Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)

Tanulmányok Asbóth Sándorról - Hermann Róbert: Asbóth Sándor és Julius Haynau afférja 1848 májusában

Asbóth Sándor és Julius Haynau afférja 1848 májusában

25

Május 1-jén a megye újabb közgyűlésén hirdették ki az áprilisi törvényeket, amelyek „az evégre kijelölt egyének által a nép küldötteinek három nyelven, oláhul, németül és rácul értelmeztettek. ” Ezután a nemesség és 367 „népképviselő” részvételével választották meg a 60 főből (20 nemes, 40 nem nemes) álló állandó bizottmányt. Ennek Asbóth Sándor is tagja lett.15 Május 7-én a Pesti Hírlap megyei tudósítója, Winkler Imre arról számolt be, hogy a megye „eddig ment maradt minden törvényellenes kitörésektől” s „a testvériség szelleme lengi át. ”'6

A katonaság és az átalakulás

A márciusi forradalom győzelmét az is lehetővé tette, hogy az országban állomásozó katonaság - utasítás hiányában - sehol sem avatkozott be az eseményekbe, így volt ez Temesvárott is. Gorove István 1848. március 18-án Kossuthnak írott levelében külön kiemelte, hogy a megye és a város március 18-i határozataira ,, 3 ezer szurony közt” került sor. „...a katonaság jól viseli magát, s a tiszteknél az alkotmányos eskü a legnagyobb örömet szülte. ”17 Mint láttuk, a megyegyülés egyik határozata éppen az volt, hogy „ a sorkatonaságnak a közrend fenntartásából beavatkozása ellen az elnöklő alispán az illető katonai parancsnokságok útján intézkedjék. ” Hasonló értelmű határozatot hozott a város aznapi köz- (vagy inkább népjgyülése is.18

A március 22-i népünnepély kezdetét a temesvári erőd falairól reggel hét órakor leadott taracklövések jelezték, s a nyílt téren tartott istentiszteletre a sorkatonaság egy része is kivonult díszőrséget állni, az est folyamán pedig a katonazenekar is gondoskodott a jó hangulatról. Sőt, mint láttuk, Ludwig Piret báró, altábornagy, a bánsági föhadparancsnok maga is jelen volt az ünnepélyen. A katonaság „lakházai” mind a március 18-i, mind a 22-i ünnepély alkalmával ki voltak világítva.19

Március 24-én az a hír érkezett, hogy az éjjel futár jött Piret-hez, aki azonnal tanácskozást hívott össze, majd futárt küldött a bánsági határőrvidékre. Miután a városban az az aggodalom keletkezett, „hogy talán valamely felsőbb ellenforradalmi utasítás érkezett le, s katonaerő szándokoltatik a végvidékből felfelé indíttatni” (amit az is növelt, hogy a három határőrezredből álló bánsági határőrvidékről eladdig még egyetlen zászlóaljat sem indítottak ki Eszak-Itáliába), Vukovics Sebő és társai rávették Ambrózy György alispánt, hogy keressék fel együtt Piret-t. A föhadparancsnok fogadta őket, s készségesen közölte, hogy a futár Pancsováról érkezett azzal a hírrel, hogy az ottani lakosság két tisztviselőt „maga hatalmával kívánt hivatalából kitenni”, mire ő, Piret, egy tisztet küldött oda a rend fenntartására; mert, tette hozzá, „gr. Batthyány is a maga körlevelében rendeli, hogy az új intézkedések foganatosításáig

semmi viszonyban sem történjék önkényes változtatás. ” Emellett megnyugtatta a küldöttséget „az állítólagos katonaság összevonulása iránt is. ” A történtekről Bat- thyánynak beszámoló Vukovics Sebő kötelességének is érezte megjegyezni, „miképpen a katonai hatóságok minden magaviseletökben e 7 nap alatt legkisebb okot sem adtak súrlódásra s ingerültségre. ” Aggodalmat inkább az keltett, hogy a pancsovai mozgalom alkalmával a helyiek nemcsak a magyar, hanem a szerb kokárdát is kitűzték; s hogy hírek érkeztek a határőrség bomlásáról, valamint arról, hogy Szerbia katonai erőt csoportosít a Duna mellékére. Jó hatást tett viszont az a hír, amely szerint a határőrvidékiek maguk kívánják a terület Magyarországhoz történő visszacsatolását.20 A határőrséggel kapcsolatos aggodalom azonban továbbra is élt; Vukovics Sebő április 3-án értesítette a fővárosban tartózkodó Csány Lászlót, hogy előző nap értesült arról, miszerint két határőrezred parancsot kapott a kiindulásra, de hogy merre, „ a Száván át Horvátország s Olaszhon felé-é, vagy talán a Dunán felfelé”, nem tudni.21

Amikor a megyei hatóság arról értesült, hogy a határőrvidéki Pancsován kialakult „népi mozgalom” miatt a bánsági főhadparancsnokság ostromállapotot akar kihirdetni a településen, vagy már ki is hirdette azt, március 27-én átiratban tiltakozott emiatt, mondván, hogy ilyesmit alkotmányos országban csak az uralkodó jóváhagyásával, és a felelős minisztérium ellenjegyzése mellett lehet kihirdetni, mivel „a véghelyek Magyarországhoz, és a magyar Szent Koronához tartoznak, s e honnal egy alkotmány alatt állani hivatvák ”.22 Vukovics Sebő ellenben azt jelentette április 2-án Klauzál Gábornak, hogy Bécsből a katonai hatóságoktól olyan utasítások érkeztek, hogy „ a papság ösztönözze a katonákat nyilatkozatra, hogy Ausztriával együtt kíván maradni ezentúl is minden áron, s Magyarországgali öszvekapcsolásra reá nem áll. ”23

A katonaság jóindulatú passzivitása március-április fordulóján változott meg, amikor a független felelős minisztériumról szóló törvény jóváhagyásának megtagadása kapcsán kiéleződött Bécs és Pozsony (meg Budapest) viszonya. Ahogy Asserman Ferenc írja visz- szaemlékezésében: „ ...annyi bizonyos, hogy szabadelvűséget, alkotmányos vagy éppen nemzeti irányú érzületet akkor a temesvári generalitásra egyáltalában nem lehetett ráfogni. ” A temesvári hadosztályparancsnok, Julius Haynau altábornagy „ 1848 kora tavaszán a napi renden állott politikai eseményekről szólva, így kiáltott föl: »adjon csak ő felsége nekem néhány ezredet, majd ráncba szedem én a magyarokat.« És csak ily formán gondolkozhatott a hadsereg iskolájában megőszült, s ugyanazon légkörben élő többi tábornok is. ”24

Haynau ellenszenve aztán furcsa összeütközéshez is vezetett. 1848. március 31-én Haynau az éppen szol