Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kalicz Nándor: Újkőkorvégi és rézkori megtelepedés maradványai a nagykanizsai Inkey-kápolna mellett

8 Kalicz Nándor Sajnos a körülmények nem tették lehetővé a település jellegének a felderítését. Minden újabban feltárt lelőhelyen csak a megtelepedés hulladékaival többé-kevésbé megtöltött gödröket sikerült kibontani. Egyedül a Veszprémben és Észak-Dunántúlon, a Győr környékén végzett ásatások hozták felszínre ennek az időszaknak oszlopos szerkezetű épületalapjait (Raczky 1974; T. Németh 1994; Figler 1994). Az objektumokba a nem túl nagy számú hasított kőeszköztől eltekintve, csak edénytöredékek kerültek. Azt is hangsúlyozni kell, hogy az edények összetörése után nem az összes töredékük, csupán kis részük jutott a gödrökbe. A többi részük esetleg más objektumokba sodródott, még inkább a felszínen szóródott szét és pusztult el. Természetesen az őskor kutatás megoldatlan kérdése a lelőhelyeken elhasznált és ezért értéktelenné vált tárgyak sorsa: hogyan jutott pl. az agyagedényeknek túlnyomó részben csak csekély töredéke a hulladékgödrökbe? Mindez talán a népesség életkörülményeinek és „civilizációs szintjének" felderítésén keresztül ismerhető meg. A gödrök funkciójával kapcsolatban az utóbbi évtizedek kutatásai alapján határozottan elvethetjük a rendszeres, lakás céljára történő létesítésüket. Ma már - hála a nagy felületű ásatások lehetőségének - az őskor minden időszakából, kezdve a kora neolitikumtól, - sikerült a föld felszínére épített nagyobb számú oszlopos szerkezetű ház alapjait feltárni. A már említett észak-dunántúli ásatások több helyen is napvilágra hozták az itt ismertetett leletekkel egykorú településeken az oszlopos szerkezetű, többnyire nagy méretű téglalap alakú házak alapjait (Figler 1994, 5,7; 1997, 78, 19-20). Ezt megelőzően egyedül a Veszprémben feltárt különleges formájú (apszisos záródású) építményt ismertük a Dunántúl neolitikumát záró időszakból (Raczky 1974, 2-3. kép, 187). Az utóbbi évtizedben ismerhettük meg a szlovéniai Bukovnica lelőhelyen végzett feltárás eredményeit, ahol bár teljes házalap nem került felszínre, de az oszlophelyek kisebb csoportjai alapján ugyancsak a felszínre emelt felmenő falú építményeket téte-lezhetünk fel a legkésőbbi Lengyel kultúrát képviselő lelőhelyen (Savel 1992, 6364, З.кер és l-6.t.). A korábbi véleményekkel szemben a „gödörházak" mítoszát lezárhatjuk. Zala megyében is hasonló építményekkel számolhatunk, amelyek még a Lengyel kultúrát megelőző középső neolitikus vonaldíszes kerámiát készítő népcsoportok folyamatosan továbbadott örökségének tekinthetők. így az Inkeykápolnánál feltárt gödröket is kizárhatjuk a „ház" fogalmából. Hasonlóan a kisunyomi és jánosházai (Vas megye) „gödörházaktól" is el kell vennünk a ház minősítést. Különösen érvényesnek vélhetjük ezt a megállapítást a Zalaszentbalázs határában feltárt hasonló korú település számos gödrére (Bondár 1995, 48.t; Bánffy 1995a, 72-76.0., 48, 76-77.t.). Sem alakjuk, sem mé-retük nem felel meg a lakóházakkal szemben támasztott követelményeknek. A gödrökben talált, még olyan nagy számú átégett tapasztástöredékkel kapcsolatban is ugyanazt mondhatjuk, mint az ugyanott fellelt cseréptöredékről: másodlagosan kerültek megtalálási helyükre. Vagyis azt feltételezzük, hogy a legkésőbbi Lengyel kultúra lelőhelyein feltárt gödrökben talált égett tapasztöredékek legnagyobb valószínűséggel az ott meg nem talált, felszínre épített házak falából, esetleg tetejéről származnak. Természetesen nem tagadjuk azt a lehetőséget sem, hogy néhány esetben a kimélyített, s többnyire szabálytalan alakú gödröket kisebb munka ráfordításával megtisztították, átformálták és gazdasági célú vagy ideiglenes lakás céljára szolgáló építményt emeltek föléjük. A különböző nagykanizsai objektumokban, gödrökben feltárt leletek egységesen a Lengyel kultúra legkésőbbi fázisát képviselik. Az itt bemutatott leletek túlnyomó része a 7.objektumból származik (3-6.kép), míg a 11/a. és a 97.objektum szerény leletanyagából egy táblát állítottam össze (7.kép). A felszínre hozott leletek a hasított kőeszközök és szilánkok kivételével mind a fazekasság termékei és erősen töredékesek. Az is megemlítendő, hogy az állatcsontok, melyek általában az edénytöredékkel azonos mennyiségben jutottak a gödrökbe, a talaj agresszív hatása következtében teljesen elpusztultak. Ezért az életmódnak az állattartással és táplálkozással kapcsolatos oldaláról nem maradt fenn forrásanyagunk. Ez azonban nemcsak az Inkey-kápolnára jellemző, hanem egész Zala megyére, sőt Vas megye déli részére is. Lényegében az egész őskor folyamán érvényesült a talaj csontpusztító hatása. Ennek megfelelően egy több évszázadot is átfogó időszak életmódjára, gazdálkodására, anyagi és szellemi kultúrájára vonatkozó következtetéseinket főleg a fazekasság termékei alapján kell levonni, felhasználva a hasonló korú feltárások miénket kiegészítő eredményeit. Az Inkey-kápolnánál feltárt késő újkőkorvégi/kora rézkori telep néhány gödörobjektumában talált kerámiára jellemző, hogy készítésüknél túlnyomó részben az oxidációs égetést alkalmazták, amely során a keletkezett füstöt elvezették és az nem lepte be az égetési hőnek kitett edényeket, így azok a téglavörös, vörösesbarna, világosbarna, sárgás színű felületet nyertek. Az edények anyagát, főleg a kis méretűekét gondosan iszapolták, a leggyakrabban homokot kevertek az agyagba, a közepes vagy nagyobb méretű edényeknél az előzőekhez képest még kavics szemcséket is bőven felhasználtak az agyag soványítására. A szerves anyag felhasználására, mikroszkopikus vizsgálatok híján, nincs adatunk. A feltárt leletek tanúsága szerint ennek a kornak közösségei az edénykészítés technikai isme-