Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 20. (Zalaegerszeg, 2012)
Muzeológiai tanulmányok - Horváth László: Kora vaskori település Letenyén
Kora vaskori település Letenyén 123 tükröznek, fognak át, nem beszélve arról, hogy az edénytípusok sem teljesen fedik egymást, ha egy telep és egy temetkezés anyagát hasonlítjuk össze. 3.1. A kora vaskori település jellemzői A letenyei kora vaskori települést ideális helyen létesítették: a Mura széles árterének északi partján, az ártérbe félszigetszerűen benyúló kis homokos dombhát délkeleti-keleti lejtőjén és kis részben a tetején (7. kép). A települési jelenségek elhelyezkedéséből és a talált leletanyag mennyiségéből többek között arra is lehet következtetni, hogy rövídebb ideig használhatták a kis kiterjedésű települést, sehol sem fordult elő a kora vaskoron belül szuperpozíció. A domborzati viszonyokat és a „felfedezés” után a lelőhelyen végzett többszöri terep- bejárás adatait figyelembe véve, úgy gondoljuk, hogy a feltárt terület csak a kis „falu” déli felét érinthette, és a másik fele északabbra helyezkedhetett el. Az egyértelműen a kora vaskorra keltezhető objektumok száma 19: ezek közül négy esetben gondolhatunk házra (16, 17,35, 37. obj.), hat jelenség bizonyult veremnek (10,25,31,55,64,68. obj.) és ugyancsak hat a „sima” gödrök száma (2, 3, 13, 21, 39, 56. obj.); egy árkot (20. obj.), egy előteres kemencét (9. obj.) és végül feltételezésünk szerint egy különleges funkciójú lepárló „tűzhelyet” (26. obj.) sikerült még ebből a korszakból feltárni. A házaknak) 16,17,35,37. obj.) természetesen lehettek különböző funkciói is, így akár lakóháznak, vagy műhelynek is használhatták ezeket. Sajnos egyetlen egy esetben sem fordult elő olyan, hogy az azon a helyen folytatott tevékenységnek valamilyen nyoma is fennmaradt volna Letenyén. Közös jellemzőjük ezeknek az objektumoknak a félig földbemélyített, nagyjából téglalap alakú alap, néha a lejárt, sározott padlószint, a néhol beomlott oldaltapasztás, mely megőrizte sokszor a vesszőfonatos oldalfal lenyomatát, és elvétve a tetőzetet tartó oszlophely. Van közöttük kisebb méretű, 4,4 m2 alapterületű, de a többi kiterjedése 8,6-14,1 m2 között váltakozik. Nem lehet minden esetben egyértelműen eldönteni, hogy ezeknek a házaknak volt-e felmenő oldalfala, vagy csak sátortető-szerüen támaszkodott a tetőzetük a külső felszínre, azonban a több esetben megfigyelt beomlott oldalfalak tapasztásai arra utalnak, hogy felmenő oldalfaluk lehetett. Egy esetben lehetett feltételezni az épület belsejében tűzhely nyomát (16. obj.). Egy kivételtől eltekintve (35. obj.) a hossztengelyük megközelítőleg K-Ny, vagyis a területen uralkodó szélirányra merőlegesek. Az előkerült hat verem (10, 25, 31, 55, 64, 68. obj.) szinte kivétel nélkül erősen méhkas-alakú, nagyjából hasonló nagyságú, csak két esetben (64,68. obj.) fordult elő enyhébb oldalívű, inkább a hordóhoz hasonlító alakú. Az egyik veremhez előtér is tartozott (10. obj.), ami az egészet befedő tetőzetet tételez fel. A kör-, ovális- vagy körtealakú gödrök (2, 3, 13, 21, 39, 56. obj.) funkcióját nem tudjuk, van közöttük sekély és mélyebbre ásott is. A kora vaskori jelenségek között volt egy megközeli- tőleg 4 m hosszú, keskeny, csupán 35 cm mély, lapos aljú árok is (20. obj.), amely ENy-DK irányú hossztengelyével eltért az ugyanitt talált római kori favázas épület alapárkaitól. Felmerülhet az a gondolat is, hogy ezt az árkot a bőr cserzésénél használhatták, mint azt számos őskori hasonló ároknál („Schlitzgrube”) feltételezik, habár azok kereszt- metszete általában lefelé erősen szűkülő (RAJNA 2009). Tető fedhette azt a kemencét, amelynek előtere volt (9. obj.). Érdekes, hogy a kemence alját nem tapasztották ki, nagyobb paticsdarabokat használtak fel másodlagosan a kemence aljának kialakításánál. „Különleges” objektumnak számít az a 70 cm köralakú és 26 cm mély gödör (26. obj.), melynek tapasztott oldala 1 cm vastagon erősen, a külső szüztalaj az oldalánál pedig 5-7 cm vastagon gyengén átégett, az alja azonban nem égett ki! Hasonló jelenséget találtunk egy protobolerázi település „kemencéinél” is Petriventén (KALICZ-HORVÁTH 2009, 408, Abb. 2: 2-3) és azoknál is azt a feltételezést fogalmaztuk meg, hogy egy lepárlás, desztillációs folyamat során keletkezhetett ez a furcsa égésnyom az oldalakon, és ennek hiánya az aljnál. Müller Róbert késő bronzkori kátránylepárlás rekonstrukciója nyomán jutottunk e feltételezésre. Tudniillik az alsó edényt, mely felfogta a lepárlott anyagot, nem érte közvetlen tűz, csak a ráhelyezett felső edényt a különböző alapanyaggal kellett kellő hőfokon tartani, melynek következtében a gödör oldala átégett (MÜLLER 2007,16-17, 11. kép). A település összesítő alaprajzát (7. kép) nézve feltűnő, hogy az objektumok két, csaknem szabályos téglalap alakú üres területet fognak közre. Az északnyugatabbra lévő mintegy 17 x 10 m kiterjedésű részt a 64,68,25,20, 9. objektumok, míg a délkeletre lévő 19x 10m-est a31, 35,37, 17, 16. objektumok ölelik körül. Amennyiben, - s ez a valószínű - egyidőben használták az objektumokat, akkor két lehetőség kínálkozik ennek magyarázatára. Az egyik, logikai alapon nyugvó feltételezés szerint ezeken a helyeken egy-egy ÉNy-DK hossztengelyű földfelszíni épület állhatott. Amennyiben cölöpszerkeze- tűek, vagy boronaház jellegűek voltak, úgy az oszlophelyeiket, illetve alapárkaikat már az ásatás során nem lehetett megfigyelni a homokos dombháton az erózió, a későbbi korok bolygatása és a mezőgazdasági művelés miatt. Ennek részben ellentmond az a tény, hogy a római korból viszont itt egy alapárkos építmény nyomai maradtak meg, melynek alapárkai É-D irányúak voltak, és az átlagos mélységűk a humuszolt szintről csak 24- 30 cm közötti volt. Ezekből az adatokból arra kellene következtetnünk, hogy a feltételezett kora vaskori két földfelszíni épületnek földbe mélyedő részei, amennyiben voltak, mindenképpen sekélyebbek lehettek, mint a római kori épületé.
