Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)
MOLNÁR LÁSZLÓ: Hazatér(het)tek
ZALAI MÚZEUM 17 2008 287 Molnár László Hazatér(het)tek? Meg jószerével be sem fejeződött a második világháború, a szövetségesek eltávolodása, óvatosan fogalmazva, egymás ellen fordulása máris megkezdődött. A szovjet birodalom - a jaltai, teheráni megállapodások alapján - jelentős érdekövezetet, és védelmi puffer zónát alakított ki határaitól távol. A szovjet katonai vezetés azonban ezt a zónát déli irányban nem látta elég megbízhatónak. Az elfoglalt Magyarországon túl ott volt ugyan a kommunista Jugoszlávia, de ez az ország nem tartozott a Szovjet befolyási övezethez. Szabadságharcát önállóan - angol és amerikai támogatással - vívta meg. Tito a kommunizmus építésének - a szovjet sztálini modelltől eltérő - sajátos útját választotta. A birodalmi politika szerint veszélyes társtól tehát meg kellett szabadulni, méghozzá politikai eszközökkel. Erre lehetőséget a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájából való kizárás adott. Jugoszlávia ellenséggé vált. Kiválásával a védelmi rendszer déli erődje Magyarország lett. A nyílt háboríts készülődést politikai téren kellett előbb előkészíteni. (Miközben már megfogant a fizikai védelmi rendszer kiépítésének gondolata is, bár erről talán még a legmagasabb magyar vezető rétegek sem tudtak.) A külső ellenség tehát megvolt. A déli, határ menti területek szabad felvonulási tereppé válásához azonban szükség volt további lépésekre. Ehhez a belső ellenség rémét kellett feléleszteni. A belső ellenség keresése és az ellenük való harc már 1948-49-ben, az egyház elleni támadással megindult. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat. 1949 során a szerzetesekről névjegyzékek készültek. A rendházak lakói szoros megfigyelés alá kerültek, mozgásszabadságukat korlátozták. 1950. június 9-éről 10-ére virradó éjszakán, a Jugoszláviával szemben kialakult háborús pszichózis tetőpontján, a déli határsávból, egy 1939-es miniszterelnöki rendeletre való hivatkozással deportálták az összes szerzetest. 1 A sztálini módszer alkalmazásának a koalíciós berendezkedés idején még nem volt meg a lehetősége. Az 1949-cs választások után azonban a helyi, a járási és a megyei tanácsok létrehozásával új helyi hatalmi és igazgatási rendszer jött létre. A megyei és a járási, valamint a városi tanácsok 1950. június 15.-től kezdődően kezdték meg működésüket, a községi tanácsok csak októbertől. Ebben a köztes időben zajlott a megyékben és a településeken a hatalomváltás. A helyi közigazgatásban átmeneti állapot uralkodott: a régi közigazgatási szervezetet lényegében már szétverték, az új szervezet pedig még nem alakult ki. Jugoszlávia elleni védekezésül a jugoszláv és az osztrák államhatár mentén 15 kilométer mélységű határsávot alakítottak ki, ahol csak megfelelő igazolvány birtokában lehetett tartózkodni, illetőleg különleges engedéllyel lehetett oda belépni. A déli határsávba tartozott Baranya megye 131, Bács-Kiskun megye 22, Csongrád megye 17, Somogy megye 51, Zala megye 43 faluja, és Baja, Mohács, Nagykanizsa és Szeged városok. A nyugati határsávba Győr-Sopron megye 79, Vas megye 78 községe, valamint Kőszeg, Mosonmagyaróvár és Sopron. A hatalom számára a határsávban nem kívánatos személyek - kulákok, malom-, kocsma- és cséplőgép tulajdonosok, jól működő kisiparosok - eltávolításának formális jogi kereteit, valamint a déli határsávban lakók számára az áttelepítés helyszíneit a szovjet mintára létrehozott, korlátlan hatalommal felruházott Államvédelmi Hatóság találta meg, szintén egy 1939-es rendelet alapján, és hajtotta végre a kitelepítéseket. 2 A hátra maradt ingó és ingatlan vagyon további sorsában szerepet kaptak az éppen megalakuló járási és megyei tanácsok. Leltárakat készítettek, majd az ingatlanok egy részét elárverezték, nagyobbik részét a párt és tanácsi szervek, illetőleg néhány más közintézmény használta fel. A földingatlan nagy része az éppen alakuló termelőszövetkezeti csoportok kezelésébe került, vagy állami tartalékként hasznosították.
