Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Haász Gabriella: Zala gyermekek táboroztatása a Balatonnál az 1970-1980-as években
Zalai gyermekek táboroztatása a Balatonnál az 1970-1980-as években 265 tói, miután a balatonberényi üdülőben az átalakítás miatt kevesebb lett a hely, Vonyarcvashegyre, rásegítés céljából, szinte kizárólag üdülő turnusokat szerveztek. Nyaranta csupán egy-egy honvédelmi, tanulmányi vagy jutalomtábor fért bele a programba, a többi mind 10 napos váltótábor volt, amelybe a megye különböző járásaiból osztottak be csapatokat, turnusonként ezúttal többet is.14 Adottságai gyengébbek voltak a balatonberényinél; udvarán kicsi a játéktér, emiatt a község sportpályáját is kibérelték alkalmanként. Az üdülő kiegészítő jellege a nyaralás és a programok minőségét szerencsére nem befolyásolta, sőt a kisebb létszámot pozitívumként emlegették, a családias hangulat és a jó közösség megteremtéséhez.15 A nagykanizsai városi tanács Balatonmáriafürdőn kezdetben területet bérelt az iskolások nyaraltatására. A sátortáborba egyrészt az úttörőcsapatok felhívására jelentkező, másrészt a város nyári napközi otthonaiba beíratott gyerekek jutottak el. Saját telket 1967-ben vásároltak a tábornak, így ekkortól lehetett hosszabb távra tervezni a fejlesztéseket.16 A telken meglevő villaépület mellett a lakósátrak és az ebédlő-konyhasátor biztosította az elhelyezést. A komfortfokozat alacsony szintű volt: újonnan állítottak fel kerti WC-ket, és egy szabadtéri bádogmedencénél, hideg vizes csapoknál tisztálkodtak és mostak a felnőttek, gyerekek. Az 1970-es évek első felében több lépcsőben alakították át a sátortábort üdülővé - a dokumentumokban már hol „Városi Tanács VB Úttörőtáboraként”, hol „tanácsi gyermeküdülőként” szerepel az eredetileg napközi otthonos nyári tábor. A vonyarcvashegyi létesítményhez hasonlóan ide is egy 100 fős, kétszintes szállót terveztek, a város anyagi erejét azonban ez meghaladta.17 Az 1976-os szezonra a sátrak helyébe faházsort húztak fel, amelynek tíz ágyas, újonnan bútorozott szobái, az új, tágas ebédlővel, majd később a hozzáépített vizesblokkal, nagyobb kényelmet teremtettek. A leromlott állagú villa feleslegessé vált, lebontották.18 A vízparttól távoli, két utcát összekötő keskeny és hosszú telek adottságain nem tudtak változtatni. Sportokhoz, szabadtéri játékos foglalkozásokhoz a legnagyobb szabad terület az épületek közti közlekedő sáv volt, így helyben csak röplabda, tollaslabda és a telek végi kis játszótér eszközeinél pingpong gyakorlására volt lehetőség. Nagypályás versenyekhez, egyben a fürdéshez a szabad strandot választották. A tábor 90 férőhelye kielégítette a városi-városkörnyéki iskolák igényeit. Az egymást követő turnusok szinte mind üdülő programúak voltak, de nyaranta legalább egy alkalommal szaktábort, jutalomtábort is tartottak, különböző művészeti és hobbi szakkörök (bábozás, tánc, rajz, fafaragás, színjátszás, modellezés, bélyeggyűjtés, olvasótábor stb.), valamint a mozgalmi képzés tematikájával (őrsvezető).19 Az üdülőtábori turnusokat egyszerre egy vagy két iskola diákjai töltötték meg. Nem változott ez a rendszer akkor sem, amikor megnyílt Balatonberényben a tábor 1971-ben. A balatonmáriafürdői átépítések miatt éppen segítséget jelentett, hogy a nagykanizsai gyerekeket nagyobb számban fogadta a megyei tábor, de utána sem voltak kizárva, arányos maradt az elosztás. Az 1970-es évek második felétől egymás után nyíltak az új iskolák a városban (több lett, mint Zalaegerszegen), a gyermeklétszám jelentősen nőtt, és mindkét tábor férőhelyeit be tudták tölteni. Az iskolák nyaranta vagy az egyik, vagy a másik táborba mehettek, de 1980 táján a legnépesebb intézmények Balatonmáriafurdőre és Balatonberénybe is küldtek gyerekeket.20 A városi úttörőelnökség célkitűzése, hogy az iskolai évek alatt a nagykanizsai és városkörnyéki gyerekek mindegyike jusson el táborozni, ilyen adottságok mellett teljesíthető volt. A KISZ Zala Megyei Bizottságának vezetőképző tábora Balatonedericsen az 1960-as években a járási váltótáborokkal közel egyforma nyaralási feltételeket kínált. A falu és a strand közötti nagy telken egy itt is meglevő villa, mint főépület mellett lakósátrak álltak, a szabadtéri foglalkozásoknak az udvar és a sportpálya adtak helyet. A tábor befogadóképessége az 1970-es évek elejéig 200 fő volt. Az úttörőszervezet gyermek és felnőtt vezetőképző turnusai a nyár első felében, az iskola befejezésétől augusztus első napjaiig foglalták le a tábort. Mozgalmi jutalomtáborokat ide is szervezhettek mellettük.21 A programokat gyakran megakasztotta a rossz idő, a sátrak be- és a pályák felázása, a rendbetétel, a takarítás, így hosszabb távra állandó kőépületet terveztek ide szállónak.22 A technikai felszereltséget és a foglalkozásokhoz szükséges kellékeket, tablókat, írásos és nyomtatott anyagokat évről-évre bővítették, de korszerűsíteni egyelőre csak a főépületet tudták, itt kapott helyet a módszertani szoba. A tábor jövőjét meghatározta, amikor 1971-ben a KISZ-től a megyei tanács tulajdonába került át, felügyeleti szerve a tanács művelődésügyi osztálya lett. A korszerűsítésre 1972-74-ben több terv is készült, amelyeken mind az építmények, mind a sportpályák jelentősen bővülnének. Szálló, társalgó és klub-játék funkciójú épületek szerepelnek a terveken, de már nem vezetőképző tábor, hanem üdülőtábor koncepciójával.23 1978-ban előttünk áll a külsejében — igaz, nem az eredeti tervek szerinti - és programjában átalakult intézmény, melynek neve immár Zala Megyei Tanács Ifjúsági Üdülője. Egyszerre kevesebben, 120-an nyaralhattak itt, a sátrak helyett pedig faházak álltak a területen, bennük összesen 28 szobával. A konyha-éttermen kívül külön társalgó helyiséget is felhúztak, a sportpályákra és a parkosításra évről-évre gondot fordítottak. Az általános iskolás korosztály helyett az egész szezonban a középiskolás és fiatal munkás KISZ-tagok
