Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Tanulmányok Asbóth Sándorról - Hermann Róbert: Asbóth Sándor és Julius Haynau afférja 1848 májusában
26 Hermann Róbert gálatot teljesítő Damjanich János, a 61. (Rukavina) gyalogezred szerb származású századosa és több más tiszt előtt elkezdte szidni a magyarokat, Kossuth-ku- tyáknak, bitangoknak, betyároknak és kutya népségnek titulálva őket. A tisztek egyike sem mert megszólalni, azonban Damjanich - aki származása ellenére borzasztó lelkes magyar volt - egyszer csak megszólalt: „ Tábornok úr! Én magyar ember vagyok, s nem tűrhetem, hogy jelenlétemben gyalázza nemzetemet és annak legjobb fiait!” Haynau meghökkent, majd gúnyosan így szólt: „Nos, hát Ön mióta lett magyar?! ” „Azóta, tábornok úr, amióta föl tudom fogni, hogy aki Magyarországon született, az magyar állampolgár, s köteles Magyarországot hazájának tekinteni, s annak, bármily állásban legyen is, törvényes jogait védelmezni. ” Haynau sarkon fordult, s Damjanich már másnap utasítást kapott, hogy induljon el ezrede Itáliában harcoló zászlóaljához.25 Az eset komoly visszhangot keltett. Vukovics Sebő április 2-án jelentette Klauzál Gábor kijelölt miniszternek, a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány egyik tagjának azzal, hogy „a helyben tanyázó katonaság tisztjei között nehány van, ki nyíltan mer rokonszen- vet nyilvánítani szabadságunk iránt”', s Damjanich e kevesek közé tartozik. „De van egy generális, Haynau nevezetű, ki ellenszenvet terjeszt, s gúnyt szór forradalmi mozgalmainkra. ” Vukovics beszámolt a Damjanich és Haynau közötti szóváltásról, s arról, hogy Damja- nichot ezt követően Észak-Itáliába vezényelték. „Ez rossz benyomás tesz itt, s a reakció embereit bátorítja, kik minden mozdulaton örülnek, melyből észrevehető, hogy a felállott nemzeti kormányon kívül egy más hatalom uralkodik, ” Ezért javasolta Damjanich mielőbbi visszahívását.26 A Pesti Hírlap temesvári tudósítója április 6-án kelt tudósításában közölte, hogy „a várőrkatonaság tisztei nem viseltetnek rokonszenvvel forradalmunk iránt. Egy lelkes barátunkat, Damianics századost, mert egy német generális irányában ótalom alá vévé a magyar nemzeti becsületet, tőlünk s ifjú nejétől 8 óra alatti távozásra kénszeríték. ”27 A hivatalba lépő Batthyány- kormány követelte az osztrák kormánytól, illetve a temesvári főhadparancsnokságtól a visszavezénylését.28 Vukovics pedig április 22-én azt javasolta, hogy az őrnaggyá előléptetendő Damjanichot kellene kiküldeni a bánsági határőrvidékre, az ottani katonaság megnyerésére, mert „ e népségbeli katonaságnál nagy tekintélye van, melyet azért is bír, mert katonai erélyre s dologértésre nézve kitűnő helyet foglal el társai között. ”29 Haynaunak nem ez volt az egyetlen kitörése. Vukovics Sebő visszaemlékezései szerint „kezdettől fogva gyűlölete [sic!] 5 teljes ellensége volt a magyar kormánynak”, s „ellenségeskedését a katonaság között nyilván gyakorolta. ” Ugyanakkor „ a főhadi kormányszék a Haynau ellen elébe terjesztett panaszokra azzal szokott válaszolni, miképpen azon tábornok hóbortossága közönségesen tudva van, s szájaskodásai megvetést érdemelnek. Senki sem sejtette akkor, hogy ez utált egyén, egy év múlva a császárfővezére, s Magyarország hóhéra leend.,'30 Az ekkor a főhadparancsnokságon dolgozó Fiala János Haynaut „egyenes katonai jellemnek” ismerte meg, aki „mindig morózus volt és gyakran kapott idegrohamot. ”31 Szóváltás a főőrségen A katonaság magatartása az áprilisi törvények szentesítése után is kérdéses volt, hiszen a törvények nem rendezték egyértelműen a magyar kormány és az országban állomásozó katonaság viszonyát, tudniillik azt a kérdést, hogy a kormányzat rendelkezhet-e ezzel a katonasággal. A főhadparancsnokságok, köztük a bánsági is, ezért együttműködtek ugyan a rend fenntartása érdekében a magyar kormánnyal, illetve a törvényhatóságokkal, de passzív ellenállást tanúsítottak a magyar kormányzat egyenes utasításaival szemben, mindezt úgy, hogy a nyílt konfliktusokat igyekeztek kerülni.32 De nem mindenki, így maga Haynau sem. Vukovics Sebő alispán május 7-én magyar nyelvű, sajátkezű átiratot küldött „a bánsági hadi kormányszéknek.” Ebben a következőket írta: „Haynau generális úr hazánk és törvényes hatóságaink elleni kikeléseivel már többször sértette meg a hazafiak érzetét. Ma e szenvedélyének határtalan kitörést engedett. Ugyanis a katonai főőrháznál számos katona s más egyének jelenlétében - mint azt előmbe hivatalosan terjesztette az ott jelenvolt Asboth[sic!] közbizottmányi tag nemzetünk, minisztériumunk, s ennek érdemkoszorús tagja, pénzügyminiszter Kossuth ellen legsértőbb, leggyalázóbb rágalmakat szórt, fenyegetőzött, s illedelmetlenül ingerelt. Magyarországban levő közhatóságok tagjai egyszersmind a magyar nemzet tagjai, s mint ilyenek, nemzetünket szabadon nem becsmérelhetik. A minisztérium a királyi felség által kinevezve, törvény által van hazánk főhatóságának rendelve. Ellene nyilvános helyen köztisztviselőnek izgatni annyi, mint a törvény s azt szentesített királyi felség ellen bántalomra vetemülni. A minisztérium egyes tagjai a törvényes főhatalom letéteményesei. így a közrend megsebzése nélkül tekintélyök, állásuk, nevök sem támadtathatik meg. Nem kételkedvén arról, hogy tisztelt hadi kormányszék, mely eddig alkotmányosság iránti viszonyainak tiszta megértését s a polgári hatóságokkali szíves egyetértését sok ízben tanúsította, a feljebbi eseményt hazafi megilletődéssel veendi, — hivatalosan kérem a tisztelt hadi kormányszéket: méltóztassék az előadott
