Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Kvassay Judit–Kiss Viktória–Bondár Mária: Őskori és középkori település emlékei Zalaegerszeg–Ságod–Bekeháza lelőhelyen

Őskori és középkori település emlékei Zalaegerszeg-Ságod - Bekeháza lelőhelyen 141 edény egész testén spirálisan körbefútóan karcolták be. A lelőhelyen napvilágra került fazéktöredékek anyaguk, készítésmódjuk, arányaik, peremkiképzésük és díszítésük alapján a 11-12. század fordulója és a 12. század első fele közti időszakban készülhettek. (Hasonló darabok származnak a középkori Kanizsa területéről: KVASSAY 2003a, 143-146., 2-3. kép.) A fazekak nyúlánk alakja a 12-13. századra utaló forma. Az edények díszítése - a vállon hullámvonalban kezdődő, majd az edény testén vízszintes vonalban folytatódó, spirálisan körbefútóan bekarcolt minta viszont a 10-11. századi kerámiák legjellegzetesebb díszítésmódját idézi, hasonlóképp a bebökött pontok (KVASSAY 1984, 176.). A ferdén bevágott vonalkákból álló, illetve a fogaskerékkel benyomott díszítés all. századtól kezdve tűnik fel az edényeken. Ehhez, a túlnyomórészt archaikusnak mondható díszítéshez változatos szélkiképzésü perem járul, szemben a 10-11. századra jellemző lekerekített vagy elkeskenyedő szélű peremekhez (KVASSAY 1984, 185.). Fenékbélyeg nyomát mindössze egy aljtöredéken lehetett megfigyelni (21. kép 6.). A kisalföldi Árpádkori kerámiaanyag elemzése során Takács Miklós is arra a következtetésre jutott, hogy az archaikus díszítés eltűnése és a változatos peremszélkialakítás megjelenése a 11-12. század fordulója tájára tehető, a fenékbélyeg használata pedig általában a 12. század közepéig megszűnik az általa vizsgált területen (TAKÁCS 1996, 156-158.). Bordás nyakú edény (20. kép 6.) Enyhén csillámos homokkal és apró kavicsokkal soványított anyagú, kézikorongon felépített, barnaszürke foltosra égett bordás nyakú fazék perem- és nyaktöredéke. A perem széle az edény belseje fele levágott és megduzzadó. A hengeres nyakat két határozott, háromszög metszetű borda tagolja. TM: 5 cm; pá. kb. 8-9 cm lehetett; 1. külső kemence betöltése, ltsz.: M.2003.7.9.26. A perem állása és a határozott bordák alapján nem palackhoz, hanem kisméretű, hengeres nyakú fazékhoz tartozhatott. A töredék oly apró, hogy az edény egészére nem lehet következtetéseket levonni. Azt azonban jól mutatja, hogy a 10-11. században megjelenő edénytípus az Árpád-korban is továbbél. Agyaggolyók A külső kemence előterének betöltésében két töredékes agyaggolyó került elő. Mindkettőt csillámos homokkal soványított agyagból, kézzel formálták. Barnára égtek, felületük rücskös. Az egyik egy átlagos, a másik egy nagyméretű, lapított gömb alakú agyaggolyó töredéke. Ez a különleges tárgytípus - eddigi ismereteink szerint - kizárólag Zala megyei, kora Árpád-kori lelőhelyekről ismert. Leggyakrabban olyan környezetben kerül elő, ahol vasfeldolgozás folyt. (A Bekeházán feltárt Árpád-kori településrészleten ennek nyomát, sajnos nem lehetett megtalálni.) Az agyaggolyók pontos rendeltetését még nem sikerült meghatározni (KVASSAY 2003a, 146-147; hasonló, ép darabok ábrázolásával: 3. kép 2.). Fémleletek Fémleletekben szegény volt a feltárás. Mindössze egy töredékes, téglalap keresztmetszetű rúdvasból kovácsolt, T-fejű szög (töredékes h: 5,2 cm; keresztmetszet: 0,5x0,2 cm; ltsz.: M.2003.7.9.39.) került elő a külső kemence előterének (1. objektum) betöltéséből, valamint egy szintén töredékes, kovácsoltvas sarkantyú (21. kép 7.), a 19. gödörből. A rossz megtartású sarkantyú erősen ívelt szárú. A szárak végén a felkötő fülecsek nem vehetők ki. Viszonylag vastag nyaka törött (töredékes h.: 110; szárh.: 94 mm; ltsz.: M.2003.7.9.40.). Az ívelt szár alapján a 14. századra keltezhető, a pontosabb meghatározást lehetővé tevő taraj nyaka végéről letört. A feltárás alapján levonható településtörténeti következtetések A kerámialeletek alapján településünk a 11-12. század fordulója és a 12. század első fele közti időszakban létezhetett. Valószínűleg azonos a középkori Bekeháza faluval, amelynek helyén ma Zalaegerszeg Ságod városrészéhez tartozó, néhány házból álló külterületi lakott település található, Bekeháza-puszta néven. A forrásokban nemesi névben szerepel Bekeháza. Mindössze két említése ismert: első ízben 1495-ben, Bekeházi Imre, majd 1516-ban Bekeházi Веке László fordul elő (HOLUB 1933, 81.). A 17. században elpusztulhatott, mert hosszabb időn keresztül nem történt róla említés, és csak a 18. század közepén települt újra. Lelőhelyünk jól példázza, milyen fontos adalékokkal szolgálhat a régészet a középkori településtörténethez. A Zalaegerszeg határában található középkori települések zöméről a rendelkezésre álló első forrásadatok a 14-15. századból maradtak fenn, így ezeknek a falvaknak korábbi keletkezéséről csupán a régészeti leletek tanúskodnak (KVASSAY 1997, 52-58.). A szomszédos falvak közül Ságod 1336-ban szerepel először oklevélben, az elkerülő út építését megelőző feltáráson, a mai belterület északnyugati szélén, a Kutasi-dűlőben, a bekeházihoz hasonló kora Árpád-kori településnyomok kerültek felszínre (KVASSAY 2003b); Szentmárton első említése 1431-ből való, a ma már csak dűlőnévben élő, elpusztult középkori falu helyén a topográfiai terepbejárásokon Árpád-kori edénytöredé-