Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)
KOVÁCS ZSUZSA: A Göcseji Falumúzeum és a magyarországi skanzen mozgalom
Az így elkészült falunak viszont hibái ellenére is elvitathatatlan érdeme volt, hogy létrejött, tanulságul szolgált, hiszen a korábbi kiállításokkal ellentétben itt nemcsak egy díszletkiállítás megépítése volt a cél, hanem egy valódi néprajzi tárlat létrehozása, amely mögött egy szorgalmas szakember tudása és néprajzi gyűjtőmunkája állt. A Néprajzi Falu lebontását követően még élénken élt a szakmai szándék és lelkesedés a magyarországi Skanzen létrehozására, a hamarosan kitörő első világháború azonban ekkor nem engedett teret ennek a munkának. 2.2. Az első határozott lépések a szabadtéri néprajzi múzeum létrehozása érdekében Az elkövetkezendő évtizedekben a skanzen ügye különböző szakmai cikkek elméleti berkeiben maradt. Az 1950-es években azonban erőre kaphatott a skanzcnmozgalom, aminek egyik kézzelfogható eredménye az 1959-ben megtartott ankét volt, ahol a felépítendő skanzen elvi és gyakorlati lehetőségeinek megvitatása volt a cél. Az ankéton Major Máté, Gunda Béla és Ortutay Gyula elméleti, a skanzen létrehozásának szükségességét és múzeumi hasznosságát hangsúlyozó rövidebb előadásai után, Vargha László tarthatta meg nagy lélegzetvételű beszédét a létesítendő múzeum gyakorlati kérdéseiről. Az előadásában tárgyalt problémák ekkor még csak az első felvetések, amelyek akkori aktualitását és fontosságát jelzi, hogy számtalan hozzászólás követte gondolatait többek között Tálasi Istvántól, Szolnoky Lajostól, Kresz Máriától, Tóth Jánostól. Az ankét végül eredménycsen zárult, hiszen határozatban foglalták a Magyar Szabadtéri Néprajzi Múzeum létrehozását. Megállapodtak abban is, hogy felkérik a szakembereket a koncepció kidolgozására, az illetékes szerveket pedig a munka anyagi támogatása érdekében keresik fel. 8 Ezzel a tanácskozással vette kezdetét az a szakmai lendület, amelynek eredményeképpen megindulhattak az országos skanzen előkészítő munkálatai. 1963-tól fogva a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szakbizottsága a létesítendő múzeum ügyén dolgozik, a munka azonban, a felmerülő technikai és szakmai problémák miatt nagyon lassan halad. 9 Az országos skanzen, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum, első elkészült tájegységével, a FelsőTiszavidéki épületekkel így csak harmadikként nyílt meg az országban. Megelőzte 1968-ban Göcseji Falumúzeum, majd 1973-ban a Vasi Múzeumfalu és csak ezt követően, 1974-től látogatható a szentendrei múzeum, amely ekkora már szervezetileg is teljesen különvált a Néprajzi Múzeumtól. Ezekről az évekről Bíró Friderika sorait idézem: ,, 1974-től a «prérin» éltünk. Száműzetésben. Kezdetben nem volt semmi, csak 46 hektár föld kerítéssel körülkerítve. 30 kilométerre Budapesttől, és 6 kilométerre Szentendrétől. Napi három órát utaztunk, hajnalban indultunk és késő este értünk haza. Az autóbusz napjában háromszor járt. Jármű? Sehol. Autó? A stopra is fél napig kellett várni. Gyalogoltuk, ha esett, ha fujt, ha havazott. Tapostuk a sarat, bukdácsoltunk a rögökön. Nap mint nap. Meleg ebéd? Magunknak főztünk egy kis villanyrezsón, vagy napokig hideg koszton éltünk egy sokak által étteremnek hitt faházban. A réseken télen átfújt a szél, nyáron a függöny nélküli ablakok mögött fulladozva dolgoztunk. Körülöttünk rohangáltak az egerek, néha megették a fényképeinket, fölfalták a papírjainkat, megrágták elemózsiánkat. A világtól elzárva éltünk. Telefonunk évekig nem volt, és csak néhanapján állt meg előttünk egy komor, fekete kocsi. Emberek jöttek a Minisztériumból... Látogatni? Ellenőrizni? Egyébként esak a madár járt erre. Előttünk a nagy mező, körülöttünk a dombok. Csönd és béke...A jövő múzeumának színhelye... Ez a faház, amely a legutóbbi időkig a múzeumi munkaszobáknak adott otthont, ma már a Csilléry Klára Oktatóközpont helyszíne. Mindehhez azonban hosszú út vezetett. Lassan telt az idő a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. A Felső-Tiszavidék tájegység megnyitója után bő egy évtizedig nem nyílt új tájegység. A következő kiállítások csak 1987 és 2006 között készültek cl. A tervezett kilenc tájegységből napjainkig hét készült el. Az elmúlt években felgyorsult építkezéseivel és sok más múzeumi munkával sikerült az ólmos lassúságot maga mögött hagyni a múzeumnak. Ma már ez az intézmény a legtöbb anyagi és szellemi forrás élvezője, így valóban kivívták maguknak az országos ranggal járó vezető szerepet. A telepítési koncepcióban elhatározott munka vége felé járva, amikor belátható időn belülre került a tájegységek megnyitásának időpontja, megfogalmazták a továbblépés irányait is. Cseri Miklós, az intézmény igazgatója az MTA „Múlt-jelen-jövő , \ a társadalomtudományok szerepe a változó világban című nyilvános felolvasó ülésén elhangzott előadásában ismertette a tudományos közönséggel a múzeum fejlődésének új irányait. Ezek szerint az európai szabadtéri néprajzi múzeumok kiállításai, rendezvényei, foglalkozásai azzal a tanulsággal szolgálnak, hogy a mai néprajztudomány és kulturális antropológia meghaladta a hagyományos felfogást. Ma már nem elég a letűnt korok, hagyományos társadalmainak emlékeit őrizni a múzeumokban, hanem itt az idő, hogy térben, időben, társadalomban nyissunk. A 21. század múzeumainak nem az a feladata, hogy az
