Kostyál László – Straub Péter: Zalai Múzeum 19 : közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2010)

A Kisfaludi Stróbl Zsigmond születésének 125. évfordulója alkalmából, a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban 2009. november 3-án rendezett emlékkonferencia előadásai - Kostyál László: Világhír vagy hír a világban? Kisfaludi Stróbl Zsigmond külföldön

ZALAI MÚZEUM 19 2010 9 Kostyál László: Világhír vagy hír a világban? Kisfaludi Stróbl Zsigmond külföldön Kisfaludi Stróbl Zsigmond (1884-1975) kétségkívül a 20. századi magyar szobrászat egyik legtermékenyebb, itthon és külföldön legismertebb alakja. A sajtóban megjelent méltatások olykor egyenesen a „világhírű" jelzővel illették, az avatottabb szerzők inkább a „nemzetközileg is ismert" formulát használták vele kapcsolatban. Ehhez mindenekelőtt a köztudatba leginkább bekerült külföldi szereplései szolgáltak alapul: az 1929-es barcelonai és az 1937-es párizsi világkiállítás aranyérme, az 1930-as években a londoni felső tízezer portrészobrászaként elért tekintély, az 50-es és 60as években a Szovjetunióban tett látogatások és az ott szerzett elismerések, esetleg a Sukarno indonéz elnök által 1960 körül, több részletben megrendelt szoborsorozat. Ami ezen túl terjedt, a korabeli sajtótudósítások ellenére mára nagyrészt feledésbe merült. Az életpálya és az életmű módszeres feltárásához azonban éppen ez az egyik legfontosabb terület, hiszen a fehér foltok kiszínezésén túl müvei külföldi fogadtatásának kiértékelése is nagy jelentőséggel bír. A vizsgálódást három párhuzamos szálon érdemes elvégezni. Számba kell venni egyrészt a külföldi kiállítási szerepléseket, másrészt a külföldi sajtóban megjelent híradásokat, harmadsorban pedig fel kell térképezni a határainkon kívül köztérre vagy közgyűjteményekbe, sőt, lehetőség szerint a magángyűjteményekbe került alkotásokat is. Különösen az utóbbiakról azonban keveset tudunk, és miután a művész kevéssé tartotta magát konzekvensen az „eredetinek" mondható alkotások limitált számához — lord Rothermere álló portréja például a megrendelő kérésére tizenkét példányban készült

1 -, későbbi sorsuk gyakorlatilag nyomon követhetetlen. A művész első külföldi szerepléséről 1911-ben tudósított a sajtó

2, ekkor a római nemzetközi kiállításon szereplő magyar művészek között volt olvasható a neve. A fiatal, még kevéssé ismert Stróbl ebben az évben költözött a kapuit megnyitó Százados úti művésztelepre, és ekkortól vett rész a Kecskeméti Művésztelep munkájában is. Ebben az esztendőben készítette el a Finálé című szobrát, amelynek révén egy évvel később elnyerte a báró Rudics József által létrehozott alapítvány díját, s ezzel magára irányította a szakma figyelmét is. 1912-ben a Mosó leány (Mosónő) c. szobrával már részt vett a Velencei Biennálén. 1912 és 1913 nyarán a Julien Akadémia nyári kurzusait látogatta Párizsban, itteni szobrászi tevékenysége azonban nem ismert. Induló nemzetközi karrierjét azután a világháború megtörte, s az csak a húszas évek elejétől bontakozhatott ki. 1921 -ben Amszterdamban és Hágában rendeztek kiállítást magyar művészek munkáiból, egy másikat pedig Stockholmban, mindkettőt Kisfaludi Stróbl részvételével. 1923-ban a dániai Christiániában megrendezett 7. Magyar Reprezentatív Kiállításon hat munkájával szerepelt,

3 egy évvel később — főiskolai tanárnak történő, év eleji meghívását követően — Bécsben, a 9., hasonló néven rendezett tárlaton négy plasztikával.

4 1925-ben a Szinyei Társaság - melynek a művész alapító tagja volt - a londoni Royal Academy of Arts termeiben rendezett tárlatot, amelyet utóbb Bradfordban is bemutattak. Ennek kapcsán a Drawing and Design (London) júniusi számában a jó nevű kritikus, Kineton Parkes Stróbl négy aktszobrát (Gyík, Fürdőző nő, Guggoló asszony, Fürdő után) méltatta meleg hangon, röviden vázolva a szobrász pályaképét is.

5 Ugyancsak kedvező kritikákat kapott francia és holland lapokban a Szinyei Társaság 1926-os brüsszeli kiállítása kapcsán.

6 A szobrász pályája szempontjából különösen nagyjelentőségűnek bizonyult ugyanennek az évnek nyarán Parkes írása a Studio c. londoni folyóiratban. Cikkében Közép-Európa fiatal szobrászait mutatta be,

7 a magyarok közül Pásztort, Sidlót, Luxot és Kisfaludi Stroblt emelte ki. Utóbbi Reggel című szobrát egy egész oldalon reprodukálta. Ez keltette fel William Randolph Hearst amerikai sajtómogul figyelmét, aminek eredmé-