Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kaposi Zoltán: Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690–1811)

Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690-1811) 201 Iád (s egyben új háztartás) létrehozására, aminek főleg akkor van jelentősége, ha azt nézzük, hogy itt is folyamatos volt a gazdák szaporodása: 1768-ban még csak 250, ám 1784-ben 297 önálló házzal rendelkező egyén volt már a városban. (Az is lehetséges, hogy a kiskanizsai népes-ség növekménye lassan áthúzódott a keleti városrészbe.) Eltérő volt a két város településrendszere is, már egy korábbi, 1753-as „Belsőségek birtokíve" című kimutatás szerint Nagykanizsán 14 utca volt. 1772-ben a leghosszabb ezek közül a Soproni utca, ahol az akkori 383 fundusból 107 található.

65 Ezzel szemben Kiskanizsán jóformán csak kettő utca volt. A

II. József-korában felvett térképvázlatokból az is látszik, hogy a Batthyány-uraság telkei Nagykanizsán a Magyar utca mentén helyezkedtek el, valamint a Zrínyi, Légrádi, Kazinczy és a Fő út környékén. A nem kis létszámú zsidóság a Légrádi és a Magyar utcában lakott.

66 Nagyon érdekes eleme a város társadalmi összetételének, hogy keleten meglehetősen sokszínű népességet találunk mind a társadalmi jogállás, mind a foglalkozás szempontjából. Már az 1774-es úrbéri összeírás is azt mutatta, hogy a 223 telkes mellett igen nagy számú (225 fő) zsellér és hazátlan zsellér élt.

67 Az 1784-es népszámlálás szerint pedig volt Nagykanizsán a 393 polgár mellett 20 nemes, 35 pap (amiben nyilván a rendházzal bíró ferencesek is benne vannak), 3 tisztviselő, de volt 255 zsellér és 103 olyan felnőtt férfi is, aki az egyéb kategóriába esett (lehettek ezek urasági alkalmazottak, szolgák, stb.). Ha pedig egy korábbi, az 1771/72-es összeírás adatait tekintjük, akkor azt lehet látni, hogy Nagykanizsán 138 olyan egyént írtak össze, akik vagy az opifices, vagy quastores minősítést kapták, s ez világosan utal arra, hogy a kereskedő iparos-és hivatalnokréteg egyre jelentősebbé válhatott a keleti városrészben, hiszen a családfőket tekintve a két kategóriában összeírtak aránya már elérte a 16 százalékot.

68 Mindenképpen fel kell hívni a figyelmet, hogy akár a népszámlálás, akár az úrbéri összeírás adatait tekintjük, igencsak megszaporodtak azok a társadalmi elemek, akik a hagyományos feudális jogviszonyon kívülinek minősülhetnek, akik nem urbarialis mivoltukon, hanem egyéb szálakon kapcsolódtak a földesúrhoz. Ezzel szemben Kiskanizsán sokkal homogénabb, mondhatnánk falusiasabb társadalmi összetételt találunk mind 1772 és 1774-ben, mind 1784-ben. Előbbi esetben a 268 gazda mellett mindössze 7 tisztségviselőt írtak össze, de hasonló tükröződik a népszámlálásból is, ahol a 234 polgár jogállású ember mellett 106 zsellér is élt, valamint 56 egyéb jogállású ember, de itt szó sincs nemesekről, tisztviselőkről, papokról stb. A termékenységi és halandósági mutatók a két városrészben nem igazán különböztek, amit jól mutat, hogy a férfiakat nézve az 1-17 éves korosztálynak az összférfinépességen belüli aránya a két városrészben lényegében megegyezik. A Dél-Dunántúl területe ebben az időben - a Kanizsától távol levő Pécset leszámítva - szabad királyi városok nélküli térség volt. Azonban meglehetősen nagyszámú olyan mezőváros található ezen a vidéken, amelyeknek városiasodásában a mezőgazdaság nyilvánvalóan nagy szerepet játszott. Érdemes tehát azt megvizsgálni egy rövid összehasonlítás erejéig, hogy Kanizsa társadalmi struktúrája mennyiben felel meg a társég adottságainak, avagy mi a különbség a régió többi mezővárosaihoz képest. Vizsgálatunkhoz olyan településeket választottunk, amelyek viszonylag közel fekszenek Kanizsához, értelemszerűen zalai vagy somogyi oppidumok. Népességnövekedés a Kanizsa-környéki mezőváro1784/85 1828 Kis és Nagykanizsa 5475 7824 Marcali 1426 1446 Kaposvár 2126 3579 Csurgó 877 1656 Zalaegerszeg 3500 3454 Légrád 2009 2144 Csáktornya 1142 1475 Kottori 1712 2118 Keszthely 3586 6930 Az összehasonlításból látható, hogy a népességszám tekintetében Kanizsa növekedésével a két megyeközpont - Zalaegerszeg és Kaposvár - nem tudott lépést tartani, egyedül a gróf Festeticsek Keszthely mezővárosa volt az az oppidum a térségben, amelyben viszonylag hasonló lakosságszám-emelkedés ment végbe. Ám mindjárt hozzá kell tennünk, hogy Keszthely növekedése egy tudatos földesúri fejlesztő politika eredménye volt inkább, míg Kanizsa esetében ilyesmiről nem beszélhetünk. Még ennél is fontosabb az, hogy a többi mezőváros viszonylag lassú népességnövekedése mellett azok agrárszerkezeti elmaradottsága is nyilvánvaló, a lakosság döntő aránya továbbra is a paraszti címszó alatt felvett népességelemnek bizonyult. Ezzel szemben Kanizsa egy olyan kiváltságos mezőváros volt, ahol a népesség egy része polgárnak mondhatta magát, évi megváltást fizetett, s - legalábbis Nagykanizsa - egyre inkább jelentős iparral és kereskedelmi szektorral működött már. Vagyis úgy is fogalmazhatunk, hogy a Dél-Dunántúl ezen vidékén egyedül Kanizsa volt olyan település, ahol a modern városkép-