Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)
Petánovics Katalin: A várvölgyi búcsúi korona
250 Petánovics Katalin gyeimen kívül a céhkoszorúk, céhkoronák ilyen irányú szerepét sem, amelyekre Domonkos O. hívta fel a figyelmet. E szimbólumokat - mint írja - nemcsak a próbatételeken átesett, felnőtté vált ifjak használták a legényavatáskor, hanem halotti koronaként is szerepeltek. Magyarországról csak egyetlen ilyen adatot ismer, a debreceni csizmadia céh ifjúsági koszorúját, amelyről a múzeumi feljegyzésben ez áll: „...temetéskor a meghalt legény előtt vitték, a bálban pedig az asztalon tartották." (DOMONKOS 1977. 223) Nyugatról azonban több példát is idéz, megjegyezve, hogy a források nem írják le a szertartás részleteit. Szerencsére a koronák vagy ábrázolásaik megmaradtak. 24 Közös jellemzőjük, hogy a királyi, császári koronák formáját utánozzák, és bár készülhettek teljesen fémből, vagy gyakrabban fém vázzal, amelyet művirággal, különböző textil és zsinór dísszel ékesítettek, azért mindegyik magán viseli az eredeti élő virágkoszorú, virágkorona formai jegyeit. (DOMONKOS 1977. 229. 237) Külön kiemelném a hamburgi vitorlakészítők fémvázas, textil levelekkel és virágokkal díszített 18. századi halotti koronáját, amelyhez egy zsinóros-bojtos párna is tartozott. Ez a párnán nyugvó, igényes kivitelű korona megoldásában hasonlít a nála sokkal egyszerűbb, házi készítésű 20. századi magyar párnás halotti és körmeneti koronákhoz. 25 Jung К. adatai és a várvölgyi búcsúi korona formája megerősíti ezt a rokonságot. E 20. századi koronák mindenütt fehér mirtuszból, vagy művirágból készülnek, és tányér helyett többnyire párnán nyugosznak. A céhek életében a koszorúknak, koronáknak a fent említett két feladata mellett volt még egy harmadik rendeltetése is. A 17. századtól a 19. század második feléig vannak feljegyzések - főként nyugat-magyarországi területekről - amelyek „a koszorú kizárólag egyházi körmeneteken való kötelező használatát bizonyítják." (DOMONKOS 1977. 236-237) A győri vargalegények 1622-es szabályzatában, a kapuvári bognár-kovács-lakatos céh 1669-es, a szűcsök, szabók, csizmadiák 1712-1713-as céhartikulusában büntetés terhe mellett kötelezővé tették, hogy Űrnapján (a szűcsöknek még december 26-án, Szt. István vértanú ünnepén is) a céhtagok és legényeik zászlókkal, virágokkal díszített szövétnekekkel, fejükön koszorúval vegyenek részt a körmeneten. 26 A mesterek és a legények koszorúja feltehetően alkalmi zöld illetve virágkoszorú lehetett, és a körmenet ünnepélyességét emelte. Domonkos O. mindössze Győrben talált 1806-ban egy tartós anyagból (talán művirágból) készült mester koszorúra utaló adatot. Művirággal rakott a fentebb említett debreceni csizmadiák és kötelesek drótvázas legény koronája is. Fémből (vasból, ezüstből) is készültek koronák, ezekre alkalmanként virágfüzért kötöttek, s így tartotta a koszorúszűz az avatandó ifjú feje fölé. Három 20. századi magyar paraszti párhuzamot juttat eszünkbe az a nürnbergi posztósok céh felvonulását ábrázoló 18. századi metszet, amelyen „jól kivehető a szalagokkal díszes korona, amit két díszbe öltözött férfi visz egy jogart tartó alak után." (DOMONKOS 1977. 231232.) Az első hasonlóság az aratómunkások ünnepélyes felvonulása aratás végeztével. A zalai aratók „a magyar szent koronát formázó" aratókoszorút kötöttek mindenféle gabonából, mezei virágokból (vagy művirágokból) és szalagot fűztek bele. 27 Elől haladt a magyar zászlót vivő legény, mellette a munkásgazda, utána egy kaszás és egy marokszedő vitte az aratókoszorút, az uraság vagy az intéző elé. Mögöttük jött énekelve az egész aratóbanda. Felköszöntötték az uraságot vagy az intézőt, aki a koszorút az irodába vagy a magtárba akasztotta. Az uradalomban nem ismerték a hagyományt, nekik mindez csak jelzés értékű volt, hogy az aratók áldomást, ételt kapjanak, és egy kis mulatságot csaphassanak az aratás befejezése fölötti örömükben. A koszorúval megtisztelt nagygazda azonban a tisztaszoba mestergerendájára függesztette, a legrangosabb helyre, mert a kenyér, az „élet" szent, és a következő évben a gabonakoszorú kalászaiból kimorzsolt szemet a vetőmag közé keverte, hogy biztosítsa a jó termést. Bálint S. szerint nagyon valószínű, hogy az aratókoszorú régebben szentelmény volt és a pap megáldotta, ezzel magyarázható szentelmény szerű alkalmazása is. (BÁLINT 1941. 120-121) Feltehető, hogy a processziót utánzó felvonulás szintén az eredeti körmenet emlékét őrizte meg. A második hasonlóság a zászlós templomi körmenet, ahol a koszorús férfiak helyett koszorús kislányok viszik a Mária koronát s ugyancsak az ő kezükben ég a gyertya vagy a kis lámpás. Harmadikként társul hozzájuk a kiházasítatlanokat kísérő zászlós, halottas menet a halotti koronával. Jung К. tanulmányában rámutatott az esküvői és a halotti korona összefüggésére, hiszen mindkettő a szüzesség, az ártatlanság jelképé. Valószínűnek tartja, hogy a halotti korona temetési menetben való vitele liturgikus eredetű. Következtetéseivel egyet érthetünk, hiszen Domonkos O. többször idézett dolgozatából egyértelműen kiderül, hogy a 17. században a nyugat-magyarországi területeken a koszorút kizárólag és kötelezően egyházi körmeneteken kellett a céhtagoknak viselniük. (DOMONKOS 1877. 237) A halotti korona 17. századi meglétéről Magyarországon nincs tudomásunk, de feltehetően az előzménye ide nyúlik vissza. Az csak árnyalja e feltevést, hogy a legényavatáskor koszorúszűz tartotta a legény feje fölé a koronát. E mozzanat - leszámítva az avatás további tréfás menetét - mindenképpen azt az üzenetet hordozta, hogy a felavatott egy másik, minőségileg magasabb osztályba lépett, és ezentúl rá az eddigieknél nagyobb és felelősségteljesebb követelmények vártak. A halál egy másik létbe való átlépést - mondhatni,
