Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kalicz Nándor: Újkőkorvégi és rézkori megtelepedés maradványai a nagykanizsai Inkey-kápolna mellett

Az újkőkorvégi és rézkori megtelepedés maradványai a nagykanizsai Inkey-kápolna mellett 13 A Balaton-Lasinja kultúra megismerésére Zala megye nyújtotta az első leleteket (Bakay - Kalicz - Sági 1966; Kalicz 1969; 1973) és ennek a megyének a területén folyt az eddigi legtöbb jelentős feltárás (Nagykanizsa-Sánc, Letenye-Szentkeresztdomb, KeszthelyFenékpuszta és környéke, Zalavár-Basa-sziget, HahótSzartóri, Zalaszentbalázs-Pusztatető, Nagykapornakpadári útelágazás, Andráshida-temető, Becsehely I és II: Kalicz 1970; 1973; 1974; 1995; M. Virág 1986; 1990; Bánffy 1994; 1995b; Horváth 1991; Horváth H. Simon 1997). Ezeken kívül is számos helyen bukkantak rá a Balaton-Lasinja kultúra egy-egy objektumára és leleteire. Az Inkey-Kápolnánál a Balaton-Lasinja kultúra megtelepülésének szerényebb emlékei kerültek felszínre. A hulladékokkal megtöltött agyagnyerő gödrök és a leégett házak falából származó kiégett tapasztöredékek bizonyítják a megtelepedés tényét, sőt jelzik az épített objektumok egykori használatát is. Sajnos az egykori építmények jellegére nincsenek bizonyítékok. Ez azért sajnálatos, mert több csoportban, sőt sort alkotva is felszínre kerültek az egykori építmények vázát alkotó oszlopok gödrei. Lelőhelyünkön azonban három olyan őskori kultúra emlékei is megtalálhatók, melyeknek máshol már feltárták oszlopos szerkezetű, agyaggal tapasztott, felemelkedő falú építményei alapját. Megemlíthetők a késő Lengyel kultúra keszthelyi lelőhelye (Patek 1970, 108), továbbá Győr környéki lelőhelyek (Figler 1993, 14-5 1994, 7 1996, 18-19 1997, 18-20; M. Egri 1996, 17-18), a Balaton-Lasinja kultúra Keszthely-fenékpusztai települése (Kalicz 1970, 107, és 9.t. 2) és zalavári telepen feltárt számos ház alapja (M. Virág 1990), illetve ezen kultúrának és a Ludanice kultúra egymásrahatását képviselő lébényi lelőhelyek (T. Németh 1994). Ezeken kívül a késő bronzkori halomsíros kultúra és urna-mezős kultúra hasonló szerkezetű házalapjai sem maradhatnak említés nélkül (Figler 1994, 7 1997, 7-8). Ezek szerint az Inkey-kápolna melletti oszlopgödrök csoportjai mind a három itt is jelenlevő kultúra bármelyikéhez tartozhattak, így csak azt mondhatjuk, hogy a lelőhelyen az őskorban oszlopos szerkezetű agyaggal tapasztott (patics) falú házak is álltak. A középső rézkori Balaton-Lasinja kultúrát (kezdetben balatoni csoportot) a fazekasság termékei alapján határoztuk meg, miután Stoján Dimitrijevic közzétette a 60-as évek elején a Lasinja kultúrával kapcsolatos ismérveket (Dimitrijevic 1961). Leletei csaknem teljes egészében szórványok vagy egészen kis együttesekből származtak. A Keszthely környékén a régészeti topográfiai munkák nyomán gyűjtött leleteknek a Balatoni csoport elnevezést adtam, amelyek lényegében megegyeztek a számomra akkor ismertté vált Lasinja kultúra leleteivel. Amíg azonban Dimitrijevufnél különféle típusok kerültek a Lasinja kultúra egységébe, addig a Keszthely környékén végzett kisebb leletmentések alapján lelőhelyek szerint is elkülönülő három erőteljesen különböző típusú leletegyüttesre lehetett elkülöníteni a balatoni csoport leleteit. A közös névhez ragaszkodva a Balaton I-II-III fázisba soroltam a szemlátomást nemcsak különböző típusú, de eltérő eredetű kulturális egységeket (Kalicz 1969; 1973). Később az is kiderült, hogy a három fázis egyúttal három különböző, önálló kultúrát képvisel, ezért szét kellett választani a közös néven meghatározott kulturális egységeket. Ezért a legkorábbi fázis leletegyüttesei (Balaton I) kapták most már számozás nélkül a későbbiekben Dimitrijevic által is különválasztott, és a magyarországi Balatonnal megegyező jellegzetességei miatt a Balaton-Lasinja kultúra elnevezést (Kalicz 1991 ). A Balaton II-ből lett a tűzdelt barázdás díszű kerámia (Furchenstichkeramik) kultúrája (uott). A Balaton Ill-ból a Protoboleráz fázist lehetett meghatározni (ugyanott). Dimitrij éviednél a korábbi Lasinja egységbe sorolt Balaton II-III hoz hasonló leletegyüttesek kapták a RetzGajáry kultúra elnevezést (Dimitrijevic 1980). Az említett együttesekből az Inkey-kápolna mellett a Balaton-Lasinja kultúra (a korábbi elnevezés szerinti Balaton I) objektumai és leletei kerültek napfényre. Az agyagnyerésre használt gödrökbe a háztartások hulladékait dobálták. Természetszerű, hogy mivel a szerves anyagok és állatcsontok nagy részben elpusztultak, csak az égetett edényekből származó töredékek és véletlenül a gödrökbe sodródott kőeszközök, továbbá szilánkok maradtak meg. Az a jelenség is általános, hogy a gödrökbe a legritkább esetekben került az edények minden darabja, mivel feltehetően szétszóródtak a telep felszínén. Ezért a töredékekből kell magukat az edényformákat rekonstruálni. Ehhez a más lelőhelyeken talált teljes edények adnak lehetőséget. Mivel a gödrökbe jutott edénycserepek mennyisége viszonylag csekély, ezért nem biztos, hogy a háztartásokban használt valamennyi edénytípust megismerhetjük. Az Inkey-kápolna mellett a Balaton-Lasinja kultúra négy fő edénytípusának töredékei kerültek elő, melyek különböző méretű edényekből származnak. Az edények anyaga általában gondosan iszapolt, többségükben redukciós égetésűek, de előfordulnak az oxidációs égetéssel készült edények is. Felületük nagyrészt kopott, de ha megőrizték eredeti felszínüket, akkor a sötét, csaknem fekete fényezett külső a jellemző. 1. Korsók. A Balaton-Lasinja kultúra legjellegzetesebb, meghatározó edényformái közé tartoznak az őskor folyamán a Dunántúl délnyugati részén először megjelenő kisebb, kb. 10-18 cm magas füles korsók (Kalicz 1991, 3-4.kép). A karcsú ivóedények megnyúlt kettős csonka kúp alakúak, peremből induló, nagyívű szalagfüllel. Gyakori a kannelurás dísz, vagy a főleg