Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)
HAVASI BÁLINT-BUSZNYÁK JÁNOS: A zalaszántói őskori tumulusok felmérésének legújabb eredményei
A vizsgált források alapján a halmok száma 50-96 között változik (természetesen a második katonai felmérés jelen esetben irreleváns adatát nem számítva). Már az adatgyűjtés során is világossá vált, hogy a leíró adatokon túl, fontos vizsgálni a halmok és halomcsoportok „időben eltérő" térbeli elhelyezkedését, térképi megjelenését. Az egyes raszteres adatok összevethetőségének alapfeltétele az azonos vonatkozási rendszer megléte. Esetünkben ez nem okozott problémát, hiszen a második és harmadik katonai felmérés térképszelvényei transzformáihatók - a jelen esetben közös vonatkozási rendszerként választott EOV vetületi rendszerbe. A transzformáció során fellépő illesztési hiba 200 méter körüli a második katonai felmérés esetében és 100 méter körüli a harmadik katonai felmérésnél. (TIMÁR-MOLNÁR 2003, 27-31.; valamint TIMÁR-MOLNÁR 2008, 23-27.) A raszteres állományok az ESRI cég ARCGIS 9.2 verziójú programjában kerültek feldolgozásra. A cél olyan vektoros állomány(ok) létrehozása volt, ahol a különböző korból származó térképen lévő halomsírokra vonatkozó adatok összevethetők, vizsgálhatók. A kívánt cél elérése érdekében a halomsírok vektorizálását manuálisan a raszteres kép monitoron való megjelenítése közbeni „on-sereen" kézi vektorizálással oldottuk meg. A digitalizált kész térképi állomány, amely tartalmazza a második és harmadik katonai felmérésről származó adatokat, valamint a 42-AM. számú térképen található halomsírokat a 20. képen látható. A Hencz Antal féle felmérését és a belőle készített Kuzsinszky féle térképet nem lehetett georeferálni (és így a térinformatikai rendszerbe illeszteni), mivel sem az affin transzformációs eljáráshoz, sem a síkbeli hasonlósági transzformációs eljáráshoz nem lehetett közös, megfeleltethető illesztő pontokat találni. A térképi adatgyűjtésből származó feldolgozás azt az eredményt hozta, hogy a halmok nagy területen mintegy 62 hektáron szóródnak. A különböző térképekről származó halmok illetve halomcsoportok egy része a fellépő illesztési hiba ellenére is megfeleltethetőnek tünt egymással. A halmok egy csoportja - a vizsgált terület keleti részén - viszont csak a harmadik katonai felmérésen tünt fel, máshol nem. Az irodalmi és térképi adatgyűjtés és ezek feldolgozása azt mutatta, hogy a meglévő adatok és felmérések nem támasztják alá egymást, felülvizsgálatra, revízióra szorulnak. A fentiek alapján az eredeti terveinkkel is egybevágó terepi adatgyűjtés elkerülhetetlennek bizonyult. Az adatgyűjtés módszereként még korábban felmerült az elérhető légifotók és műholdfelvételek feldolgozása. Ez sajnos zsákutcának bizonyult, mivel a felvételek olyan időpontban készültek amikor a vegetáció takarta a vizsgált terepi objektumokat. A terület nagyságára, a várhatóan nagyszámú mérési pontra és az elérhető eszközállományra való tekintettel a GPS-szel történő terepi mérés mellett döntöttünk. A célul kitűzött feladat, azaz a halmok újbóli felmérése és saját elvárásaink is az adatminőség tekintetében viszont szubméteres pontosságot követeltek meg. A kívánt adatminőség elérése érdekében speciális ún. DGPS mérést alkalmaztunk. A DGPS mérési módszer és technikai hátterének leírása Ahhoz, hogy a GPS mérés megvalósuljon, adott időpontban ismernünk kell három műhold koordinátáit. Amennyiben nagyon pontosan tudjuk mérni az időt, akkor a hullám terjedési sebesség és a közben eltelt idő alapján meghatározható, hogy milyen távolságra vagyunk a műholdtól. Ez egy műhold esetén egy gömbfelületet ad. Amennyiben két műholddal van kapcsolatunk, akkor mindkét műhold „gömbjén" rajt kell, hogy legyünk. Két gömb metszeteként egy kört kapunk. A harmadik műhold „gömbje" és a kör metszéspontjaként két pontot kapunk, amelyek közül mindig kizárható az egyik (pl. földfelszíntől távoli pontok). (2. kép) (BUSZNYÁK, 2004b) 2. kép: A GPS helymeghatározás elve Fig. 2: The principle of the GPS localization Amennyiben mérésünk környezetében található ismert koordinátájú pontra telepített bázisállomás, és igaz, hogy a mérési hibák nagy része (a műholdak pályaadatainak hibája, az ionoszféra és a légkör által okozott késleltetések, a műholdak óráinak hibája) mindkét érzékelő eredményeit azonos módon torzítja, akkor a bázisadatok megosztásával a hibák jelentős része kiküszöbölhető, a mérés pontossága egy nagyságrenddel növelhető. (3. kép)
