Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Müller Róbert: Guzsalyok és orsógombok Pannóniában

ZALAI MÚZEUM 18 2009 39 Müller Róbert Guzsalyok és orsógombok Pannóniában 1. Jelképes vagy díszguzsalyok 2000-bcn, a Keszthely-fenékpusztai késő római erőd déli fala előtti feltárás során, az erődből dél felé vezető egykori római út nyugati oldalán elhelyezkedő temető két sírjában is, egy számomra ismeretlen tárgy került elő. 2000/82. sír. Ny-K tájolású női sír. A 185x83 cm-es sírgödörben 95 cm mélységben jelentkezett a téglasír teteje. Ez öt-öt, háztetőszerüen egymásnak támasztott peremes tetőfedő cserépből (tegula) állt. A teteje 126­130 cm mélységig tartott. Alatta a sírgödör hossz­oldalai mentén öt ill. hat rétegben, agyagba rakva 22­24 cm széles, vegyes tégla-kő falazat következett. így egy 183 cm hosszú, 39-30 cm széles, a lábaknál szü­kiilő, 36 cm magas üreg keletkezett. 166 cm mély­ségben a puszta földre került hátára fektetve, nyújtott testhelyzetben a halott, akinek jobb alkarját kissé behajlították. Néhány csont állati bolygatás következ­tében elmozdult. Vázhossz: 143 cm. Mellékletek: 1. Tizenkét különböző méretű, részben sérült, hordó alakú gyöngy, vékony aranylemezből; 2. A bal kézen vékony ezüsthuzalból készült fejesgyürü kőbetéttel és két-két granulációs gömbbel díszítve; 3. A jobb lábszár külső oldalán gömbtestű, a szűk nyakán üvegfonal rátéttel díszített, egyfülü üvegkorsó, M: 16 cm; 4. Az üvegkorsó mellett 20.8 cm hosszú bronztárgy. A vé­kony lemezből hajlított henger átmérője középen 0.8 cm, végei felé 0.5-0.6 cm-ig szűkül. Felső végéhez közel egy kettős lemezből készült kerek, 2.4 cm átmérőjű korong van, amelynek szélén 11 lyuk látható. Középre egy egyszerű, 2 cm átmérőjű lemezkorongot, alulra pedig egy két, préselt félgömbből összeállított díszt húztak, amely egy átlyukasztott nyúlványban végződött. Ebbe egy 8-as alakú kis láncszem került, amit egy kis levél alakú lemezke díszített. A bronztárgy mellett egy 1.3 x 1.3 cm-es, négyszögletes, préselt bronzlemezke volt, amelynek közepéből egy 0.9 cm átmérőjű gömbszelet emelkedik ki, sarkain lyuk, amelybe 8-as alakú kis láncszemet fűztek, és az egyikben megmaradt egy ötszögű lemezke. Feltehe­tően az előző tárgyhoz tartozott; 5. A sír délkeleti sarkában kisméretű, téglaszínű füles korsó, az egykori máz nyomaival. M: 15.2 cm; 6. Az üvegkorsó mellett egy üvegpohár menthetetlen töredékei, eredeti fonnája nem határozható meg. Állati bolygatás következtében a sírföldből a következő tárgyak kerültek még elő: egy egyszerű, zárt ezüst huzalgyűrü, két, 4-4 bordával díszített ezüstgyűrü, két kopott kisbronz érme: Valens 364-378 között vert, „securitas rei publicae" feliratú és a Valentinianus dinasztia ugyancsak 364-378 között vert és „securitas rei publicae" feliratú érméi. 1 (1. kép) 2000/121. sír. DDNy-ÉÉK tájolású női sír. A kb. 210x85 cm-es sírgödörben 82 cm mélységben két 58x55 és egy 55x55 cm-es nagy téglával ill. a keleti részen egy kőlappal fedték le a sírépítményt. A sír alján három hasonló méretű téglára fektették a halottat. A fenéktéglák szélére mind a négy oldalon kissé befelé dőlve 25 cm magas tégladarabokat állítottak élükre, amelyeket két sorban, vízszintesen 15 cm széles tégla­darabokkal fedtek. így egy kb. 178 cm hosszú, 35 cm széles sírüreg keletkezett. A halottból csak a koponya és a lábszárcsontok egy része maradt meg, a váz többi részének csak a lenyomatát lehetett megfigyelni. Mellékletek: 1. Bronztárgy az alsó lábszárakon ke­resztben. Vékony bronzlemezből hajlított, 19.4 cm hosszú bronzhenger, amely középen 0.9 cm átmérőjű és a végei felé 0.6-0.4 cm-ig szűkül. Felső vége kö­zelében egy kerek, kettős lemezkorong található, amelynek a szélére 12 lyuk került. Ennek a közepén is 2.4 cm átmérőjű az egyszerű lemezkorong, az aljára pedig ugyancsak egy két részből összeállított, nyomott gömb alakú dísz került, amelynek az átlyukasztott nyúlványa begörbült, és hiányzik belőle a láncszem; 2. A jobb alsó lábszár külső oldalán egy üvegedény apró töredékei voltak, formáját nem sikerült meghatározni. A két sír nem egymás közelében került elő. A 2000/82. a temető északkeleti szélén, a 2000/121. sír pedig tőle délnyugatra, 55 m-re, a déli széléhez közel. Ezt a temetőt a 4. század közepén nyitották meg, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom