Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kunics Zsuzsa: Köz- és magánépítkezések, városfejlődés Nagykanizsán a dualizmus időszakában

230 Kunics Zsuzsa A század utolsó harmadában jelentősen -a lakosság számának növekedési ütemét messze meghaladó mér­tékben - nőtt a városban az építőiparral foglalkozók száma. A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara 1876. évi jelentése szerint Nagykanizsán 2 építész (Baumeis­ter), 2 kőműves (Maurer) s 1 ács, 3 bádogos, 7 „cserép­födő", 3 kőfaragó dolgozott, Kiskanizsán 1 kőműves s 1 ács. A XX. század elején az iparosok között már 10 „építőt", 24 kőművest s 4 ácsot, 7 bádogost, 14 csere­pest, 3 kőfaragót tartottak nyilván. Ugyanakkor a la­kosság száma ebben az időszakban kb. 30-60 %-kal nőtt. (1870-ben: 15125 fő, 1880-ban: 18398 fő, a század elején 24136 fő.) 61 Az építészeti tervpályázatokon a helyiek mellett csáktornyai, szombathelyi, soproni, nagy számban budapesti és bécsi, de szegedi, temesvári építészek és „építő cégek" is részt vettek. A Zala ugyanakkor beszá­molt a kanizsai cégeknek Miskolcon, Egerben, Szabad­kán elvállalt - középületek, laktanya, fogház, törvény­széki palota - építési munkálatairól is. 62 A legismer­tebb, legtöbbet foglalkoztatott helyi építők az 1870-1880-as években Geiszl Mór, Saller Lajos és Hencz Antal 63 , kik egyben az építészeti bizottság tagjai is, s a Hirschl-Bachrach cég volt. Morandini Román a Kaszinó székházának épület kivitelezési munkáit 1886-ban még csáktornyai építészként végezte. Egy év múlva azonban már „nagykanizsai építőmester és vál­lalkozódként bízta meg a kincstár a Fő téren álló régi dohányraktári hivatalnoki lakóház átépítésével, s ugyanezen a telken egy, a Zöldfa utcára néző emeletes raktárépület tervezésével. Az épület „külalakja olyan csínnyel van kiállítva, hogy az illető utcának díszére szolgál és mint lakóház és nem raktár néz ki." - tudjuk meg Morandini építési engedélyért folyamodó kérvé­nyéből. 64 Az építőipari vállalkozások közötti élesedő versen­gést mutatja, hogy a nagykanizsai kőműves, ács és cserepes iparos segédek Morandini ellen panasszal for­dultak a városi tanácshoz, mint iparhatósághoz. Az 1887. augusztus 14-én tartott általános gyűlésen jelen volt 155 segéd „közös panasza", hogy az évtizedek óta fennálló „törvényes" kanizsai gyakorlat­tal szemben (reggel 6 órától este 6 óráig) Morandini a munkaidőt „önkényűleg szabályozza", a munkába állást reggel 5 órától este 7-ig kívánja teljesíttetni, s hogy „nevezett építő mester nem tekintve azt, hogy Nagykanizsán mily tömeges ács és kőmíves, úgy cserepes iparos segéd lakik - vállalatainál vidékről hozza be a munkásokat." Kérik a városi tanácsot, hatóságilag utasítsák az építészt a szokásos munkaidő betartására, s hogy a „méltányosság követelménye szerint" kanizsai iparosokat alkalmazzon. A kérelmet több építőmester is aláírta egyetértően.(Sallér Lajos, Geiszl Viktor vizsg. építő, Tóth Mihály) A városi tanács végül - mivel a panasz tárgya törvényellenes cselek­ményt nem képez - mint alaptalant, elutasította. 65 Jelentősen javult az építőanyag és a lakóházak minősége. A vályogból, sárból készült épületeket - kü­lönösen a belvárosban - elbontották. Az 1880-ban elfo­gadott Építkezési Szabályrendelet szerint - mely az építkezés tekintetében a város területét 4 övezetre osz­totta - a Fő téren már csak kétemeletes, a 2. övezetben (Fő út, Városházi u., Takarékpénztár u., Deák tér, Ki­rály u. és Magyar u. eleje) egy emeletesnél alacsonyabb épület már nem emelhető, s az első három övezetben csakis téglából, kőből engedték meg az építkezést. 66 Bár az 1867. évi első építési szabályrendelet hatálya életbe léptetése idején „Nagy-és Kiskanizsa városára" egyaránt kiterjedt, de a tervszerű városépítési törek­vések az 1868-1880. közötti különállás időszaka alatt Kiskanizsán nem érvényesültek. Az 1880-ban elfoga­dott új szabályrendelet a „Nagy-Kanizsa város és határában" történő építkezésekről, épület átalakítások­ról rendelkezik, az övezetekbe tartozó terek, utcák fel­sorolásánál kiskanizsai utcát nem említenek. Külön szabályrendeletet Kiskanizsán valószínűleg nem alkot­tak. A két település újraegyesülése után a képviselő­testület építészeti bizottsága Eperjesy Sándor javasla­tára az 1881. augusztus 10-i ülésén „végzésileg" a vá­rosi tanácshoz fordult: Kiskanizsán is utasítsák a „közönséget", hogy „hatósági engedély nélkül építeni senki ne merészeljen", az engedélyhez szükséges folya­modásokat a városi tanácshoz terjesszék be. Egyben felkérték a városi tanácsot , hogy a képviselő testület elé Javaslatot tenni szíveskedjék a Kis Kanizsán életbe léptetendő építési szabályrendelet mielőbbi létesítése iránt. 67 A kihirdetés idejét és a pontos szabályozást nem ismerjük. Az építési övezetek 1880. évi meghatározását nem módosították, így valószínűleg ezek valamelyiké­be sorolták be Kiskanizsát, s az övezet(ek)re vonatkozó előírásokat alkalmazták a városrészben. A sürgős intéz­kedést bizonyítja, hogy az építési bizottság tagjai szep­tember 8-i gyűlésükön már hivatkoznak rá. Bolf György Temető utcai pajta építkezése kapcsán kimond­ják, hogy miután „kérvényező portáját már korábban kezdé építeni, mintsem az építészeti szabályok Kiska­nizsára vonatkozólag kihirdettettek" - az építési enge­dély hiánya miatt büntetésnek nincs helye. 68 1887. tavaszán a bizottság egy újabb, az építkezések minden részterületére kiterjedő, aprólékos gonddal készített tervezetet fogalmazott meg. (A város területét 6 övezetbe osztották, a IV övezetbe a határba hosszan kinyúló nagykanizsai utcák végeit s Kiskanizsán az „állami út mentében jobbról és balról levő házak"-at, a VI. övezetbe Kiskanizsa „többi összes utcáját".) Eper­jesy Sándor elnök vezetésével 1888 decemberében a tervezetet 7 egymást követő gyűlésen fejezetről fejezet­re megtárgyalták, módosították, végül megküldték a

Next

/
Oldalképek
Tartalom