ember hatalmas erdőket semmisített meg, hogy legelőterületet biztosítson állatai számára.38 Azzal, hogy a természetes növénytakaró egy részét kiirtottuk, bizonyos állatok is visszaszorultak, esetenként ki is pusztultak. Az egyes kultúrák állattartási szokásaira és állatvilághoz fűződő viszonyára koronként más volt jellemző. Az egyiptomiak pl. olyannyira tisztelték őket, hogy az isteneket sok esetben állatalakban ábrázolták. Ilyen istenek voltak Anubisz, a halottak bebalzsamozója, és bírálója, akit vadkutyaként ábrázoltak, illetve Hórusz, az ég ura, akit sólyom képében jelenítettek meg. Valószínűleg nem az állatokkal való azonosítás volt a céljuk, sokkal inkább az egyes fajok tulajdonságainak istenekre való vonatkoztatása.39 A rómaiak, vagy a görögök már más véleményen voltak. Ugyan Aesopus meséinek gyakori szereplője a kutya, a görögöknél pedig az alvilág őrzője Kerberosz (háromfejü kutya), Romulust és Remust a legenda szerint anyafarkas táplálta, mégis, a
