Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Berdán Zsuzsanna: Domesticatio et sepultura (Ember és állat viszonya a XXI: században)
292 Berdán Zsuzsanna területén találtak a régészek. A két lelet hasonlóságára világít rá Jörg Petrasch tanulmánya." Mindkét telepen kör alakú sírárkot tártak fel a régészek, mely körárkokban a kutyacsontvázakat a bejáratnál ásták el a neolit-kor emberei, mintha azok őrző funkciót látnának el. Egyes tudósok véleménye szerint a kutya magát há- ziasította, az ember akaratától függetlenül, és a kutya alaptermészetéből adódott a háziállattá válás. Általánosan elterjedt az a nézet is, miszerint a farkasok falkában élése megkönnyítette az emberhez való csatlakozást, és az ember vette át a falkavezér szerepét.12 Werner Freund, aki tizenöt esztendőn keresztül élt együtt farkasokkal, trópusi országokban tett expedíciói során a természeti népek körében még talált olyan kutya-ember vadászközösségeket, ahol lőfegyverek nélkül szerezték meg az emberek kutyáikkal a vadhúst.13 A népvándorlás korában a sztyeppéi népek (hunoktól kezdve a honfoglaló magyarokig, de főleg az avarok) lovakat temettek a halottak mellé: volt, amikor csak a megnyúzott bőrét és a benne maradt végtagokat, de egészben eltemetett ló-csontvázat is találtak a régészek. Keszthely belvárosában, a Zárda u. 7. sz. alatti ház udvarán és a Kossuth Lajos utcai Általános Iskola udvarán folytatott ásatásokról szóló tudósításokban olvashatjuk, hogy a feltárások során 43 sír került elő, az 1-3 számozással jelöltek ló-, és kutyasírok.14 A kutyával eltemetett lovak sírjaiban a csontvázak helyzete azt mutatja, hogy az állattetemeket gondosan helyezték a sírgödörbe, és ezeknek az állatsíroknak valószínűleg nem volt kapcsolatuk egyetlen eltemetett egyénnel sem. A töredékes lókoponyákon leölésre vonatkozó sérüléseket nem azonosítottak. A kutyákról feltételezték, hogy megfojtották őket. A lovak valószínűleg hajlamosak voltak az ízületi gyulladásokra, és/vagy túlzott igénybevételük során betegedtek meg. Betegségük lefolyásakor gondos kezelést kaptak és kímélték őket, ami a ló megtartásának igényét és gyógyítási ismereteket feltételez.13 Honfoglaló magyar sírokból egész lócsontvázak nem kerültek elő. Ennek oka az lehet, hogy őseink a ló húsát a halotti toron elfogyasztották.16 A korai népismereti források hasznos etnozoológiai adatokkal szolgálnak a kutató számára. Ilyenek a filozófiai és szépirodalmi munkák az ókorban (Hérodotosz, Polybios, Titus Lucretius Carus, Strabon, Plinius írása stb.) A középkorban a népleírások, Prokop, Brement munkássága, az utazó Marco Polo vagy Wilhelm von Rubruk beszámolói, az arab geográfusok és történészek munkái, valamint a felfedezések korában keletkezett népleírások mind értékes információkkal rendelkeznek a témát illetően.17 Bölcs Leó „A hadi taktikáról” szóló munkájának 18. fejezetében leírja a régi magyaroknak (Bölcs Leó korában turkoknak neveztetett őseink) hadszervezetét és hadakozó módját.18 „ ...előkelő embereik lovaikat elül vassal vagy nemezzel vértezik... (...). Nagy igyekezetei fordítanak a lóhátról való nyilazásra... Követi őket az állatok, mének és kanczáknak sokasága, részint élelem és tej nyerése végett, részint hogy sokaknak tartassanak...(...), télen-nyáron szakadatlanul legeltetve lovaikat, csatázások idején ellenben a nekik szükséges lovaikat maguknál tartva...(...) de nem is kitartók gyalog állni meg helyöket, mint akik lóháton növekedtek fel. ”19 A keleti szerzők közül Ibn Ruszta, Dzsajháni, Gardézi és al Bekri nevét emelem ki, akik írásaikban megemlékeznek a magyarokról is. „ Fejedelmök 20.000 lovassal indul ki hadjáratra. írja Gardézi 20 A honfoglaló magyarság, mint nagyállattartó nomád nép érkezett a Kárpát-medencébe, megélhetését a legeltető állattartásra alapozta. A ló mellett elsősorban szarvasmarhát tenyésztett, de más, tipikusan nomád népekkel szemben gazdaságából nem hiányzott a tyúk és a sertés sem.21 A honfoglalás korából való kutyafajták közül jól meghatározható az agár, amelynek egy egyedét Zalavá- ron szemmel verés ellen kék gyönggyel a nyakában temettek el - írja Bökönyi. A komondorok a kunok kutyái lehettek, a puli-koponyaalakúak pedig már az újkőkor óta előfordulnak a Kárpát-medencében.22 Pulszky Ferencnek a szeged-öthalmi sírokról szóló ismertetőjében olvashatjuk, hogy a kutyát az emberi test mellett találták, a nőt pedig paripájával és vadászkutyájával lelték.23 Őseink táltosai számára is nagyon fontos szerepet játszottak az állatok, segédszellemekként járultak hozzá a révüléshez, az ősökkel és szellemekkel való kommunikációhoz. Tisztelték őket különleges tulajdonságaik miatt, mint amilyen a repülés, gyorsaság, szemfiülesség, vagy a sötétben való tájékozódás. Állatok voltak a különböző sámánok személyes jegyei is. Ezt a néprajzkutatók a szibériai sámánizmus kapcsán is többször lejegyezték. A sámánöltözetek közül a szárnyas vagy az agancsos látszik a leggyakoribbnak.24 Kitekintésképpen említem meg, hogy az észak-szibériai népek és a lappok mondáiban a rénszarvas, a japán Amateraszu fehér szarvasa, a Pazyrik-dámszarvas, az altáji szaka sírok szarvasleletei, a Les Trois Fréres barlangrajzai mind arra utalnak, hogy már az őskor embere is kitüntetett jelentőséget tulajdoníthatott az agancskoronás állatoknak. A késő vaskori keltáknál is jellemző a szarvastemetkezés, szarvas istenük, Cernunnos többek között a termékenység, háború istene is volt. Zalaszent- iván - Kisfaludi-hegy lelőhelyen a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészei által végzett ásatások során több nagy agancstöredék, valamint egy fiatal szarvas váza is előkerült.25 A magyar nyelvemlékekben vannak bőven állatnevek, ezek többsége török, vagy törökből magyarra fordított név. Nyelvemlékek alapján határozza meg László Gyula, mely területeken, milyen állatokat ismerhettek
