Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Németh József: A Göcseji Múzeum története

A Göcseji Múzeum története 13 igen jelentős egyéb jóakarat. Alig volt Zala megyében olyan üzem, vállalat, amely a munkát ne segítette volna. A Kőolajtermelő Vállalat, a Kőolajipari Vállalat, az andráshidai, a zalalövői, a baki állami gazdaság, a Városi Tanács üzemei, a Honvédség egy-egy épület szétszedését, szállítását végezte el díjtalanul. Az ipari tanulók a kerítést építették fel szakmai gyakorlatként. Mentőövet jelentett a Nehézipari Minisztérium döntése, amely az elektromos hálózat rekonstrukciójának részeként el-könyvélve díjtalanul helyeztette át a terület felett húzódó magasfeszültségű villanyvezetéket. (A krónikás feljegyzései szerint ennek értéke akkor 400.000 Ft. volt, ötöde annak, amit eredetileg az egész intézmény létrehozására szántak.) A Városi Tanács a városi úthálózat részeként építette meg az intézmény belső útjait. A Beruházási Iroda a Falumúzeum jövendő területét lerakóhelynek jelölte ki az építkezések részére, így az alapokból ki-emelt több ezer köbméter földdel külön költség nélkül végeztette el e helyenként méternyi feltöltést. 1966-ban megtörtént a tereprendezés nagyobb része, megkezdődött az épületek vásárlása, lebontása és felépítése. 1967. augusztusában célszerű volt az elkészült részeket a szakemberek számára egy hétre megnyitni, arról szakmai vitát rendezni. Az augusztus 16-i szemle és széleskörű konzultáció tanulságait Balassa Iván, Király Péter és Erdélyi Zoltán foglalták össze, s azt a helyi szakemberek az építkezés következő szakaszában már hasznosíthatták. 1968-ban folytatódott az építkezés, megkezdődött a berendezés, s augusztus 19-én az ünnepélyes megnyitásra is sor kerülhetett. A következő egy-két évre még néhány rekonstrukciós kiegészítés, a házormok felállítása maradt, 1972-ben készült el az olajütő. Az 1965-ben kidolgozott tudományos terv gyakorlati tapasztalatok hiányában még számos részletre nem térhetett ki, ezért a szakmai szempontok messzemenő érvényesítésére nemcsak Tóth János és Barabás Jenő nyújtott gyakori segítséget, hanem Erdélyi Zoltán, Füzes Endre is. A megállapodást rendszerint írásba is foglalták. E feljegyzésekben az említetteken kívül Bodrogi Tibor, Szolnoky Lajos, Kodolányi János, Cseh István, Mendele Ferenc, Takács Lajos, Csilléry Klára, Kerecsényi Edit és mások nevével találkozunk. Az épületek felmérésénél, bontásánál, a műszaki leírás készítésénél, majd a rekonstrukciónál követendő eljárások szakmai követelményeit Cseh István, az Országos Műemléki Felügyelőség főmérnöke foglalta össze. A konzerválásban a Központi Múzeumi Igazgatóság Muzeológiai és Technológiai Osztályának tanácsai voltak az irányadók. Megvalósításuk Temesvári Andorra, a nagykanizsai múzeum restaurátorára várt. E néhány adalék felidézése azért is célszerű, mert az elmúlt három évtizedben többször elhangzott a gondatlan építkezés és kivitelezés vádja. Valójában arról van szó, hogy a magyar múzeumi szakemberek egy része is itt szerezte meg azt a gyakorlatot, melyet aztán a következő hasonló intézmények építésénél már hasznosítani tudott. A Göcseji Falumúzeum első szakmai kritikusa, Balassa M. Iván a megnyitást követő esztendőben máig ható érvénnyel fogalmazott: „Az első modern szabadtéri néprajzi múzeum építői tapasztalatokat, útmutatást csak saját munkájukból meríthettek. Elsőnek vállalkozni egy ilyen munkára rendszerint hálátlan feladat, de ugyanakkor nagyon szép és tanulságos, mert a Göcseji Falumúzeum építőinek tapasztalatát minden további szabadtéri néprajzi múzeum építésénél elméletileg és gyakorlatilag egyaránt hasznosítani lehet és kell." Az intézmény megnyitásától kezdve egyértelmű sikert aratott. Ehhez hozzájárult, hogy olyan természetes környezetbe települt, amelyen akkor változatos növényzet, több nagy fa is volt, jelen volt a szép, de mind több gondot okozó Zala holt medre, a fenntartók kezdetektől törekedtek a növényi környezet gazdagítására, a kiskertek ápolására is A megnyitás idején még nem lehetett tudni, de sejteni sem, hogy az intézmény fenntartási milyen sok gondot jelent. 1971-ben a korábban restaurált malomépületet többféle gombabetegség támadta meg, a fertőtlenítést Temesvári Andor vezetésével sikerült elvégezni. 1985 után különösen aggasztóvá váltak a bajok, s 1986-ban egy szakértői vélemény még azt az ajánlást is megfogalmazta, hogy célszerű lenne a Falumúzeum épületeit szétszedni, a gerendákat újra fertőtleníteni, s az egészet másutt, kedvezőbb helyen felépíteni. Akkor a terület új alagcsövezésével, az új vízelvezetési rendszer kialakításával, a házfalak konzerválásával, egy részének cseréjével, a szigetelés hatékonyságának fokozásával sikerült megoldást találni. Ezzel egy időben vált szükségessé a Zala volt medrének tisztítása, a felhalmozott, igen sok szerves anyagot tartalmazó iszap kikotrása, a víz legalább egy részének pótlása. Utóbbi céljára az andráshidai Zala hídtól föld alá helyezett műanyag csővezeték szolgál. Már 1967-ben felmerült a bővítés szándéka. Az új terv még három szőlőhegyi pince telepítését irányozta elő, később helyettük inkább egy falusi iskola, valamint néhány újabb típusú, már kéményes, téglából épült, cseréppel fedett ház építését. A növekvő fenntartási költségek, a Megyei Múzeumi Szervezet egyéb sokasodó kiadási kötelezettségei miatt erre három évtizeddel később sem került sor. A közönség kulturált fogadását elősegítő, az ott dolgozók munkáját is megkönnyítő épületre is több terv készült, végül Zalaegerszeg város önkormányzata 1996-ban szép, a tájba, az intézmény hangulatába is szervesen illeszkedő, a kisnemesi kúriák hangulatát idéző, mégis modern épülettel gazdagította az intézményt. 1998-ban újabb nagy terv megvalósítása kezdődött meg, finnugor nyelvrokonaink szabadtéri néprajzi múzeumának létrehozása. 1990-ben áll a chanti és a manysi rész, s már készül egy finn lakóház is.