Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)
Kaposi Zoltán: Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690–1811)
202 Kaposi Zoltán ződés folyamata olyannyira előrehaladt, hogy ebből a szempontból számos szabad királyi várost (civitast) is megelőzött a 18. század végére ez a mezőváros. Az úrbéri szerződések és a területi változások az 1770-es években A gazdák számának szinte folyamatos szaporodása a két Kanizsa határában a földesúr számára meglehetősen előnytelenné tette a régi, még az 1750-es évek elején kikalkulált cenzusrendszert. Emlékezhetünk, hogy 1753-ban olyan szerződést kötöttek, ahol az évi 1600 forint fizetése realitásnak tűnt, ám az összeg szétosztását a lakosok között a város vezetősége végezhette. Időközben azonban a gazdák száma másfélszeresére nőtt, miközben az árak és az értékesítési viszonyok folyamatosan javultak, vagyis az uraság részéről joggal merülhetett fel a kanizsai úrbéri szerződés revideálása. Két tényező ehhez mindenképpen hozzájárult. Az első, hogy 1760. június 10-én kelt nyilatkozatában Batthyány Lajos gróf lemondott kanizsai és homokkomáromi birtokainak tulajdonjogáról és kezeléséről, s azt átadta legidősebb fiának a birtokok összes haszonélvezetével együtt. 70 Az új földesúr pedig nyilvánvalóan jövedelmet akart látni birtokaiból. A második pedig az, hogy az 1760-as évek közepén egész Magyarország területén megindultak a Mária Terézia királynő által 1767. január 23-án elrendelt úrbéri összeírások, amelyeknek során felmérték és egységes elvek alapján rögzítették az úrbéresek által birtokolt földterületet, s meghatározták az utánuk járó szolgáltatásokat. Mindjárt hozzá kell tennünk, hogy Magyarországon éppen Zala és Vas vármegye volt az a terület, ahol a legnagyobb társadalmi elégedetlenség lángolt fel, s nem utolsósorban éppen a Festetics- és a Batthyánybirtokok népessége lázadozott a legtöbbet. (Finoman úgy is fogalmazhatunk, hogy a két legnagyobb Batthyány-földbirtokos nem állt éppen a birtokain történő lázadozás alkalmával a helyzet magaslatán.) 71 Zala megyében is elkezdődött az úrbérrendezés, ám lassan haladt a folyamat, főleg azért, mert a szerződéssel élő települések, de főleg a mezővárosok polgárai, parasztjai nem akartak a korábbi kontraktusnál kedvezőtlenebb Urbáriumot. 72 A nagy társadalmi ellenállás miatt 1767-68-ban úrbéri perekkel akarták az ellenálló nagyobb mezővárosokat (Nagykanizsát, Zalaegerszeget, Turnischát, Alsólendvát és Csáktornyát) az új Urbárium elfogadására szorítani. 73 S mint tudjuk, Kanizsa kiváltságos mezőváros volt, de mégiscsak mezőváros, tehát földesúri fennhatóság alá esett, így küzdenie kellett a korábbi kedvezőbb állapot fenntartásáért, ám tudomásul kellett vennie, hogy a mellette lévő uradalmi falvak (Sormás, Esztregnye, Bajcsa stb.) 1767-68 során Urbáriumot kaptak, s ez előrevetítette a kanizsai újrarendezés végrehajtását is. Ám az uradalom falvaiban sem volt sima ügy az úrbérrendezés végig vitele. Szepetneken például a jobbágyok kijelentették, hogy az új szabályozást nem akarják elfogadni, s helyette inkább a régi szerződés szerint kívánnak és hajlandók szolgálni, egészen addig, amíg a királyi fennség az új kontraktust jóvá nem hagyja. Homokkomáromban a jobbágyok határozottan megtagadták az irtásföldek megváltási árának átvételét, és nem voltak hajlandóak azokat telki illetményükhöz csatolni, hiszen kedvezőbb volt az adózás utánuk. 74 Egy 1768-as kanizsai tervezetből tudjuk, hogy számos helyen megszorították volna a népesség agrárgazdasági tevékenységét, így a projektum nagy felzúdulást váltott ki. A városiak instanciájukban többek között azt kérték, hogy a földesúr a kerekesi, bilkei és péterfai pusztákat adja át nekik, mivel igen szűk a legelőjük, vagy pedig a földesúr vigye a jószágait máshova. 75 Tanulságos volt a tiszttartó javaslata, miszerint „Azért nincs elég legelő, mert nemcsak magok marháikat legeltetik, hanem külső és kereskedésre szedett marháknak az legeitetőt kibérlik, és ennyi hányan közölük mint a vagyonosabbak élik az határnak részeit, többi lakosoknak nagy rövidséggel". 76 Végül is az új szerződés 1770. július 15-én köttetett meg. 77 Az addigi 1600 forintos cenzus megmaradt, ami kétségkívül nagy eredmény volt a város részéről. A hazátlan zsellérek robotját egy nappal csökkentették. Felemelte az uraság a kerekesi, bilkei és péterfai pusztában történő szabad legeltetési és dőlt fák szabad felhasználása után járó cenzust a korábbi 400-ról 600 forintra. Az idegenek árendáiból származó haszon a földesurat illette, a telkek adásvétele továbbra is csak a földesúr engedélyével történhetett. Szigorítást jelentett a bíró választás hagyományos rendjének megváltoztatása, miszerint a bírót az uraság három jelöltjéből a város választja. A kilencedet és a tizedet továbbra is fizetik a városiak, a hegyvámos és dézsmás bort kötelesek voltak az uraság pincéjébe behordani. A vadászat, a halászat és a mészárszék joga az uraságé. A városnak azért még maradtak jövedelemforrásai. A korcsmáitatásra fennmaradt a hagyományos három hónapos állapot. A beteg állatokat engedély nélkül is leölhették, az ártalmas nagy vadakat lelőhettek. A városi legelőkön csak a város marhái legelhettek. A vásárok és a sátorok jövedelmével is a város rendelkezhetett, akárcsak a hídpénz szedésével. A város népességének mindez nem nagyon tetszhetett, hiszen három nappal később már megfogalmazták panaszukat is. Az instanciából olyan kép bontakozik, amely a korábbi jó állapot utáni kesergés hangulatát idézi. Természetesen felpanaszolták, hogy sok a cenzus. (Mindjárt hozzá kell tennünk, hogy ekkor egy dicalis
