Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

MÜLLER RÓBERT: A Zalaegerszeg, Nekeresd majori római kori tumulusok

14. Fibula, bronzból, meglehetős ép tűvel; hossza 3 cm, magassága 2.5 cm; patinával fedve. 1 db. 15. Gyöngysor részlet, vékony bronz sodronyra vont üvegpasztából, a három szemből csak egy maradt meg, a többinek csak sodronya ép. 1 db. E tárgyak négy sírból valók, de beküldőjük nem jelelte meg síronként a tárgyakat. Vétel Lipp Vilmos premontrei kanonoktól ... frtért Keszthelyről. V. ö. Az érzékletes leírást 10 tárgyról még egy-egy kis rajz is kiegészítette a napló bal oldalán (1. és la. kép). Ezek segítségével az azóta elveszett tárgyak is bevonhatók a vizsgálatba. A Nemzeti Múzeum Római kori Gyűjteményében találhatók az alábbi tárgyak: 145/1885.1., 2., 4., 5., 8., 9., 11., 13. és 14. Az Őskori Gyűjteményben találhatók a 145/1885.6. és 7. A leírást, amely a megmaradt darabok alapján legfeljebb 1-2 mm-es eltéréssel adta meg a méreteket, csak annyival egészíthetjük ki, hogy az 1. számú üvegpohár halványkék színű, és nemcsak a talpa, de a szája is kissé szabálytalan (2. kép L). A 2. számú pohárka, vékonyfalú, finom munka, egészen világos szürke színű, és valóban bamás-vörös festés nyomai láthatók rajta (3. kép 2.). A 3. számú korsó elveszett, de a leltárkönyvi rajz alapján rekonstruáltuk, a has átmérője kb. 12.4 cm lehetett (2. kép 3.). A 4. számú pohár szürke, homokkal erősen soványított, fenekén korongolási hiba van, pereme kiegészített (3. kép 1.). Az 5. számú pohár sötétszürke, homokkal erősen soványított, rövid nyakán ill. vállán nyolc, sűrűn bekarcolt vonal fut körbe, kihajló pereme hiányzik (2. kép 2.). A 6. számú csészéből csak a nagyobbik darab maradt meg. Ez barna, valóban kézzel formált, kissé behúzott peremű, ovális forma, a rövid szalagfül kissé a perem fölé magasodik, a feneke ophaloszos kiképzésű (3. kép 9.). A 7. számú kőbalta szürkés zöld színű, kissé foltos szerpentinből finoman csiszolt tárgy, az éle és a foka sérült (3. kép 8.). A 8. számú borostyánkő korong leírásához nincs is mit hozzáfűzni (3. kép 5.). A 9. számú orsógomb szürke, finoman soványított, jól égetett, bikónikus forma, minden bizonnyal őskori darab (3. kép 7.). A 10. számú orsógombról nincs rajz és a tárgy is elveszett. Ali. számú agyag gyöngyszem voltaképp orsógomb, szürke, finoman soványított, szabálytalanul nyomott gömb alakú forma, szintén őskori (3. kép 6.). A 12. számú orsógomb elveszett, de a rajz alapján egyértelmű, hogy egy fent domború, alul homorú, sűrűn gerezdéit szélű, őskori orsógombról van szó. A 13. számú bronz karperec enyhén ovális huzalból készült, mindkét végére rovátkák közt benyomott X-szel díszített lemezt húztak, az egyik muff sérült (3. kép 4.). A 14. számú bronzfibula egy ún. térdfibula, félkör alakú, díszítetlen lemezzel, viszonylag hosszú tütartóval, a kengyel torzult, olvadásnyomok figyelhetők meg rajta, tehát a fibula a halottal kerülhetett a máglyára (3. kép 3.). A 15. számú gyöngysor töredék lehetne akár karperec töredék is, csak rajzról ismerjük, a tárgy elveszett. A Régiségtár Naplója tévedett - esetleg Lipp téves adatokat adott meg - amikor négy sírból származónak nevezte az anyagot. A tárgyak egy részét pontosan azonosíthatjuk a Lipp első ásatása, három általa ismertetett sírjának leleteivel. Az 1. sírból került elő az ép üvegpohár, a feltehetően újkőkori kőbalta és a 4. vagy az 5. számú pohár. Mivel kalcinált csontok voltak benne talán a nagyobbik (5.) lehetett. Az üvegurna töredékeit nem gyűjtötte össze az ásató, amint korábbi feltárásain sem tartotta meg a töredékes üvegeket, kerámiákat.

6 A 2. sírban talált orsógombokról valószínűsíthetjük, hogy nem azonosak a leltárkönyv 9., 10. és 11. számú tárgyával, hisz azok őskoriak, így aligha kerülhettek egy római halomsírba, de a korsó azonosítható a 3. számú tárggyal. A 3. sír egyetlen lelete a 14. számú bronz térdfibula lehetett. Az üvegpohár a nekeresdi halomsírok legszebb lelete. Ez az egyetlen darab, amit már korábban közöltek. Benkő Andrea a Nemzeti Múzeum leltári szám és lelőhely nélküli példányaként tette közzé a fényképét (BENKŐ 1962.149. 12c/IlI/2. és XXIX. T. 1.). Barkóczi László feldolgozásában az 57. típusba tartoznak az üvegszál rátétes, ívelt oldalú poharak. Két variációjukat ismeri, a keskenyebb forma Savariában, Szombathelyen, a szélesebb, amely a leltári szám alapján is azonos a mi példányunkkal a Baranya megyei Egerszegen került elő (BARKÓCZI 1988. 90-91. 127. és 128. tárgy).

7 Ő már ismerte, az azóta közzé is tett, a magyarszerdahelyi római kori temető 36. sírjából előkerült hasonló poharat (HORVÁTH 1979. 28. és XXV. t. 36/8.). Ezt a sírt az ásató a 2. század elejére keltezte (HORVÁTH 1979. 182. 17. kép). Barkóczi úgy vélte, hogy ezeket a poharakat D-Pannoniában, E-Itáliában, vagy a baranyai előfordulás nyomán esetleg É-Dalmatiában gyártották, valamikor a 2-3. században és nem volt közük a nyugati provinciákban gyártott hasonlóan, vagy hullámvonalakból alkotott hálóval borított, elsősorban Kölnben gyártott poharakhoz (BARKÓCZI 1988. 90.).

8 Az eddig ismert három pannóniai példány a Borostyánkőid környékén került elő, ami inkább egy E-itáliai eredetet enged feltételezni. De egészen hasonló poharak a nyugati provinciákból, sőt római importként a Barbaricumból is ismertek (EGGERS 1951. T. 14. 188a-c; VON SALDERN NOLTE LA BAUME - HAEVERNICK 1974. 225. Nr. 658.; KASPRZYCKA STASIELOWICZ 2008. 125. Cat. Nr. 1.28.1.). Üvegpoharunk nem keltezhető pontosan, a legvalószínűbb, hogy a 2. században került a földbe.