Zalai Múzeum 15. Horváth László 60 éves (Zalaegerszeg, 2006)
Molnár Ferenc: Az Árpád-kori Kolon (Balatonmagyaród) település vassalak-depójának anyagvizsgálata: a technológia és a nyersanyageredet kérdése
286 Molnár Ferenc keletkezett salak, illetve az előállított vastárgyak nyomelem-összetételéről csak szórványadatokkal rendelkezünk. Figyelemre méltó azonban az a tény, hogy az erre az időszakra datált Ny-magyarországi kovácsműhelyekből származó leletekben rendszeresen feltűnik a Ni és a Cu, mint jellemző nyomelem. Gömöri János adatbázisa szerint az Árpád-kori hidegségi kovácsműhelyben készült vasszegekben tized súly % mennyiségű nikkel van jelen (GÖMÖRI, 2000, 81). Valter Ilona kutatásai során a csatári, X-XI. századi kovácsműhelyben talált fémtermékekben azonosította a Ni előfordulását a metallográfiai vizsgálat (VALTER, 1979, 56). A réz jelenlétével már sokkal gyakrabban találkozunk a különböző kohászati és vasművességi leletek sorában. A réz jellemző nyomelemként (század súly % koncentrációban) jelen van a nemeskéri típusú bucakemencék (VIII-IX. sz.), és az imolai típusú bucakohászat Ny-magyaroszági lelőhelyein (GÖMÖRI, 2000, 230, 244). A koloni leletekhez leginkább hasonló eredményt az Árpád-kori letenyei vassalakok fémszemcséinek vizsgálata szolgáltatott, mely szintén kimutatott magas Ni- és Cutartalmú fémszemcséket egyéb színesfém-nyomelemek kíséretében (MOLNÁR, 2003, 1). A gyepvasérc összetételéből kiindulva nem tudjuk megnyugtatóan magyarázni a magas Ni-tartalmú és egyéb nyomelemekben dúsult fémszemcsék előfordulását a koloni (és letenyei) vassalakokban. A fémszemcsék elemháztartása inkább olyan vasércből előállított bucákra utal, mely szulfidos érctelepek mállási övében képződött vasoxidos kéreg (az un. vaskalap) ércanyagának feldolgozásából származhatott. Olyan szulfidos érctelepek, melyben a Ni, Co, Cu, Zn, Cd és Ag együttesen fordul elő elsősorban kolontól nyugatra, az Alpok területén, illetve Dny-ra a Dinaridák ÉK-i elvégződési zónájában ismertek. A csatári leletek kapcsán Valter Ilona is felhívta a figyelmet hogy a vas sajátos összetétele nem magyarázható a vasérc dunántúli eredtével (VALTER, 1979, 56). A koloni kovácsműhelyben feldolgozott vasbucák fémszemcséinek összetétele szintén megengedi e felvetést, de nyilván még további vizsgálatok szükségesek egy megalapozottabb hipotézis felállításához. A koloni vassalakok foszfor- és kalcium-tartalmát érdemes olyan szemszögből is megvizsgálni, hogy esetleg nem gyepvasércből készült bucák feldolgozása során keletkezett salakról van szó. Ezt az is indokolja, hogy a vassalak fémszemcséi nagyon alacsony foszfor-tartalmúak (4. táblázat). Láttuk, hogy a gyepvasércből készült vas a nyersanyag összetételéből következően viszonylag magas foszfortartalmú, azonban más eredetű vasérc esetén ez már nem mindig teljesül. A foszfor kérdése azért is érdekes, mivel a vas foszfortartalma erőteljesen befolyásolja a belőle készült tárgy minőségét és felhasználhatóságát. A viszonylag magas (0.1-1 súly %) P 2 05-tartalmú vas nehezebben kovácsolható, viszont a belőle előállított tárgyak szívósabbak, keményebbek, és a korrózióval szemben ellenállóbbak. Finomabb kovácsolást igénylő anyagoknál azonban a foszfor-szegény összetétel a kedvező, és különösképpen akkor volt lényeges az alacsony foszfortartalom, amikor jó minőségű vasat karburizálással és hőkezeléses kovácsolással állítottak elő. Ez utóbbi esetben azonban már magas fokú technológiai eljárás ismerete feltételezhető. Például a kora középkori Meroving vasművességből (V-VIII sz.) ismerjük azt a jelenséget, hogy a „nemesebb" felhasználású és bonyolult kovácsolást igénylő tárgyakat (kardok, tőrök, lándzsahegyek) alacsonyabb foszfortartalmú, kovácsolás közben karburizált és hőkezelt vasból készítették, mint a „hétköznapi" tömegtermelésű szegek, kapcsok, kapák stb. vasáruit (EHRENREICH ET AL. 2005, 54). A körülményes és munkaigényes hőkezelési és karburizálási eljárások nélkül, a szívós és ellenálló vastárgyak készítésére csak a foszfor-tartalmú vas felhasználása adott lehetőséget. A koloni lelőhelyen a vassalakokkal együtt nagymennyiségű állati csont és szarvmaradvány került elő. A csontmaradványok megmunkálás, fűrészelés nyomait mutatják. Kések és egyéb vágóeszközök nyelének készítéséhez történő felhasználásuk kézenfekvő lehetett. E tárgyak esetében azonban a vágóéi szívóssága és a penge korrózióval szembeni állékonysága is fontos követelmény. Ha elfogadjuk azt a megközelítést, hogy a kolonban feldolgozott bucák legalább egy része nem gyepvasércből készült (ahogyan azt a vasszemcsék Ni-, Co-, Cu-, Zn-, Agtartalma és foszfor-szegénysége sejteti), továbbá a bonyolult hőkezeléses és kovácsolási eljárás jó minőségű karburizált acél előállítására nem volt ismert a kovácsműhelyben, akkor a vágószerszámoknak megfelelő keménységű vas előállításához a buca feldolgozása során a foszfor-tartalmat emelni kellett. Tehát a nem gyepvasérc eredetű bucákban a hiányzó foszfor-tartalmat tapasztalati úton, a bucákból készült vastárgyak megmunkálási és felhasználási tulajdonságainak ismeretében a kovács pótolni igyekezett a buca feldolgozása során a kielégítő használati minőség elérése céljából. Erre szolgálhat magyarázatul az, hogy a vassalakok szórványosan állati csontmaradványokat, illetve e csontokból keletkezhetett Ca-ban és foszforban gazdag fázisokat is tartalmaznak, azaz a kovácsolás közben a tűzhelybe szórt csontanyag elégetésével érte el a koloni kovács a vas felhasználás szerint megkívánt minőségének szabályozását.
