Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

BASTICZ ZOLTÁN: Római kori vaseszközök Eszteregnye-Ojtó-dülő lelőhelyről

A leletanyag értékelése A továbbiakban a leletanyag általános ismertetését adjuk közre, először a nagyobb méretű kézműves eszközöket (fejsze, véső, üllő), majd a földműveléshez kapcsolódó tárgyakat (irtókapa, ekevas), végül a kisebb, változatos funkciójú fémleleteket tárgyaljuk. A közölt fejsze (3. kép 1) teljesen általános forma, a vaskortól egészen a középkorig használatos. Jelen esetben a lclctkörülmények mégis viszonylag pontosan datálják a késő császárkorra. A tárgy jellemzőit, az él rövidségét, a köpünél való jelentős kiszélesedését és a fokán látható ütésnyomokat figyelembe véve hasítófejszenek határozható meg. A római korban a vésőknek két fő típusa volt ismert. A tokos vésőket (GAÁL 1982, 76) valószínűleg fa, míg a tömör vas vésőket (MÜLLER 1976, 272) keményebb tárgyak (kő, vas) megmunkálásánál használhatták (LÁSZLÓ 2007, 55). Az itt közölt véső (3. kép 3) az utóbbi csoportba tartozik. Az üllő (3. kép 4) kapcsán bővebben foglalkozunk annak leletkörülményeivel is. Az üllő a 32. objektumból került elő. A gödör egy másik objektum bontása során különült el. Alakja feltehetőleg ovális volt, oldala ívelt, alja teknős (hossza: 190 cm, szélessége: 142 cm, mélysége: 46 cm). Betöltésének felső egyharmada szürkésbarna, enyhén patics- és faszénszemcsés, alsó kétharmada sötétszürke, paticsos, faszenes. Tőle északra két (49, 50), délre egy (30) cölöplyuk található, amelyek talán az egykori tetőszerkezet tartóoszlopai lehettek. Az objektum nyugati részében került elő az üllő és közvetlen mellőle az irtókapa. Már az ásató kovácsgödörként határozta meg az objektumot. A megállapítása kétségkívül igaz lehet, mivel egy 35 kilógrammos üllő nem véletlenül kerül egy objektumba. Maga az üllő teljesen megszokott forma a korban, amelyeket az ábrázolások szerint fatuskóra vagy kőre helyezve használtak (SÁGI 1979, 115). A párhuzamok alapján a kovácsnak egy nagyobb és egy kisebb üllője volt. Jelen esetben a nagyobb került elő, de más pannóniai lelet együttesekből, mint például az epöli depóból több kisüllőt ismerünk (SZABÓ K. 2004, 63). A leletek közt szereplő csákánykapa (3. kép 2) szükségessé teszi ennek a tárgytípusnak a részletesebb tárgyalását. A régészeti irodalomban többféle elnevezés forog ezekre a tárgyakra: irtókapa, csákánykapa, szalukapa (MÜLLER 1982, 460; GAÁL 1996, 196). A sokféle elnevezés a funkciók sokféleségéből, és az egyes specializálódott formák tisztázatlanságából adódik. Martin Pietsch időrendi besorolásából kiderül (PIETSCH 1983, 81), hogy a kora császárkorban egy többfunkciós eszközként terjed el,

4 amelyet földművelésre és fa-, kőmegmunkálásra használtak (PIETSCH 1983, 25). Ezekre éles szögben megtörő, keskeny robosztus penge, nyélcsöves köpü és annak hátsó részén kalapács nyúlvány a jellemző. Ez a típus egy mesterember (ács, kőműves) sokoldalú eszközeként határozható meg. Ezt támasztja alá egy Aquincumból előkerült szerszámdepó egyik darabja, amelyet a leletek összetétele alapján ács-szerszámként határoztak meg (NAGY 1937, 159). Ezzel a típussal egyidejűleg használtak egy jóval egyszerűbb kivitelezésű formát, amely használata annak jóval egyszerűbb előállításával magyarázható. Itt nincs meg a köpü hátsó részén lévő kalapács, és a köpüfalak hátrafelé történő megnyújtásával, majd azok nyéllyuk mögötti taraj szerű összekovácsolásával alakítják ki a köpüt. Gaál Attila a dunaföldvár-alsórévi leletből előkerült darabokon megfigyelhető éles penge alapján fafaragásra használt szalukapáknak tartja a tárgyakat (GAÁL 1996, 196). Véleményünk szerint a pengék élezése és íveltsége együttesen határozza meg a funkciót, ahogy Gaál is utal rá egy másik lelet kapcsán (GAÁL 1982, 76). Fafaragásra alapvetően íveltebb szerszámok alkalmasak, mint a mongol szaluknál is megfigyelhető (ERDÉLYI 1965, 462^164). A kevésbé ívelt vagy egyenes darabokat inkább a földmüveléssel hozhatjuk kapcsolatba. Az Eszteregnyc-Ojtó-dülőben előkerült csákánykapánál az él felé szélesedő, enyhén a nyél felé hajló penge és ívelt él alapján a földművelő funkciót tartjuk a legvalószínűbbnek. A tárgytípussal foglalkozó irodalomban ezt a formát késő császárkorinak határozzák meg (PIETSCH 1983, 81). 1. kép: 1: Csákánykapa (PIETSCH 1983, 28); 2: Szalukapa (GAÁL 1996. 206); 3: Irtókapa (Eszteregnye) Fig 1:1: Mattock (PIETSCH 1983, 28); 2: Adze (GAÁL 1996, 206); 3: Weeding hoe (Eszteregnye)