Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Dobrovits Mihály–Őze Sándor: Török hatalom és parasztság a 16. századi Dél-Dunántúlon

Török hatalom és parasztság a 16. századi Dél-Dunántúlon 153 részleges kiegyezés a törökkel. Ezzel párhuzamosan jól kimutatható volt tapogatózás a török részéről is a lakosság körében, hogy a parasztságot tudatilag leválaszthatja-e a régi államtestről. Az 1562-es évnek paraszti tudatállapotáról jegyzi fel Csányi. -„Nachákod mekbochása, hogi én erői, ki nem enkem ilet bolondoskodom, mék az töbi közöt egi félelmem, kit neháni eztendővel is írtam, montam nachákodnak, az holdolás enkedelme mek édesétete az népet. Az pór giűlöli az urát. Oka is vagion, s az paraztsákba nich kitül tanulni az Istenek ikéjét, ugian azt hizik, hogi Isten emberi az törökök és jó hit üvék azért sekéti Isten. Azon félek, hogi nem futnak az török élőt, honem urakra támadnak, amint ím chak mastan is Hegesd alól mektérvén, sok helien kiáltoták. - Azért nem mernek minket felveni az urak- mond,- hogi félnek tőlünk, hogi ugian járnak, mint Zékel Giergiel, de ugian mek keli anak leni. -Az német, cheh giülöl. S ha az mienk is üldözni és üzi, kerketni foknak egiüt az törökéi. Fokják mindani az hegieknek, hogi rejánk esenek, és elburétanak minket. Kegielmes Úristen könierülj mi rajtunk zent fiadért! Menire az Úristen nachákodnak értéket adót, oli zolkákba, kiknek nemzetsékek levén, tiztesékeket ismerik, de nachákod ismereti zerént, menire az nachákod zükséke kéváná."

10 (Őze, 1995. 495.) Csányi leveleiben is megjelenő tudatra van kidolgozott válasz, tudati reakció a Wittenbergi teológia elemeivel összeegyeztetve, folytatva egy régi magyar szerzetesi, eschatologikus hagyományt: Isten azért bünteti a magyar népet, mert ezzel bizonyítja, - mint a zsidóknál , hogy sajátjának tekinti őket. Ha elhagyják a vétkeket, megkegyelmez nekik és az utolsó ítélet után, mint választott nép üdvözülnek.

11 (Őze 1991.) Nem tartjuk véletlennek, hogy ebben az időben az egész végvári vonal népessége protestánssá válik. Okát többek között a Melanchton nevéhez köthető Antikrisztus fogalom elterjedésében láthatjuk, amelyben a törököt az utolsó ítélet szörnyének a testi Antikrisztusnak mondja, valamint azokkal az adatokkal, amelyek az alsóbb néprétegekben egy boszniai típusú iszlamizáció megindulására engednek következtetni az ország több pontján. Melanchton tanítványa, a dunántúli védelmi vonalról származó Melius Juhász Péter, aki Debrecenben a kálvini reformáció egyházának megalapozója, talán a legbátrabban hirdeti a század 60-as éveiben a világvégét és a török Antikrisztus voltát."

12 (Melius 1567. 209 b.). Mindezt erősíti az apokaliptikus várakozás, amely mind török és mind magyar részről Szulejmán utolsó éveiben elburjánzik, amely azután a szultán halálával és a drinápolyi békével nyugvópontra jut. Ugyanakkor a török lakosság vallásosságát sem kerülhetjük ki a kérdés kapcsán. A Magyarországra betörő török katona ugyanis nem egyszerűen hódítónak tudta magát, hanem, ugyanúgy mint a balkáni elődei, hitharcosnak, egy világnézet bajvívójának is.

13 (Fekte) A török hatóságok gyakran túlhangsúlyozott vallási toleranciája mögött nem két egyenrangú fél párbeszéde húzódik meg. Az iszlám egyszerűen másképp kezelte a vallás és a hatalom viszonyát, mint a nyugati kereszténység. Az iszlám jogrendszer, hiába mutat területenként és korszakonként rendkívüli változatosságot, egy dologban konzekvens. Alaptételként tagadja azt, hogy létezhet egymástól független világi és vallási hatalom. Amíg Európában Gratianus Décrétai óta a kánonjog alaptétele, hogy a két kard, a világi és az egyházi joghatóság nem egyesülhet egy kézben. Az iszlám viszont konzekvensen tagadja, hogy két kardról lenne szó. Ahogy a Próféta által alapított medinai közösségben sem vált el egymástól a lelkiekben és a politikumban gyakorolt hatalom, úgy nem vált ez szét a későbbiekben sem. Az iszlám uralom legfőbb küldetése a vallás parancsolatainak érvényre juttatása a földön. Ebből következik az is, hogy (a saját logikája szerint), az iszlám politikai főségének elismertetése egyúttal egy ideológiai célkitűzés elérését is jelentette. A hódoltatás tehát nem csak jogi aktus volt, hanem éppen ez teremtette meg annak az egyenlőtlen viszonynak a kereteit, amelyből az iszlám csak egy kiutat kínált, az áttérést. Ebből következett az is, hogy a magyarországi török hatalomnak egyszerűen nem volt szüksége olyan típusú tömeges áttérítési akciókra, mint amilyenre például a magyarországi visszafoglaló háborúk során került sor az itt maradt muszlim lakosság körében. De ez korántsem jelentette azt, hogy ne tekintette volna vallási kötelességének, mintegy üdvtörténetei feladatának a szerinte leghitelesebb isteni kinyilatkoztatás minél szélesebb körben való elterjesztését.

14 (Kunt. 1982 57.) (Jó példa erre a magyarországi uralkodóknak és főuraknak adott török oklevelek állandó formulája - kána awáqibuhu bilkhajr „legyen jó az életének vége", azaz, halála pillanata érje őt muszlimként.) E folyamatok egyik természetes keretét adta az is, hogy nem csak a török állam épült fel vallási alapokon, de az iszlám vallás magától értetődően határozta meg a magyarországi török hódoltság muszlimjainak minden pillanatát is. A vallás nem csak a magyarországi keresztények mindennapjainak volt meghatározója, de a törökökének is. A magyarországi török lakosság mindennapi élete meglehetősen ismeretlen, azt azonban tudjuk, hogy ők is rendelkeztek a mindennapi vallási élet a birodalomban másutt is jól ismert szervezeteivel. S azt is tudjuk, hogy a török tisztségviselők - különösen a hódoltság kezdeti időszakában - nem voltak közönbösek magyar alattvalók vallása iránt, sőt a kialakuló reformációt közelről követték nyomon.

15 (Dobrovits Őze 1998.) A török birodalom vallási életének sajátos, gyakran heterodox, s panteisztikus elemeket hirdető rétegének szokták beállítani a különféle dervisrendeket,

16 (Kissling 1964. 81-96., Krüger 1974. 104-115.) amelyek közül a