Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)

Muzeológiai tanulmányok - Horváth László: Kora vaskori település Letenyén

124

Horváth László

A két épület meglétét még az is alátámasztaná, hogy a bőrcserzéssel kapcsolatba hozott 20. obj. hossztengelye is hasonló, mint az elképzelt földfelszíni épületek hossz- tengelyének iránya. E magyarázat esetén a többi jelenség a két épület körül helyezkedhetett el, míg a házaknak vélt objektumok a délkeleti feltételezett földfelszíni épületet ölelelhették körül. Ha ez így lett volna, akkor úgy gondolhatnánk, hogy a lakóházak a földfelszíni épületek lehettek, míg a félig földbemélyített házakat inkább műhelyeknek használhatták. Meg kell jegyeznünk, hogy jelenleg nem ismerünk a Dunántúlról ebből az időszakból — ellentétben a nyugati Hallstatt-kultúra területével - cölöpszerkezetes, földfelszínre épült nagyobb kiterjedésű háznyomokat (GÁL-MOLNÁR 2004, 177). A Sopron- Krautacker lelőhelyen talált ilyen típusú épületek azonban sokkal fiatalabbak (Ha D2-3/LT A) a letenyei településünknél (SCHWELLNUS 2011).

A másik magyarázat a két üres területre egyszerűen az, hogy ezt nem építették be, és a két kis tér adott helyet a közösségi életnek, esetleg még a háziállatok éjszakai elhelyezésének is. Ilyet lehetett tapasztalni a Wien- Oberlaa településen is, ahol a két csoportban lévő házak bejárata egy-egy szabadon hagyott kis tér felé nyíltak (RANSEDER 2006, Abb. 75,345), a göttlesbrunni településen pedig a sikeresen elkülönített „Wirtschafteinheit”- eken belül is egy-egy kis teret vettek körül a különböző funkciójú objektumok (GR1EBL 2004, Abb. 55, 131). Véleményünk szerint Letenyén ez az utóbbi variáció a lehetséges. Ugyan a házak közül nem mindegyik bejárat néz az üres terület felé, úgy látszik, hogy más tényező is befolyásolhatta a bejárat kiválasztását.

A letenyei kora vaskori település véleményünk szerint egy majorság, vagy kisebb kiterjedésű falu lehetett.

3.2. Kerámia

3.2.1. Edények, edénytöredékek

Külön kördiagramban (18. kép) ábrázoltuk a különböző edénytípusok és töredékek egymáshoz viszonyított arányát. Mint általában minden hasonló korú település kerámia anyagában, itt is legnagyobb százalékban a tálak és fazekak (54,69 %), mint a mindennapi háztartás legtöbbször használt tartozékai fordulnak elő. Az erősebb töredezettség miatt aránylag magas a meghatározhatatlan típusú töredékek aránya (18,78 %). A ritkább leletek közé sorolhatjuk a hordozható tűzhely („Pyraunoi”)- töredékeket.

3.2.1.1. Tálak

A tálak edénytípus-kategóriába számos, formájukban ugyan egymástól eltérő példányokat soroltunk, amelyeknek azonban alapvető tulajdonsága a magasságuknál szélesebb száj. Letenyén ebből van a legtöbb

edénytöredék, az összes edénytípus 28,98 %-át teszik, melyeket az alábbiak szerint osztályoztunk:

a. Galléros peremű tál (,,KragenrandschüsseP).

Az egyik, s nagyon jellegzetes formára a feltűnően magas, függőleges állású nyak, az éles törésvonalú váll, erősen nyomott hasrész a jellemző, a letenyei példányunkon (191) széles, ferde kannelúra nyoma van. Göttlesbrunnban a párhuzamát az 1. tál-csoport 3. és 4. al-(forma) csoportjával tudjuk azonosítani, úgy, hogy az egyiknél a függőleges magas nyak, a másiknál az éles törésvonalú váll, az erősen lapos hassal azonos (GRIEBL 2004, Abb. 56, Taf. 41/9; 80/4). Ez a forma először a közép Hallstatt-kultúra (Ha C2) idején jelenik meg, de a Ha Dl alatt is használatban marad (GRIEBL

1997, 105, Abb. 6, q; 2004, 159). A tálaknál a ferde, széles kannelúra az umamezős kultúra öröksége, és a kora vaskorban Göttlesbrunnban a fiatalabb Hallstatt- kor jellegzetessége (GRIEBL 2004, 194), míg például Sopronban általában a Ha C kori leletegyüttesek jellegzetessége (PATEK 1972, 212).

Ide soroltuk azt a rövid, kissé ívelt, kifelé hajló és elkeskenyedő végű nyakkal/peremmel és gömbölyű vállal rendelkező tál töredékét (71) is, melynek vállát kettős cikk-cakk bekarcolások és azt megszakító, kissé ferde besimított vonalköteg díszíti. Legjobb formai analógiáit a keleti Hallstatt-kultúra EK-i részén találtuk, s a Ha C2-D1 periódusra keltezik ezeket (Wien- Oberlaa, Michelstetten: RANSEDER 2006, 270, Abb. 47, Typ. E; Göttlesbrunn: GRIEBL 2004, Taf. 23, 9).

A letenyei harmadik galléros peremű táltöredék (44) ugyanaz tulajdonképpen, mint az előző (71), a különbség csupán annyi, hogy ennél a perem nem keskenyedik el, hanem lekerekített inkább. A vállán lévő cikk-cakk minta finomabban besimított, de a keltezése és a párhuzamai ugyanazok, mint a 71. sz. töredéké.

I). Kúpos nyakú tál („Kegelhalsschüssel”).

Több töredék tartozik ebbe a csoportba (4?, 10, 18?, 116, 130, 157, 193), jellegzetességük a hangsúlyozott befelé dűlő kónikus nyak, a nyomott, laposabb alsó rész, az élestörésű váll. Legtöbbjének vállát ferde kannelúra díszíti (4, 10, 116, 157, 193). Különösen a 116. számú válltöredék éles törésű, ezen a részen a fala is megvastagodik. A Sulm-völgyi temetkezések leletanyagának elemzésekor állapította meg C. Dobiat, hogy az idősebb korú tálak inkább magasabbak és a válluk gömbölyded, az idő múlásával, a fiatalabb horizontban (Ha C2- Dl) aposabbak és a válluk éles törésüek lesznek (DOBIAT 1980, 78-79, Abb. 11). A keleti Hallstatt-kultúra területén e tálak párhuzamait is erre a periódusra szokták keltezni (GRIEBL 2004, 158; RANSEDER 2006, 268, Abb. 46, Typ A).

A 109. számú, vállán függőleges kannelúrával dí-