Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)
Kvassay Judit–Kiss Viktória–Bondár Mária: Őskori és középkori település emlékei Zalaegerszeg–Ságod–Bekeháza lelőhelyen
138 Kvassay Judit Kiss Viktória - Bondár Mária 1987, Abb. I) 23 is kiterjeszkedett. Ez a (talán kisebb migrációval is kapcso-latba hozható) kulturális változás okozhatta a gátai kultúra végét - ebből következően a Vetefov kultúra keleti elterjedésének idejét a középső bronzkor 2. végére tehetjük. A gátai kultúra temetőiben előkerült, koszideri bronztárgyak által keltezett, kerámia nélküli síregyüttesek, amelyeket a halomsíros kultúrához vagy újabban a gátai kultúra feltételezett legkésőbbi időszakába soroltak (Oggau, Mannersdorf: PITTIONI 1954, Abb. 213-214; BÓNA 1975, 247; NEUGEBAUER 1994, 61; vö. fentebb), így szintén a Vetefov kultúra emlékanyagához köthetők. Utóbbi kultúra a koszideri korszakban, a Rábaköz mocsarainak keleti oldalán, a Kisalföldön élő kései észak-dunántúli mészbetétes kerámiás népesség közvetlen szomszédjává vált. A szomszédos kultúrák közötti kapcsolattartást jelzi a Böheimkirchen-Hochfelden, a 28. gödörből (Litzenkerámiával együtt) előkerült fiatal dunántúli mészbetétes korsótöredék, Waidendorf-Buhuberg dunántúli importleletei (NEUGEBAUER 1977, Taf. 40. 1; HAHNEL 1988, Taf. 14. 6, Taf. 49. 7, Taf. 51. 1, 4; KISS 2000, 30-31; KISS 2002, 486, Taf. 6. 9-11), és a Neusiedl am See mellett, Védeny (Weiden am See) lelőhelyen 1947-ben, a Vetefov kultúra edénytöredékeivel együtt, gödörből előkerült dunántúli mészbetétes korsó darabja is (OHRENBERGER 1957, 58, Taf. I. 9-14). A Vörs-Papkertről, a mészbetétes kerámia kultúrája települési gödréből közölt bütyöklábas bögrét (HONTI 1994a, 2. kép) a fentiek nyomán inkább a Vetefov (mint a magyarádi) kultúra import edényeként magyarázhatjuk (a formához vö. PODBORSKY et al. 1993, Taf 166. 10, 15, 21; NEUGEBAUER 1994, Abb. 62a). Utóbbi kultúra Zalaegerszeg környéki elterjedésének feltételezésével ez szintén a szomszédos népek között fennálló mikroregionális kapcsolatokat jelzi. A körvonalazott elmélet szerint a Vetefov kultúra elterjedési területének keleti határa a koszideri korszakban, az említett lelőhelyekkel kiegészítve, a Rábca-Répce és a Rába lehetett. Délkeleti irányban Zalaegerszegig megtalálható a kultúra emlékanyaga. A bekeházai telep korát eszerint a középső bronzkor 3. fázisára, a koszideri korszakra tehetjük (RBB1). Arra a későbbi, részletesebb elemzés adhat választ, hogy a Lajta és Rába menti leletek a Vetefov kultúra törzsterületének anyagához vagy a Böheimkirchen csoport jellemzőihez állnak-e közelebb. Ugyancsak később lesz megválaszolható, hogy a Fertő-tó környékén gyakrabban megjelenő álzsinórdíszes kerámia használata a Vetefov kultúra Lajta menti csoportja helyi sajátosságának tulajdonítható-e, és a Dunától északra, a kultúra magterületére, továbbá a Böheimkirchen csoporthoz eljutott álzsinórdíszes edények (Waidendorf: HAHNEL 1988, 71-72; NEUGEBAUER 1994, 123; Dürnkrut: NEUGEBAUER 1976; Böheimkirchen: NEUGEBAUER 1979, Abb. 4) pedig e térséggel való kapcsolatot jelzik-e? Vagy egy olyan kultúrcsoport importjaiként kerültek a Bécsi-erdőtől keletre, nyugatra és a Dunától északra is, amelynek emlékanyaga egyelőre kevéssé ismert? E problémakörrel függ össze a mészbetétes kerámia kultúrája leleteivel együtt, az Észak-Dunántúlon (Iza, Mosonszentmiklós, Süttő; részletesen, irodalommal: KISS 2004) illetve a magyarádi kultúra délkelet-szlovákiai lelőhelyein talált álzsinórdíszes edények eredetének meghatározása is. Az a terület, ahol a jelenlegi kevés adat alapján egyre biztosabban számolhatunk az önálló Litzenkerámia csoportjaival, Észak-Horvátország (Várasd/ Varazdin és Kapronca/Koprivnica környéke, Gusce, továbbá a Dakovo környéki lelőhelyek) és az ehhez nyugatról csatlakozó szlovéniai térség (Ljubljana illetve Maribor környéke, északabbra Muraszombat/Murska Sobota). Egyelőre csupán a Wildonból említett, nagyobb számú álzsinórdíszes kerámia utal arra, hogy az e régióval északról szomszédos dél-stájerországi-dél-burgenlandi területen is ugyanezen műveltség elterjedése mutatható ki a Mura és a Rába találkozásának zónájáig. Innen a Mura és a Rába mellékfolyói mentén könnyen kapcsolatba léphettek a Vetefov kultúra északra fekvő, Böheimkirchen csoportja és az északkeletre elterülő, (fent körvonalazott) Lajta-Rába menti csoportja területével. Ebből következően egyelőre csak hipotézisként - felvethető az a magyarázat, hogy a nagyobb mennyiségű import álzsinórdíszes edény észak-burgenlandi és észak-dunántúli jelenléte a magyarországi középső bronzkornak megfelelő időszakban (RBA2-RBB1) ugyanúgy a SzávaDráva-Mura mentén elterjedt Litzenkerámiás csoporttal való regionális kapcsolatnak tulajdonítható, ahogyan a Dél-Dunántúlon is. Az továbbra is kérdéses, hogy az ugyanezen a burgenlandi, nyugat-magyarországi és délnyugat-szlovákiai területen a halomsíros kultúra korai fázisát képviselő Mistelbach-Regelsbrunn típus, továbbá a Dolny Peter fázis (RBB1 korú) anyagában gyakori álzsinórdíszes kerámia 24 hasonlóan importként értékelhető-e, vagy a korábbi kapcsolatok eredményeként már a korai halomsíros csoportok edényművességének részévé vált a térségben? Anélkül, hogy az álzsinórdíszes kerámia kialakulását elemző elméletekre (BENKOVSKY-PIVOVAROVÁ 1981, 32; MARKOVIC 1984, 23; MARKOVIC 1988-1989, 417-418, Abb. 3; MARKOVIC 1990, 48; MARTINEC 2002, 282) itt kitérnénk, megállapíthatjuk, hogy a tárgyalt kerámia utóbb említett horvátországi-szlovéniai-stájerországi önálló elterjedése, illetve az e térséggel a Mura, a Rába
