Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Marx Mária: Húsvéti határjárás Zalaegerszegen

ZALAI MÚZEUM 10 2001 Marx Mária Húsvéti határjárás Zalaegerszegen Zalaegerszeg mezővárosban (1885. május 13-a óta rendezett tanácsú városban) még századunk harmincas éveiben is élt a húsvéti határjárás népszokása. Meglétének ténye széles körben ismert, ugyanis Gönczi Ferenc mintegy háromoldalnyit szentel bemutatásának kézikönyvként használt „Göcsej" című könyvében. Részletesen leírja a határjárás lefolyását, és elbeszéli a hozzá fűződő - a török elűzésével kapcsolatos - mondát, utal a felvonuláskor hordozott „törököktől zsákmányolt" zászlóra, amely az általa közölt fényképen is látható. Kutatóink gyakorta hivatkoznak is Gönczi leírására főként folklorisztikai témájú müvekben, amelyekben naptári ünnepekhez kapcsolódó népszokásként említik és írják le. Gönczi után 1952-ben Fülöp István tanító gyűjtött adatokat a határjárásról, de ki nem adta őket. A néhány lapnyi leírás más egyéb hagyatékával együtt a Zala Megyei Levéltárba, majd a Göcseji Múzeumba került. Dr. Szentmihályi Imre, a Göcseji Múzeum néprajzosa folklorisztikai gyűjtései során az ötvenes években a határjárás felől is kikérdezte azokat a környékben lakó, vagy onnan a városba költözött öregeket, akiktől egyéb anyagot, történeti mondákat, helyneveket, népszokásokat, stb. is gyűjtött. Gyűjtőnaplóit a Göcseji Múzeum Adattára őrzi, a jelen dolgozat ezekből a naplókból is merít. 1993-ban gyűjtött a szokásról Paksa Katalin népzenekutató. Az általa lejegyzett dallamváltozat az MTA Zenetudományi Intézetében található. A Magyar Népzene Tára a Gönczi által közölt dallamot ismétli, a tudományos és népszerűsítő irodalomban általában csak a szöveget tették közzé. Magam azok közé tartozom, akiknek családi környezetében és szomszédságában ismert volt a határjárás, gyermekkoromban sokszor mesélték a vele kapcsolatos történetet, a körmenet útvonalát, a mozsarazást, és hallottam énekelni a „Sáncregement" nótát is. Az egerszegi húsvéti határjárásban három különböző történeti ill. néprajzi mozzanatot vélek összekapcsolódni. Az első a határjárás közigazgatási és jogi hagyománya, amelyhez hozzá tartozott, hogy az idősebb generáció a fiatalabbnak tovább adja a határjelek ismeretét, tréfás, néha egész drasztikus módon (esetünkben pl. 12 botütéssel) emlékezetükbe vésve azok hollétét. Mindezt persze a határ mindkét oldalán lakó tekintélyes, hiteles tanúk jelenlétében. Valószínűleg ez volt az alap az egerszegi határjárás esetében is, az útvonal ugyanis, amelyen a menet végighaladt a város déli-délnyugati határai mentén már egy 137l-es oklevélben szerepelt, és később is, egészen az 1850-es évekig viták és pereskedések tárgya volt . Magát a határjárást 1761-ben említették először: Zala vármegye főbírája és esküdtje január 27-én vette jegyzőkönyvbe 18 hiteles és pártatlan tanú helyszíni kihallgatáson tett vallomását, s ezek alapján szándékozott eldönteni, hol húzódik a határ Zalaegerszeg és Bazita között. A válaszokból kiderült, hogy az egerszegiek zászlóval és dobokkal, énekelve szokták a határokat járni, lövöldözni a határt jelölő fákra, s megújítani a határjeleket. A határjárást a török időkben is megtartották, annak biztonsága érdekében fegyveres egerszegi katonák is csatlakoztak a menethez, de a harcok múltán a katonaság részvétele elmaradt. Ez a momentum is az 176l-es leírás egyik tanúvallomásából származik, de feleslegesnek ítéltetett, s ezért tintával 9 áthúzták. A határjáráshoz, valószínűleg a 19. század elején a törökkel kapcsolatos történeti mondai elemek kapcsolódtak. Ez a második, folklorisztikus vonal, amely a több rétegű szokást színezi. A törökös motívumok késői voltát leginkább az bizonyítja, hogy a 18. századi tanúk közül egyik sem említi őket, pedig időben közelebb lévén legalább néhányuk emlékezetében nyoma lehetett volna. Sőt a tintával áthúzott részben kifejezetten az olvasható, hogy a török háború elmúltával a határjárók fegyver nélkül csendesen szoktak járni és a fákon lévő kereszteket megújítani. A 19. században azonban a jogi szokás eredeti, hivatalos szerepe megszűnt, hiszen II. József óta a határfelmérés már mérnöki munka volt. Csak folklorisztikus vonásai tartották életben még egy újabb évszázadon keresztül. Másrészt a romantika idején gyakran előfordult, hogy a nép egyes, nem világos eredetű szokásokat a török elleni küzdelemmel hozott összefüggésbe. Jól megfigyelhető ez a tendencia Szentmihályi Imre más folklorisztikai gyűjtése esetében is. Az adatközlők fal-