Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Bencze Géza: Kísérlet az Ormándi-berek lecsapolására [1814–1821]

208 Bencze Géza vízrendezés-történetének, általános kultúrtörténetének érdemi mélységű feltáráshoz és eredményeinek közzétételéhez. A víztározók jelenkori kialakításának előmunkálataihoz kapcsolódó alapos régészeti kutatások a Kis-Balaton vidékét régészeti szempontból a legfeltártabb hazai kistájak közé emelték.

2 Az azonban bizonyos, hogy a XVIII. századi, XIX. század-eleji magasabb vízállás során a Balaton vízszintje a mainál lényegesen magasabb, általában a 107 m A. f. magasság körüli volt. A minden vitában kiindulópontnak tekintett Krieger Sámuel-féle, vízszintezési adatokkal alátámasztott - ám illuzórikus - Balaton-lecsapolási terv térképe ennél valamivel alacsonyabb vízállásokat jelez, de a kis-balatoni déli öblözet nagyjából Kápolna-pusztáig akkor is vízzel borított volt. Az évszázadokon át vízborította és vízjárta terület talán első leírása, az akkori állapotok megőrzése Bél Mátyás (1684-1749) nevéhez fűződik, aki Festetics Kristóf meghívására 1731 végén több hónapot töltött az uradalom balatonkeresztúri központjában.

3 A Balaton tanulmányozása során beutazta a vidéket és részletesen írt az ormándi berekről is somogyi megyemonográfiájában: „Az ormándi víz folytonos választóvonalat alkot megyénk és Zala megye között. Széltében és hosszában árasztja szét habjait, mindkét oldalon sűrű nádasok növik be. Helyenként az egy mérföld szélességet és meghaladja, különösen, ahogy a tóhoz közelebb kerül. Ideérve, amint Bottyán és Hidvég között szétterül, könnyen két mérföldet is eláraszt. És mivel ugyanitt a Szála mocsaraival is összefolyik, majdnem, hogy a tenger alakját ölti föl. Nehéz erre az utazás és csakis a hellyel ismerősök tudnak e tájon közlekedni. Idegenek könnyen rejtett mélységekbe esnek, vagy úgyszólván járhatatlan ingoványba vesznek. Az egész vidék ugyanis mélyen át van nedvesedve és végeláthatatlan nádasokkal beárnyékolva... néhol a mély és iszapos helyen az átkelést a nádas is akadályozza... Itt kezdődik a Balaton tava."

4 Az állapotok a későbbi időkben sem javultak; a Kis-Balaton medencéjében és a hozzá csatlakozó berkekben a vízállás a Balaton mindenkori vízállásától függött. A magasabb vizek idején nem csak a völgy legmélyebb részén szinte teljesen szétterülő Zala, hanem a lejtős oldalakról a völgybe torkoló patakok akár a hóolvadásük, akár a záporok, nagyobb esőzések idején - jóformán mindig kiöntötték, s a terület lapos volta következtében onnan le- ill. elfolyni nem tudtak. A nagy kiterjedésű völgy legnagyobb része még a Balaton alacsonyabb vízállásai időszakában is legfeljebb a szárazabb nyári hónapokban volt valamire is használható, nyílt mód valamelyes haszonvételre. Az utak messze kikerülték a mocsaras berket még a XIX. század elején is. Nyugatról kísérte a Zalaszentgrótról induló és Balatonhídvégnél a Zala akkori torkolatánál lévő hosszú töltésen és egy nagy fahídon áthaladó és Ormánd-pusztáig menő - Császár Útnak is nevezett - kereskedőút, amely hangzatos neve ellenére sem volt kiépítve; „tsak föld van földre hányva".

5 A kijelöletlen és árkolatlan földút a balatonhidvégi töltéstől a kápolnai-pusztai berek bal oldalán mindenütt csak a szabad legelőn ill. a kiskomáromi és az ormándpusztai (ahogy akkor mondták: ormányhídi) erdőkön át haladt a somogyi határig, az Ormánd-puszta határában folyó és ott malmot hajtó Patihíd-folyás (ez időtáj t gyakran a Csernec névvel illetett patak) hídjáig. A somogyi oldalon a Nagyberket messze délről kerülő Buda-kanizsai kereskedő-, majd postaút közelítette meg a berek alsó végét Nemesvidnél, ahonnan az előzőkhöz hasonló minőségű kapcsolat létezett Somogy simonyin keresztül - át a Vörös-folyás hídján Ormánd-pusztáig. A vízállásos, mocsaras völgy keleti oldalán fekvő településeket Vörstől délnek haladó összekötő kiépítetlen földút - a zalai oldalhoz hasonlóan - nem a berek felőli oldalon haladt, hanem a Főnyed-nemesvidi homokos hátság keleti oldalán. Egyetlen út mégis volt a berken át, Zalából Somogyba. A II. József-kori I. katonai térképfelvétel 1783-ban felvett illető lapján (Col. VI. Sectio 22.) egy bizonytalan vonalvezetésű gyalogút szeli át a berket a környezeténél valamivel magasabban fekvő Kápolnapusztától kiindulva Sávoly irányába. Minden bizonynyal gátút, töltésút lehetett, amelynek részbeni feladata a kápolna-pusztai vízimalom részére történő vízbiztosítás volt. (A gát déli irányba kissé kihasasodó ívű vonala ma is létezik, ezen fut a tőzegtelepi, vagy ahogy Sávolyban nevezik, a Kápolnai út.) A nagy kiterjedésű berek térképezését vezető Dyke kadét számára olyannyira érdektelen és haszonvehetetlen volt a terület, hogy a berek két partja között mindössze az említett gyalogutat ábrázolta, valamint néhány névtelen szigetet jelölt be a balatonmagyaródi ill. a főnyedi berekben. A két megye - ekkoriban még a berekben kijelöletlen - határát jelentő vastagabb vonalat is nagyjából a berek közepébe rajzolták, abba a berekbe, amelynek a helyi lakosoktól hallott nevét két helyen is beírták a felvételi lapra: „Ormány", s tőle nem távolra „Ormányság".

6 Úgy tűnik, hogy ekkor csak ez az egy neve létezett a bereknek, s a Balatonhoz közelebb eső részhez a „kápolnai" jelző csak később tapadt. A korban valamivel későbbi, a XVIII-XIX. század fordulója körüli megyetérképek nem rendelkeznek érdemi információval a két megye határán fekvő berekről. Tomasich János zalai megyei mérnök 1792es megyetérképén a valóságosnál keskenyebb, szalagszerüen ábrázolt berek nagyjából egységesen mocsaras