Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

BASTICZ ZOLTÁN: Római kori vaseszközök Eszteregnye-Ojtó-dülő lelőhelyről

A fent leírtak fényében adódik lehetőség, hogy a csákánykapákat funkció szerint három csoportba soroljuk. Az első csoportba az erős robosztus, éles szögben megtörő pengéjű, kalapács nyúlványos darabokat sorolhatók, amelyeket főleg ácsok, kőművesek használhattak többfunkciós szerszámként (1. kép 1). A második csoportba a keskeny, ívelt pengéjű darabok tartoznak, amelyeken a kalapácsnyúlvány kevésbé határozott vagy teljesen eltűnik. Ezeket kimondottan famegmunkáló funkcióban használhatták és indokolt a szalukapa elnevezés (1. kép 2). A harmadik csoportot az enyhén ívelt, szélesedő pengéjű tárgyak alkotják, amelyekkel a kötött talajú földeket művelték vagy az aljnövényzetet irtották. Ennél a csoportnál az irtókapa névhasználat a kézenfekvő (1. kép 3). A csoportosítás kissé önkényesnek tűnhet, mivel nem alapszik átfogó anyaggyűjtésre, de a most közölt darab a tárgytípus korábbi univerzális felhasználásával ellentétben erősen specializálódott forma, ezért a funkció szerinti szétválasztásuk indokolt. Az ekevas (4. kép 1) nagyon rossz állapotban került elő, hiányzik a hegye és a köpüje, de ennek ellenére egy érdekes darabbal állunk szemben.

5 A bal válla jóval határozottabb, mint a jobb, egy részén majdnem függőleges és egy kis felületen az aláhajtása is kivehető, míg a jobboldali a hátsó része felé egyre jobban elnyújtott. Ezek a jellemzők egy aszimmetrikus ekevasra utalnak.

6 Jelenlegi állapotában egy jobbra fordító eke aszimmetrikus, lapát alakú ekevasaként határozhatjuk meg a tárgyat. A korábbi munkákban felmerülnek olyan elgondolások, hogy egy szimmetrikus ekevas a használat során kopik aszimmetrikussá (MÜLLER 1982, 428), de ennél a darabnál, határozottan kijelenthetjük, hogy egy aszimmetrikusnak készített ekevasról van szó. Hasonló ckevasakat ismertet Balassa Iván angliai, magyarországi, lengyelországi és jugoszláviai lelőhelyekről származó lelet együttesekből. Ezeket a keskeny kelta ekevasakból eredezteti, és elképzelhetőnek tartja, hogy több helyen egyidejűleg fejlődött ki ez a típus. Ezzel az eketípussal a földművelés intenzívebbé válhatott, a kötöttebb gyepes talajt is megmunkálhatták, így újabb földterületeket vonhattak müvelés alá (BALASSA 1973, 142-49). A kolomp (5. kép la-b) sem ismeretlen a római lelőhelyeken, ennek ellenére viszonylag kevés darab került publikálásra. A fenti darabhoz hasonló kolompok az egész római kultúrkör területén ismertek voltak. A legtöbb darabon rézbevonat maradványai figyelhetők meg, jelen esetben semmi jelét nem észleltük egykori bevonat nyomának. A kolompokkal Nagy Margit foglalkozott részletesen a közelmúltban. Véleménye szerint annyira speciális tudás szükséges ezen tárgyak előállításához, hogy azokat egy-két központi műhelyben állították elő, és kereskedelem révén jutottak el Galliától az Alsó-Don vidékig. Funkciójuk széles spektrumon mozog: a vallási szertartásokon használt rituális eszközöktől (FITZ 1960, 160-161) egészen a legelőn lévő csorda vezérállatát megjelölő tárgyig (NAGY 2005, 103-104). Az Eszteregnyén előkerült kolomp a falusias környezetet figyelembe véve, valószínűleg az utóbbi funkcióban lehetett használatban. Az ásatás során több olyan fémlelet is előkerült, amelyek tovább gazdagítják a településen egykor zajló életről alkotott képünket. A tárgyak nagy részének funkciója kézenfekvő, és a későbbi századok során is változatlan formában maradtak fenn. Ezek közé tartozik a D-alakú vascsat (4. kép 3), az L-alakú akasztó (4. kép 5), az ácskapocs (4. kép 8), a nyújtott fejű vasszeg (4. kép 9), a felhasznált sasszeg (4. kép 10), egy bőrfeldolgozásnál használatos vasár (4. kép 11) és 5 darab nyéltüskés, egyélű vaskés (5. kép 2-6). Ezek közül az egyik (5. kép 3) majdnem teljesen ép, leszámítva, hogy derékszögben meghajtották. A fenti viszonylag jól meghatározható funkciójú tárgyakon kívül 4 lelet eredeti felhasználása bizonytalan. Az egyik (4. kép 2) a párhuzamok alapján a kiskarikás ekehúzó láncokhoz áll közel, de a meghatározás a kapcsolódó tagok (nyolcas ill. piskóta alakú szemek) hiányában nem egyértelmű (PALÁGYI 2000, 26). A további három tárgy funkciója ismeretlen (4. kép 4, 6-7). Összefoglalás Az Eszteregnye-Ojtó-dűlőben feltárt településrészletét a bemutatott fémanyag párhuzamai, valamint a 62. objektumból előkerült Constans kisbronz és a kerámia anyag

7 alapján a késő császárkorra (3-4. század) datálhatjuk. A jelentős mennyiségű, az objektumokban szórtan talált, akkoriban igen értékesnek számító (SZABÓ 2004, 70) fémanyagból arra következtethetünk, hogy a település hirtelen pusztult el, és az egykori lakók utólag sem tudták összegyűjteni a fémeket. A 32. objektum elhelyezkedése a római település egészén belül valószínűsíti a kovácsgödör hipotézist. Az egykori település nagy része az Ibrikó-patak nyugati oldalán helyezkedett el, amelyet a Rigyác Csikény-dűlő, Kelet elnevezésű lelőhelyen 2000-2001 és 2005 során Száraz Csilla tárt fel (SZÁRAZ 2004, 262), míg a tűzveszélyes kovácsműhely jól elkülönítve a patak keleti oldalán található. Ez a tudatos településszervezés a későbbi századok során is fennmarad (SZABÓ GY. 1954, 126). Az üllőt és a fentieket figyelembe véve a feltárt objektumok egy részét egy kovácsmühellyel hozhatjuk összefüggésbe. A fémleletek szóródása nem mutat semmiféle rendszert, bár érdekes, hogy a 32. objektum közelében került elő a