Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Haász Gabriella: Zala gyermekek táboroztatása a Balatonnál az 1970-1980-as években
264 Haúsz Gabriella között kellett megoldani a mindennapi tennivalókat. Nemcsak az 1950-es, hanem még az 1960-as években is nagyon sokan voltak, akik a táborozás során mozdulhattak ki, utazhattak el először otthonról.5 A váltótáborokat, programjukat tekintve üdülőtábornak nevezhetjük. Mellettük jutalom- vagy képzőtáborozásra is eljutottak a gyerekek, jelentkezés helyett kijelöléssel. A tehetséggondozó — főleg szaktárgyi, tanulmányi profilú - jutalomtáborokat, turnusokat gyakran ugyanoda szervezték, mint az üdülőtáborokat. Eltérés a foglalkozásokban volt. Az iskolai úttörőszervezetből leggyakrabban az őrsvezető, rajtitkár megbízatású gyerekek mentek a speciális programot adó, mozgalmi továbbképző táborokba. Ezek viszont már helyileg elkülönültek az üdülőtáboroktól; kezdetben központi helyszínekkel, országos szervezésben. A képzőtáborok a Magyar Kommunista Iljúsági Szövetség (KISZ) kezében voltak. Zala megye iskoláiból 1963-tól küldték a gyerekeket a KISZ által fenntartott balatonedericsi táborba, ahol rajtuk kívül az úttörőcsapatok tanár tisztségviselői, a tizenéves, középiskolás és fiatal munkás KISZ-tagok is külön tanfolyamokon vettek részt. A nyári táborozás rendszeresítése és meghirdetése az iskolákban maga után vonta, hogy évről-évre egyre többen jelentkeztek, a kapacitásokat bővíteni kellett, ezzel együtt a tartalmi feladatok is megszaporodtak. Végső soron a járási kereteken is túllépett a megye iskolai táboroztatásainak ügye és vált szükségessé egy központi helyszín kialakítása. Balatonberény nyugati határában épült fel és nyílt meg 1971 -ben a megyei gyermektábor. Ezzel egy időben a megye Balaton-parti járási és városi sátras váltótáborai, kettő kivételével, megszűntek. A megszűnő táborok felszerelését felmérték, és a megyei tanács kezelésébe vették, amint az új tábort is a tanács építtette fel, és üzemeltette. Nagykanizsa tábora, Balaton- máriafürdőn, megmaradt a város tulajdonában. Tovább használták a zalaegerszegi járás vonyarcvas hegyi gyermeküdülőjét is, de a járástól a megyei tanácshoz került át, és az iskolások ezt követően az egész megyéből érkeztek ide.6 Ez a két kisebb tábor, Balatonberénnyel együtt, üdülőtáborként működött. Egy harmadik helyszín 1979-ben került a megyéhez: a keszthelyi járás balatongyöröki kis úttörőtábora, ahol felváltva voltak üdülő és képző turnusok. A tábor egyedüliként maradt meg járási szintűnek, majd 1983 után Keszthely és városkörnyékének iskolásait fogta össze. A táborozás helyszínei Balatonberényben 1971-ben az ország második legnagyobb úttörőtábora jött létre - bár már nem „klasz- szikus” sátortábor, hanem a Zala Megyei Tanács VB Gyermeküdülője. Sátrak és barakkok helyett egyemeletes, U alakú kőépületet húztak fel, melyben 12-14 ágyas hálótermeket alakítottak ki. A foglalkozásoknak az előadószoba és az étterem adott helyet. Az intézmény egy turnusban egyszerre 500 vendéget tudott fogadni. A telek, rajta sportpályákkal, szabadtéri színpaddal, játszótérrel, saját vízpartot, homokos strandot is magában foglalt. Az üdülő felszereléséhez, bebútorozásához felhasználták a felszámolt táborok felszerelését: vaságyakat, egyszerű asztalokat és székeket.7 A játék- és sportszereket évente folyamatosan frissítették, és már az első években kiderült, hogy rossz idő esetén szükség van egy külön játszószobára. A tábort 1975-ben elkezdték átalakítani, alkalmassá tették év közbeni használatra: iskolát és nevelőotthont hoztak létre benne, továbbra is megyei tanácsi kezelésben tartva. Az új intézmény 1976 őszén kezdett működni, ám az átépítés kedvezőtlenül érintette a nyári vendégek életét. A férőhelyek száma az átmeneti szezonokban 330-ra csökkent, ideiglenesen a sportpályákat is felszámolták.8 A hálótermekből kisebb-nagyobb tanulói és nevelői szobák lettek, mindenhol szekrényekkel, új bútorzattal. A közösségi igényeknek viszont jobban megfelelt a három új, nagy társalgóterem, a játékszoba, a tornaterem és a stúdió. Az átépítést festés és a szociális helyiségek felújítása kísérte, így 1978 nyarára már komfortos körülmények várták a nyaralókat. A belső építkezések után bővítették, és újra használhatóvá tették a szabadtéri pályákat és a játszóteret.9 Mindehhez megyei és központi pénzforrásokat használtak fel. Az 500 fős kapacitás már nem állt vissza, a kevesebb helyet úgy pótolták, hogy a nyári szezonra az osztálytermekbe is ágyakat állítottak be. A nevelőotthon diákjai közül azokat, akik ekkor is ott maradtak az intézetben, bevonták a táborozás programjába. Az új helyzet hátránya az volt — ahogyan az értékelésekből kiderül —, hogy az osztályokba beállított ágyak zsúfoltságot okoztak, ráadásul itt tároló bútor sem volt elegendő.10 A vonyarcvashegyi Telenkó János Gyermeküdülőben (nevét még a járási tábor időszakában kapta) az 1960- as években fa barakkokban laktak a gyerekek. Az épületek és mellettük a sportpálya kialakításában nagy szerep jutott a zalaegerszegi járás községi tanácsainak, üzemeinek és a honvédségnek.11 1968-ban épült fel a ma is álló, egyemeletes üdülő, benne 120 férőhellyel, étteremmel, saját konyhával, társalgóteremmel.12 Az 1971-es tulajdonosváltáskor szervezetileg a balatonberényi intézménynek rendelték alá. Az ezt követő első években többféle turnus váltakozott: tantárgyi szaktáborok, 10-14 napos honvédelmi szaktáborok, úttörőmozgalmi képzőturnusok kisegítve a beinduló balatongyöröki KISZ-tábort és üdülő programú váltótáborok. A váltótáborok a csapattáborok korát idézték fel, mert egy-egy népesebb iskolai csoport betöltötte az összes férőhelyet.13 1976-
