Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

KOVÁCS ZSUZSA: A Göcseji Falumúzeum és a magyarországi skanzen mozgalom

nősen gondos tervezést igényelt. A zalalövői hajlított heiz több periódusban épült, ezért nem rendeztük be, de itt mutatjuk be az egyes építési fázisokat. A házakban egyúttal különböző munkákat, mesterségeket (szövés, fonás, kosárkötés, szalmafonás) is bemutatunk. Vannak működésre alkalmas műhelyeink is (kovácsműhely, pálinkafőző). Az élethű berendezés teszi teljessé a falumúzeumot és kelti életre a látogatóban a 19. század végi göcseji falu illúzióját. "

20 A idézett részből kiderül, hogy sajnos a múzeum leglátványosabb, de a legaprólékosabb munkájára, vagyis a berendezések elkészítésére maradt a legkevesebb ideje a néprajzosnak. Itt szerencsére nem volt teljesen magára utalva, hiszen sok néprajzos kolléga és egyetemi hallgató volt a segítségére. Az épületek és a bennük bemutatott kiállítások minél eredetibb formájú megvalósítása érdekében megpróbálta begyűjteni mindazokat az eszközöket, bútorokat, tárgyakat, amelyek a házhoz tartoztak. A ház és vele együtt a benne élő család tárgyainak és történetének a megszerzése, majd kiállításokban önálló alkalmazására azonban általában teljes körű információk hiányában a legtöbb esetben nincs mód. Nem volt az másként a falumúzeum létrehozásakor sem. Az épület és a hozzá tartozó berendezés teljes áttelepítésre egyedül a Hottóról származó kovácsműhely esetében volt lehetőség. A műhely Soós Antal kovács birtokában volt, akinek a családja az épület megvásárlásakor már 200 év óta használta azt. Az idős mester tevékenységét akkor hagyta abba, amikor az épületet és a hozzá tartozó hiánytalan berendezést eladta a múzeumnak.

21 A házhoz tartozó tárgyak részleges megvásárlására és a szobai kályháknak a megszerzésére a zalalövői hosszúház esetében volt mód, amelyeket később a múzeumban felépített házban visszarendezett a múzeumigazgató.

22 A két éves megfeszített munka eredményeképpen a tervezett időpontra, vagyis 1968. augusztus 19-re minden készen állt a nagy szenzációnak számító megnyitóra, ahova több mint 4000 látogató jött el. Az ünnepség és a jól végzett munka öröme után azonban nem maradhattak el a szakmai kritikák sem, amelyek legnagyobb része mindvégig a szakmai berkek magánbeszélgetéseinek témája maradt. Csupán egyetlen alapos és használható kritika jelent meg a falumúzeummal kapcsolatban Balassa Iván tollából. A szerző először is a múzeum elhelyezését kifogásolja, hiszen a Zala folyó árterében felépített múzeum épületei meglátása szerint nincsenek biztonságban a nedves talajon. A gyakorlati problémánál súlyosabbnak tartja, hogy a sík és alapvetően kicsi terület nem alkalmas arra, hogy Göcsej dombos vidékén jellemző szeres, egymástól távol álló, szétszórt településtípust bemutassa. Példaként említi a kávási ház udvarán újraépített Csődéről származó pálinkafőző-kunyhót, ami eredeti helyén egy meredek partoldalban volt felépítve, itt pedig teljesen sík területen áll. A szerző lelkesedéssel ír a változatos háztípusokról, amit a múzeumban bemutatnak, kifogásolja viszont, hogy a házak és épületek nagy részében nem hiteles és nem megfelelő műszaki megoldásokat alkalmaztak. Ilyen kifogásolható megoldások a nagykutasi torkospajta tetőszerkezeténél alkalmazott vaspántok, vagy a tetőszerkezetek teljes cseréje, amire nem minden esetben lett volna szükség, hiszen ez erősen rontja az épületek hitelességét.

23 A Göcseji Falumúzeum létrehozása volt a tanulópénz a szabadtéri muzeológiában, hiszen az itt előjött problémák felhívták a figyelmet mindazokra a kérdésekre, amelyek csakis a gyakorlatban keletkeznek. Az építészek, műszaki szakemberek hiányának problémája később a Szabadtéri Néprajzi Múzeum építésekor is felmerült, amit a Göcseji Falumúzeumban látott tapasztalatok miatt sürgősen megoldandó feladatnak tartottak.

24 A nehézségek ellenérc is elmondható, hogy Szentmihályi Imre esetében egy nagyon akkurátus, alapos és precíz néprajzost kapott az első magyarországi skanzen ügye, aki mindvégig törekedett a legmesszemenőbb néprajzi hitelességre és a lehetőségek maximális kihasználására. Munkája mind a mai napig tartó érvényességgel bír, hiszen Gönczi Ferenc után, aki a 19. századi Göcsej krónikása, Szentmihályi Imre volt a 20. századdal átalakuló vidék legjobb ismerője. Gyűjtőmunkája Göncziével ellentétben nem jelent meg nyomtatott monográfia formájában, kéziratos gyűjtőnaplóit azonban ugyanolyan alapvető forrásként használjuk, mint elődje több mint 600 oldalas müvét. 3.2. A felépült falumúzeum A zalaegerszegi múzeum nemcsak elsőségéből adódóan különleges, hanem amiatt is, hogy a megnyitóra elkészült formája a telepítési koncepcióban meghatározott terv szinte teljes mértékű teljesítését jelentette. Erre a későbbiekben megnyíló magyarországi skanzenek esetében általában nem volt példa. Szombathelyen, a Vasi Múzeumfaluban a megnyitóra a telepítési koncepcióban meghatározott épületeknek csak egy része készült el, ugyanez volt a helyzet Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfaluban, sőt az országos skanzenben is. Szentendrén a megnyitóra csak egyetlen tájegységgel készültek el, amelyet csak szük másfél évtized múlva követett a második és a jelenlegi tervek szerint 2010-re épül fel a telepítési koncepcióban megjelölt tájegységek mindegyike. A Göcseji Falumúzeumban 1968-ban felépültek a lakóházak és a hozzájuk kapcsolódó gazdasági épít-