Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Petánovics Katalin: A zalaszántói tájház – egy népi műemlék viszontagságai

256 Petánovics Katalin és regevilága c. könyvében is, amely a nép közé kerülve folklorizálódva tovább él. (PETÁNOVICS 1991) A várhoz más, derűsebb monda is fűződik: a várnagy béna lánya meggyógyul Hévíz csodás erejű vizétől és boldog lesz. - A nép a várhegy barlangját borospincének képzeli, s úgy tudja, hogy az évszázadok alatt ugyan a hordók elkorhadtak, de a bort egy különleges hártyaburok fogja össze, és az megmaradt.

7 Templomukat Szt. Kozma és Dámján tiszteletére szentelték.

8 A régészeti kutatások tisztázták a templom román és gót részeit, amelyek részben a 13. részben a 14-15. századból valók. (KOZÁK 1962) A faluban összesen 16 útszéli kereszt és szobor van, közülük kettőt amerikás-magyarok emlékére emeltek. (RÉTHELYI 1984) (3. kép) A templomtól északra fekvő zömök kis kápolna pontos korát nem ismerjük. Formája szerint középkori eredetű lehet. (NÉMETH 1979) A19. században átépítették és Szt. Vendelt választották védőszentjéül. (KRASZNAY 1989) Az állatok oltalmazójának külön szobrot is állítottak a falu végén.

9 Szt. Donát pártfogásába ajánlották a szőlőiket s az 1914-ben épült hegyi kápolnát, amelyet az augusztusi búcsú napjára szőlőfürtökkel díszítenek fel, és ünnepélyes külsőségek között ülik meg a napját.

10 A legújabb, s e vidéken különleges látnivaló a község melletti Világosváron 1992-ben épült buddhista szentély, a sztúpa, a legrégibb pedig a falu határában lévő közel száz tatárhalom, vagy ahogy a faluban nevezik, törökhagyás, ami valójában a bronzkorvégi-koravaskori urnasíros temetkezés maradványa. (BAKAY KALICZ-SÁGI 1966) A települést 1236-ban említik először, ekkor a veszprémi püspök birtokolja. Többszöri tulajdonosváltás után az 1740-es évektől Festetics Kristóf szerzi meg, és egészen 1945-ig a család kezén marad. (KOVACSICS 1991) A falu - a környék községeihez hasonlóan - eredetileg egyutcás volt, ma is ez adja a karakterét. A mellékutcák később, a 20. században alakultak ki, s ezen az sem változtat, hogy egy-egy mellékutcában néhány régi épület már a 19. században is állt. (4-5. kép) Az 1900-ban végzett összeírások szerint a község 375 lakóházából 350 tömés- vagy kőfalú, nádas vagy zsúpos tetejű.

11 Zalaszántón és a környékén elsősorban a helyben található terméskőből építkeztek, de a korábbi századokban borona- és sövényfonásos falú házak, és a földből (különféle módszerrel) rakott falak sem voltak ritkák. (JANKÓ, 1902 - VAJKAI, 1964) A nyeregtetős házakat a keskeny telkek egyik szélére, és közvetlenül az utcaszintre építették. A szabadon hagyott homlokzatokat gyakran élére rakott téglacsipke keretezte, középen pedig stukkó díszítette. (6. kép) A lakóházak helyiségei a 19. századtól a 20. század első feléig egymás után - sorosan - épültek az istállóval, ólakkal, a módosabbaknál a pajtával együtt. A pajtákat néha az udvar végén - mintegy lezárva azt keresztben helyezték el. A 19. században a gazdagabbak háza négy osztani volt: szoba - füstöskonyha szoba -kamra. A szegényebbeknél: szoba - füstöskonyha - kamra. Az ő portájukon pajta csak ritkán fordult elő. A füstöskonyhás házak minden helyiségének az ajtaja a szabadba, vagy egy nyitott tornácba torkollott, amelyet itt és Dunántúl nagy részén pitarnak neveznek. Ezzel akadályozták meg, hogy a kemencéből, a nyílt tűzről, vagy egyéb tűzhelyről felszálló, s a konyhában szabadon terjengő füst bejusson a lakás többi helyiségébe is.

12 Országszerte - s így Zala megyében is - a 19. század vége felé készült házakat a gyakori tűzesetek megelőzése miatt többnyire kéményesre építették már, de a hatósági tiltó rendelkezések dacára még a 20. század elején is készültek füstöskonyhás házak.

13 A biztonságosabb kémények hatására azonban a régi házak átalakítása a 20. század első évtizedeiben mégis fölgyorsult, csak a szegények laktak továbbra is kéménytelen házakban.

14 A konyhák füsttelenítésének a megoldásával átalakult a lakótér. A kemencéket a legtöbb helyen lebontották, és a kamrában vagy másutt építették fel ismét, a fűtést és a főzést különböző technikákkal (téglából, vályogból rakott, később fémből) készült tűzhelyekkel oldották meg. Ezentúl a konyha lett a család nappali, sokszor éjjeli tartózkodási helye is. A többi helyiség számára pedig a konyhából ajtókat nyitottak. Az 1960-as évekre Zalaszántón megfogyatkozott a zsúpos házak száma. Addigra a többség igyekezett cseréppel vagy náddal pótolni a nehezen beszerezhető zsúpot. Lebontották a falu legöregebbnek tartott füstöskonyhás házát, a legendás boszorkányházat is, amelyből - a hagyomány szerint - alagút vezetett Tátika várába.

15 Csupán egyetlen ház maradt, amely - véleményem szerint - megépülése óta alig változott. (7. kép). A Vadász utca déli házsorának legszélső házát két idős ember lakta, apa és lánya, akiknek sem ereje, sem lehetősége nem volt a komolyabb változtatásra. Mindig is szegényen és szerényen éltek. Vagyonuk szőlőből, 800 négyszögöl földből, a házhoz tartozó telekből és egy hold juttatott földből állt.

16 Két igástehén, sertés és baromfiak egészítették ki a gazdaságukat. A ház észak-déli irányban helyezkedik el a telken. Homlokzatának folytatásaként épült két kő kapuoszlophoz deszkából készült kétszárnyú kapu tartozik. A három osztatú épület a nyugat-dunántúli füstöskonyhás-kályhás háztípusba tartozik. Mindhá-