Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Kostyál László: Zala megye képzőművészete a két világháború között

290 Kostyál László 12. kép: Kaposi Antal: Egerszegi házak a templom szentélyével, 1930-as évek, papír, akvarell, magántulajdon 13. kép: Frimmel Gyula: Női portré, 1920-as évek, olaj, vászon, magántulajdon Tragikus sorsú, fiatalon elhunyt művész volt a Nemzeti Szalonban már 1926-ban bemutatkozó megyeszékhelyi Leránt Zoltán (1902-1936). Tehetségét szoba- és templomfestőként működő apjától örökölte. Az Iparművészeti Főiskolát 1921-1924 között végezte, a Képzőművészeti Főiskolát - Bosznai István és Csók István növendékeként - azonban 1926ban, két év után, betegsége miatt abba kellett hagynia. Ezt követően visszavonultan, csak a festészetnek élt, meglehetősen nyomorúságos körülmények között.

78 Akvarell technikájú, igényes tájképei sokszor meglepően nagy méretűek. Télen-nyáron fáradhatatlanul járta Zalaegerszeg környékét és a göcseji szőlőhegyeket, hogy gyors ecsetvonásokkal papírra vesse azok szépségét, és időjárás okozta változásait. Erőteljes színhasználata és a látszólagos spontaneitás mögött is észrevehető biztos komponáló készsége ellenére igazi sikert csak a halála után két évvel, a műveiből a budapesti Műteremben megrendezett kiállítással aratott. Zala megyének két olyan művésze is volt, akik korszakunk nagy részében ugyan távol éltek, de pályájukat a sajtó nyomon követte, s a világháború utolsó éveiben mindkettőjüket hazavetette a sors vihara, bár művészi hatást már csak a következő években gyakorolhattak. Az idősebbik Udvardi Ignác Ödön zalaegerszegi festő (1877-1961), akit a trianoni békeszerződést követően a nagyváradi premontrei gimnáziumból nyugdíjaztak, majd ezt követően 1924-től - tizennégy évet töltött a nagybányai müvésztelepen. 1940-ben Budapestre, majd 1943-ban Zalaegerszegre költözött. Nagybányán a plein air festésmódot a német expresszionizmus táj felfogásával vegyítő második generáció, a neósok csoportjához tartozott. A talán hazatérte után készült, mindenesetre itteni témát feldolgozó A zalai Baumgartner-malom с képén homogén, dekoratív színfoltok uralkodnak,

79 melyek az art deco hatásáról árulkodnak, és a művészetében a nagybányai impulzusok lezárulta utáni változásokat tükrözik. Udvardinál húsz évvel volt fiatalabb a nagy tehetségű, expresszív izzástól fűtött szobrász, Vörös János (1897-1963). Az igen szegény családból származó Vörös a Képzőművészeti Főiskolát - itt Bory Jenő és Sidló Ferenc magán-növendéke volt - követően a fővárosban maradt, majd 1934-ben Sopronba költözött. Az 1934-es keszthelyi kiállításon még „lórántházi"-ként tartották számon. A „leghűségesebb város"-ban öntötte ki - Bory hatására betonból - a méltán feltűnést keltő Attila-szobrát, amelyre a zalai sajtó is felfigyelt.

80 Soproni évei alatt is tartotta a kapcsolatot Zala megyével, így például elkészítette a Szűzanya szobrát a Zalaegerszeg melletti ún. Csurgókútra,

81 Páduai Szent Antal szobrát az egerszegi ferences zárda számára. 1942-ben Lentiben