Kovács Zsuzsa – Marx Mária szerk.: Zalai Múzeum 18 : Petánovics Katalin 70 éves. Közlemények Zala megye múzeumaiból (Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009)

Gráfik Imre: A kézműipar és a népművészet hatásterülete - Műfajok, mesterségek rendszere

116 Gr à fik Imre lemben vett népművészeti tárgyakat, a tárgyalkotó népművészet anyagát.

1

5. A népművészet egészének értelmezésével kapcsolatos álláspontokkal, véleménykülönbségekkel kapcsolatban korábban kifejtett gondolatokkal lényegében egyetértve szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy véleményem szerint vannak olyan (gazdagabb) gyakorlati-kutatástörténeti, és (szerényebb mértékű) tudományelméleti konvenciók, melyek a tárgykörrel foglalkozók számára meglehetős biztonsággal kijelölik a népművészet tárgyát.

1

6 Másfelől viszont a magam részéről elfogadom a népművészet fogalmának lehetséges többsíkú értelmezést, mind a népművészet tárgyát szűkítő, mind pedig, a népművészet tartalmának tágító megközelítését. Hozzátenném ehhez még, számomra úgy tűnik -többekkel szemben-,hogy a népművészet értelmezésének vissza-visszatérő kérdésfeltevései nem feltétlenül a fogalom bizonytalanságát jelzik. Sokkal inkább a pontosítást, az árnyalást, újabb és újabb elméleti-módszertani megközelítések és konkrét műtárgyelemzések révén a népművészet lehetséges legteljesebb értelmezését szolgálják.

1

7 A tárgyalkotó népművészetnek, a népművészeti tárgyaknak mind értelmezésében, mind leírásában, valamint az alkotók, illetve a mesterségek rendszerezésében és a műfajok hierarchiájának megállapításában-mint már történt rá utalás, és még később is érintjük-kétségtelen, hogy a néprajztudományon belül a kezdetektől fogva jelen volt egyfajta (többnyire jó értelemben vett) bizonytalanság, kategóriák közötti átjárhatóság. Az autentikus anyag szűkülésével egyidejűleg azonban az értelmezés oldaláról megjelent az elbizonytalanodás, a kategóriák átértékelésének és/vagy újraértékelésének igénye-kényszere. A korábban több-kevesebb konszenzussal népművészeti alkotásoknak tekintett tárgyak (közgyűjteménybe vagy magángyűjteménybe kerülve, műtárgyak) újabban folklór jellegű alkotásokként való definiálása

1

8, olyan kísérlet, illetve javaslat, amely-véleményünk szerint—miközben pontosítani szándékozik a fogalomhasználatot, csak részben old fel bizonyos ellentmondásokat, részben azonban újakat is generál. Föltehetően aligha találunk mindenki számára egyenértékűen elfogadható, s főként azonos értelmű és tartalmú fogalmakat a kézművesség, a kézműipar, a házi ipar, a népművészet, a népi iparművészet, az iparművészet, stb. bonyolult összefüggéseinek leírására, illetve rendszerezésére. Ebben azonban nem vagyunk egyedül. A problematika nemzetközi vetületével kapcsolatban csak egyetlen utalás. Az iparművészet története a kezdetektől napjainkig című mű előszavából idézünk: „Henry de Morant könyvének magyar kiadása megérdemel néhány megjegyzést. Már maga a cím is igényel némi magyarázatot. Mi iparművészeiről beszélünk, a németek alkalmazott művészetről (angewandte Kunst), a franciák pedig díszítőművészetről (art décoratif). ... szokatlan az a mód is, ahogy Henry de Morant a népművészet alkotásait együtt tárgyalja az iparművészeti emlékekkel. Szokatlan, de logikus, ha elfogadjuk a 'Díszítőművészet' tág kategóriáját. ... Bizonyára nincs olyan magyar tudós, aki a magyar iparművészet történetébe a népművészet történetét is belevenné - de el kell fogadjuk, hogy Morant álláspontjának van némi jogosultsága ... "

1

9 Ami pedig a népművészetnek az iparművészet keretein belüli tárgyalását illeti, a szerző nagy ívű áttekintésében a fontosabb egységek a következők: Kőfaragás, Díszítőfestészet (falképek, üvegfestészet, fogadalmi képek...), Kerámia, Üvegművészet, Ötvösség, Fémművesség, Fafaragás, Textilművészet.

2

0 A magyar néprajztudomány részéről a népi iparművészet kapcsán újabban Szilágyi Miklós fogalmazott meg figyelmet érdemlő gondolatokat: „... ritkán hangsúlyozódik, az 'élő népművészet' etnográfiai/folklorisztikai elemzéseiben, hogy amikor a kereskedelmi célú, de művészi szándékú, a hagyományos népművészetre mint életben tartható/tartandó örökségre hivatkozó tárgyalkotó tevékenységről szólunk, csupán úgy teszünk, mintha a parasztoknak/'utóparasztoknak' az önellátás eszményéhez igazodó, illetve a kisiparosoknak a mindennapi piacra figyelő mai művészkedését, mint a népi kreativitás szerves folytatását, továbbélését értelmeznénk."

2

1 A kézművesség történetét vizsgálva azonban sokkal inkább arról van szó, hogy „... jellemzően a különböző szakipari ágazatokban, melyek a csizmadiától a késesig, a szíjgyártótól a kádárig lassanként mindmind besorolódtak a népi iparművészet kategóriájába, nem a példaadás-példakövetés értelmében, hanem a mesterségbeli tudás, az ügyesség és a mívesség iránti személyes igény különbözősége miatt a 'tetszetős tárgy' vagy az 'olcsó bóvli' előállítására képes iparosokra különültek el. ... E szakiparosok egy részét egyébként jelentősen befolyásolta az is, ha nem (vagy nemcsak) a múlton nosztalgikusán merengő, a nemzeti érzésekre apelláló tetszetős dísztárgyakkal 'dekorációvá' átformált emocionális telítettségű valamikori használati tárgyakkal, hanem a mai funkcionális igényeket kielégítő ruhadarabokkal, munkaeszközökkel kellett jelen lenniük a piacon: a csizmának vagy papucsnak ki kellett bírnia, hogy rendszeresen táncolnak benne, a legreprezentatívabb lószerszámnak is fogathajtó versenyeken kellett kiállnia a tartóssági próbát."

2

2 A közelmúlt, illetve a jelenkori viszonyok vonatkozásában pedig a szerző kifejti, hogy a kézműves tevé-