Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)
Bondár Mária: Adatok a Délnyugat-Dunántúl kora bronzkori kutatási problémáihoz
Adatok a Délnyugat-Dunántúl kora bronzkori kutatási problémáihoz 71 körül több időszakos szálláshely volt (BONDAR 1995, 230). (Hasonló települési képet vázol fel Szathmári I. a Makó kultúráról (SZATHMÁRI 1999, 143). Kalicz N. és Schreiber R. a makói és SomogyvárVinkovci kultúra egyidejűségének egyik bizonyítékát a kunpeszéri sírban látja, ahol a makói kultúra sírjában egy Somogyvár-Vinkovci hengeres palack is volt (HORVÁTH 1988, 18-19; KALICZ-KALICZ-SCHREIBER 1999, 88). Ez annál is érdekesebb, mert Kalicz N. és Schreiber R. éppen ebben a munkájukban gyűjtik össze a több kultúrában -Vucedol B, Vucedol C, SomogyvárVinkovci, Glina III - is meglévő hengeres palackokat (KALICZ-KALICZ-SCHREIBER 1999, 88). Ha ez az edénytípus több, nem egykorú kultúrában is megvan, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a kunpeszéri makói sírban Somogyvár-Vinkovci palack van, lehet ez Vucedol С vagy Glina III is, sőt akár makói is. Sajnos, a Kunpeszér-Sinai hegyen előkerült síregyüttes közöletlen. A hamvakat tartalmazó nagy méretű urna elveszett (HORVÁTH 1988, 18). E makói sír edényeinek datáló értéke tehát nem teljes, így nem fogadhatjuk el érvként a makói csoport és Somogyvár-Vinkovci kultúra egyidejűségének bizonyítására sem. Ma már más kultúrák esetében is felül kellene vizsgálni a hengeres kis palack datáló értékét! A DNy-Dunántúl vonatkozásában a különböző őskori kultúrákkal foglalkozó korábbi publikációkat fellapozva azt tapasztaltuk, hogy az elterjedési térképeken (MOZSOLICS 1942, 44; KALICZ 1968, 80; BÓNA 1992, 16; BÓNA 1994, 16) a Dunántúl délnyugati fele „lelőhelyektől mentes" fehér foltként jelentkezett. Ezt a terra incognitát - lelőhelyek hiányában, elméleti megfontolások alapján - a nagy léptékű térképeken nagyvonalúbban alkalmazható különböző grafikai technikák (vonalkázás, pontozás, betöltött folt stb.) segítségével „népesítették" be, kivetítve ide is a Dunántúl keleti és északi részének kutatási eredményeit. A terepbejárások (Horváth Jolán, Müller Róbert, Vándor László, Horváth László, Simon Katalin és Horváth László András) és ásatások (Valter Ilona, Kalicz Nándor valamint a már felsorolt kollegák munkássága) következtében ez a terület, a mai Zala megye térképe is lassan benépesül. Az utóbbi 20 év szisztematikus kutatásai (Horváth László topográfiai terepbejárásai, a KisBalatonhoz kapcsolódó nagyarányú régészeti feltárások, nagyobb leletmentések, valamint a mikroregionális kutatások a Hahóti-medencében és a Kerka-völgyben (2. kép), legújabban pedig a vasút- és autópálya építésekhez kapcsolódó feltárások) eredményeként lassacskán kirajzolódik a bronzkori településhálózat is e térségben. A vizsgált területen - a késő rézkori alapnépességet definiálva - megállapíthatjuk, hogy ma már nemcsak elméleti alapon tételezhető fel a badeni kultúra Zala megyei megtelepedése. Lelőhelyekkel bizonyítottan, publikált ásatások anyagából ismerjük, hogy a badeni kultúra mind a megye déli mind északi részén megtelepült (HORVÁTH 1984, BONDÁR 1987, BONDÁR 1991, HORVÁTH 1994, BONDÁR 1996a, SIMON 1987, SIMON 1990, BÁNFF Y 1995, HORVÁTH-SIMON 1997). A lelőhelyek nem töltik ki ugyan egyenletesen és sűrűn az elterjedési térképet, de a jelenlét bizonyított. A badeni kultúrával részben együttélő kostolaci kultúránál már nem ilyen egyértelmű a helyzet. A kostolaci kultúra lelőhelyei nem találhatók meg a Dunántúl egész területén, csak a nagyobb vizek közelében települtek meg korábbi ismereteink szerint (BONDÁR 1984, Abb. 6). Akkor ismert egyetlen magyarországi hamvasztásos sírja Keszthelyen került elő (MRT I, 21/30. lh, 6. t. 9, 12). A kostolaci kultúra korábbi elterjedési területét némileg módosította a Balaton közelében előkerült Balatonboglár (BONDÁR 1996) és Ordacsehi (BONDÁR 1998) valamint a Bonyhádhoz közeli Aparhant (Csiszér A. magángyűjteményéből, feldolgozás alatt) lelőhely. A vucedoli kultúra ma már nemcsak Baranya és Tolna megyéből (ECSEDY 1979, 118: Zók, Lánycsók, Dunaszekcső, Gyulaj) ismert. Újabb lelőhelyei Somogy megyében is előkerültek (KULCSÁR 1999, 35. lh. 125: Somogyvár; valamint Honti Sz. Ordacsehi ásatásán előkerült szórvány táltöredék is ismert, amelyen két sorban koncentrikus félkörökből álló díszítés van). Egyre valószínűbbé válik, hogy a vucedoli kultúra elterjedési területét is hamarosan újra kell rajzolni. Zala megyéből a kostolaci kultúra eddig csak Keszthelyen mutatható ki, vucedoli lelőhelyeket pedig mindeddig nem ismerünk. A makói kultúra itteni megtelepedésére ugyancsak nincs adatunk. Somogy és Tolna megye újabb, nagy felületű ásatásainak új eredményei alapján remélhetjük, hogy a napjainkban beindult Zala megyei nagy felületű feltárások is hasonló adatokat szolgáltatnak majd, aminek következtében egyértelműen kimutatható lesz nagyobb területen is a kostolaci és vucedoli lakosság. A mai Zala megyéből a kora bronzkori SomogyvárVinkovci kultúra 26 lelőhelyét ismerjük (3. kép). 2 Ezek nagy része egy-két edénytöredéket megőrző telepnyom, mindössze néhány gazdagabb település van a megyében (Nagykanizsa-sánc, Nagykanizsa-Inkey kápolna, Letenye, Börzönce-Temetői dűlő). Figyelemre méltóak az erődített telepek: Nagygörbő (NOVÁKI 1965), Oltárc-Márkihegy (HORVÁTH 1994, 97), GalambokÖreghegy (HORVÁTH 1994, 97) és a Baranyában található, három oldalon természetes védettségű Pécs-Nagyárpád (BANDI 1979, 64). Fentiek ismeretében az alábbiakat állapíthatjuk meg: a Dunántúl déli felében (Baranya, Tolna és szórványosan Somogy megyében) a késő rézkor végén (mások szerint a kora bronzkor kezdetén) a vucedoli kultúra települt meg. A Dunántúl északnyugati részén - elsősorban Győr környékén - a Somogyvár-Vinkovci kultúrát megelőzően (tehát a vucedolival paralel) a makói kultúra népe