Horváth László szerk.: Zalai Múzeum 17. (Közlemények Zala megye múzeumaiból, Zalaegerszeg, 2008)

MÜLLER RÓBERT: A Zalaegerszeg, Nekeresd majori római kori tumulusok

Nem tudjuk, hogy milyen formája volt az 1. sír üvegurnájának. Pannoniából halomsírokból és halom nélküli kora császárkori hamvasztásos temetkezésekből egyaránt ismerjük, és leginkább a 2. századtól vált gyakoribbá. A jól keltezhető leletegyüttesekben előforduló urnák a 2. század elejére vagy első felére keltezhetők (PALÁGYI - NAGY 2000. 133.). Az egyfülü korsó kedvelt kerámia típus volt. A miénkhez hasonlóan megnyúlt formák gyakoribbak a 2. században, mint az elsőben (BÓNIS 1942. 26-27., 222. és XXIX. t. L; GABLER 1973. 162.) A magyarszerdahelyi temetőben is népszerű kerámia volt, hisz a 34., a 47., a 48. és az 51. sírból is előkerült, és valamennyi a 2. század közepe tájára keltezhető (HORVÁTH 1979. 26-26., 35-37., XXIV-XXVI. t.). A poharak, praktikus formájuknak köszönhetően a császárkorban végig megtalálhatók, az érdcsebb felületű, de változatos színűre égetett 1-2. századi poharakon gyakori díszítés a vállon körbefutó többszörös, mély árkolás (BÓNIS 1942. 119-120. XVIII. t. 27-28.). A magyarszerdahelyi temetőben az árkolt vállú poharak mellett előfordult a díszítetlen, a mieinkhez hasonlóan kis méretű, szűk talú pohár is (HORVÁTH 1979. VIII. t. 3/3., XXXVIII. t. 56/2. és XXVIII. t. 38/7.), ezért joggal feltételezzük, hogy a közleményben külön nem említett két pohár a többi hat tumulusból került elő. A halomsírokból viszonylag kevés fibulát ismerünk, egyes temetőkben nagyon népszerű volt, másokban egyáltalán nem fordult elő (PALÁGYI NAGY 2000. 138-143.). Ismereteink szerint térdfibula eddig még nem került elő halomsírból.

9 A térdfibuláknak nagyon változatos formájú és díszítésű variánsai ismertek, amelyek a 2. századtól a 4. századig maradtak használatban, még hagymafejes fibulával együtt is előfordul (KOVRIG 1937. 20; PATEK 1942. 62.). A nekeresdi példányhoz a Kovrig féle gyűjtés IX. t. 82. áll legközelebb, csak azokon a fej bekarcolt díszű (KOVRIG 1937. 57-59.). Ez a típus díszítés nélkül viszonylag ritka Pannoniában, jellemzője a díszítetlen félkör alakú fej, a felső húrozású rugószerkezet húrhoroggal, és a hosszan kinyúló tűtartó, amely 2. századi hamvasztásos sírból is ismert (PATEK 1942. 59., 238. és XXII. t. 18.). Teljesen megegyező fejű és kengyelű példányt ismerünk Szentkirályszabadjáról (CSIRKE - PALÁGYI 2005. 69. 47.8.). A felső húrozású térdfibulák inkább a noricumpannoniai területre és a Balkánra jellemzőek. Raetiában a 2. század második felében lettek népszerűek, és az említett területről importként kerültek oda (RIHA 1979. 85-86. 3.12.4. variáns; T. 12. 296-297.). Mivel a Régiségtári Napló szerint négy sírból származtak a leletek, lehet, hogy a bronzkarperec is az egyik halomsírból került elő. Ennek ellentmond, hogy ebben az esetben a sírok szegényes leleteire tekintettel bizonyosan megemlítette volna munkájában Lipp a szinte teljesen ép ékszert. Egyébként a halomsírokban viszonylag ritka lelet a karperec. K. Palágyi Sylvia és Nagy Levente összegzése szerint (PALÁGYI - NAGY 2000. 144.) mindössze három lelőhelyről került elő: Abaligctcn az 5. halomban volt egy hiányos ezüst karperec (WOSINSKY 1892. 412.), másik felét a sírrablók vihették el, Szilasbalháson a II. sírban bronzkarperecet találtak (NÉMETH 1904. 247.), végül az inotai 2. halomba, egy 35—40 éves férfi sírjába halotti ajándékként kerülhetett az égésnyomokat mutató, sodrott, törött, bronz karperec (PALÁGYI 1981.17., 44. katalógus 2.4.30. és XX.t. 18.). Karperecünk pontos párhuzamát nem találtuk. A hasonlóan bevágások között X-szel díszített ságvári karperec vége lapított (BURGER 1966. 128. és Fig. 117. 283/4b.). A késő császárkori karpereceken nem fordul elő, hogy a karperec végeit ráhajlított lemezzel díszítsék, ezért inkább 2-3. századinak gondolhatjuk ezt a példányt is, amikor gyakori volt, hogy a karperec zárására, az egyik végére „muffot" húztak. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy ez a karperec, amelyen semmilyen égésnyom nincs, talán nem is erről a lelőhelyről származik.

10 Az 1886-os feltárás tárgyai nem kerültek a MNMba, legalábbis az Régiségtári Napló 1886-1887. évi bejegyzéseiben nem szerepel Egerszeg, mint lelőhely. További sorsukról nincs tudomásunk. A kétfülü korsó nem ismeretlen a halomsírok anyagában, elég ha itt a közeli söjtöri 7. halom egyik temetkezéséből előkerült, hasonló méretű darabra hivatkozunk (HORVÁTH 2000. 248. 1 1. kép 7/8.). A kis pohár és az üvegedényke formáját nem ismerjük, a fabuláról feltételezték, hogy az egy- vagy kétgombos fibulák közé tartozott (PALÁGYI - NAGY 2000. 139.). Még kevésbé tudunk mit kezdeni a fülbevalóval. Lipp említi, hogy ez egy nagy karika, amelynek homloklapja kiszélesedik. Nos ilyen „talfiiggőt" a római kori anyagból nem ismerünk. Lipp is csak a 8. századi, - általa még későcsászárkori szarmatának tartott késő Kcszthely-kultúrás sírokból, amelyekben a nagy kosaras függők, nem ritkán 6 cm átmérőjű karikájának előlapja kiszélesedett, és ráforrasztott rekeszekkel, gömböcskékkel és huzalokkal volt díszítve. A római halomsírokból Pannoniában eddig még nem került elő fülbevaló! A két érem, Antoninus Pius (138-161) és Marcus Aurelius (161-180) csak post quem keltezik azt a sírt, amelyből előkerültek.A fentiek alapján a Lipp Vilmos által feltárt zalaegerszeg-nekeresdi halomsírok 2. századiak, és azon belül inkább a 2. század második-harmadik harmadára keltezhetők. Mit tudunk a lelőhely közelebbi helyéről? Tábori László kint járt a helyszínen, de nem tudta pontosabban meghatározni, hogy hol álltak a halomsírok.