Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

STRAUB PÉTER: Adalékok a Balaton környéki 5. századi temetők Felső-Duna vidéki kapcsolatához

ZALAI MÚZEUM 17 2008 189 Straub Péter Adalékok a Balaton környéki 5. századi temetők Felső-Duna vidéki kapcsolatához Arra a kapcsolatra, ami a Dunántúl és Alamannia régészeti emlékanyagában az 5. század második felében megnyilvánul, elsőként Emil Vogt figyelt fel 1930-ban (VOGT 1930, 157). A bascl-gotterbarmwegi és a miszlai fibulapárok közti szembetűnő hasonlóságra azóta is valamennyi, a két terület összefüggéseit tárgyaló munka kitér, de legalább ilyen erős szálak mutathatóak ki további leletek esetében is. A táci csat vonatkozásában Joachim Werner, a soponyai fibula közlésekor pedig Bóna Isván évtizedekkel korábban utalt már erre (WERNER 1966, 287; BÓNA 1971, 230), majd később további példák kapcsán többen foglalkoztak a kérdéssel, tárgyalva annak gepida összefüggéseit is (MENKE 1986, Abb. 1, 6-7, 14-17; QUAST 1997, Abb. 184-185; QUAST 1999, Abb. 5; KOCH 2001a, Abb. 22; STRAUB 2002, Abb. 3: B. TÓTH 2005, 8. kép). A számos értelmezés közül napjainkra leginkább az vált elfogadottá, mely magyarázatul egyes Közép-Duna-vidéki népeknek, azon belül is legfőképp a dunaiszvébeknek az alcmannok második etnogenezisében való részvételének jelentőségét és régészeti vonatkozásait hangsúlyozza.

1 Az említett és már többször elemzett példákon túl a Dunántúl és a Felső-Duna vidékének régészeti kapcsolata a tárgyalt időszakban néhány további lelettel, illetve megfigyeléssel bővíthető. Ezek egyike a Béndekpuszta fibulatípus, melynek névadója a több mint fél évszázada részlegesen feltárt hács-béndekpusztai temetőben talált két pár. Előkerülésükről a feltárásokba menetközben bekapcsolódó Salamon Ágnes számolt be először (PAPPSALAMON 1980, 88). A temető részletes közlésére másfél évtizeddel később Kiss Attila jóvoltából került sor, aki több lelet esetében is kételyeket fogalmazott meg azt illetően, hogy azok keltezhetőek-e kizárólag a keleti-gótok pannóniai időszakára (KISS 1995, 316-319).

2 Megerősítik ezt a temetőben dokumentált változatos fibulaviseleti sajátosságok is, különösen az, hogy még a Béndek- és a Bakodpuszta típusú darabok sem annak a keleti-germán viseleti hagyománynak megfelelően kerültek elő, mint ahogy azok más temetőkben, például Tolna-Mözsön vagy KeszthelyFenékpusztán (STRAUB 2006, Abb. 2).

3 Mindez nem lehet véletlen, a hitelesen megfigyelt dunántúli keletigermán sírokban ugyanis a különböző formájú fibulák és tűk a tradícióknak megfelelően a vállakon, illetve a mellkason kerülnek elő.

4 Bár ennek a viseletnek a továbbélése Itáliában a kevés hitelesen feltárt temetkezés és a romanizáció miatt bizonytalan (BIERBRAUER 2007, 111), de valószínűvé teszi azt, hogy Hispánia, Gallia és a Krím különböző eredetű gót közösségei körében az még meglehetősen hosszú ideig kimutatható (BIERBRAUER 2004, 54-55; B. TÓTH 2005, 16; KHA'ÍRÉDINOVA 2007, 25). A Béndekpuszta fibulatípussal Jaroslav Tejral számos alkalommal foglalkozott, feltűnésével legújabban is csak az 5. század közepétől számol (TEJRAL 2008, Abb. 3). Használata belenyúlik a század második felébe (TEJRAL 1997, 349; TEJRAL 2005, 121-122), viseletét a magyar kutatók a század utolsó harmadáig feltételezik (PAPP-SALAMON 1980, 90; KISS 1995, Abb. 15).

5 Az Alsó-Ausztriából közölt példányok alapján (STUPPNER 1990, Abb. 1429; ALLERBAUER-JEDLICKA 2001, Abb. 969) azonban ma már nem lehetünk biztosak abban, hogy valamennyi kelet-dunántúli műhelyben készült volna (KISS 1995, 308). Valószínűbbnek tűnik, hogy inkább Közép-Duna vidéki típusnak tartható (TEJRAL 2002, 319), mely más darabokhoz hasonlóan több germán nép körében is népszerű volt. S bár a lábformát és a díszítést illetően hasonlóságok fedezhetőek fel a Vyskov típussal, utóbbit fejlemezének sajátos formája egy másik, kronológiailag fiatalabb csoporthoz köti (BEMMANN 2008, 181-182). A Közép-Duna vidéki Béndekpuszta típusú darabokhoz formájukban és díszítésükben is sokkal jobb párhuzamot jelentenek