Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Szőke Béla Miklós: Egy avar kori indavirág (Késő avar kori övgarnitúra Zalaegerszeg–Ola, Új kaszárnya területéről)

Egy avar kori indavirág 105 Garam Eva a tiszafüredi temető leletanyagát rendszerezve a korai avar kortól az avar kor végéig hat fázist különböztet meg. Ebben a rendszerben a kéttagú, ötszögletű, címerpajzs alakú, laposindás díszű veretek, „egy-két előfordulással" (GARAM 1995, 408) már az öntött övgarnitúrák feltűnésének első időszakában, a 4. fázis második felében megjelennek, virágkorukat azonban az 5. fázisra helyezi. Ám ebbe az utóbbi fázisba nemcsak a részben még mindig laposindás díszü, ötszögletü, pajzs-alakú véreteket sorolja be, hanem az övre hármas csoportokban felszerelt, áttört indadíszes, vagy sima előlapú, vésett-poncolt palmetta-díszes, keskeny címerpajzs alakú példányokat is (GARAM 1995, 408, 412). Abszolút kronológiai értelemben úgy véli, hogy a 720-es évektől a 780-as évekig tartó 4. fázisnak a fiatalabb szakasza a 740-780 (790) közötti időt jelzi. Ezzel szemben az 5. fázis (775-780-tól 815-820-ig) mindössze addig tartott, mint az előzőben egy fél fázis (GARAM 1995, 426. és 254. kép) - miközben az övdíszeknél két teljes fázisra is elegendő stílusváltozás zajlik le. Garam rendszere alapján a zalaegerszegi veretek nagyjából a 4. fázis végére, 5. fázis elejére tehetők (stílusban legközelebb az 1141. sír együttese áll hozzá), abszolút értelemben tehát a 8. század utolsó évtizedeire keltezhetők. Nagyjából azonos eredményre vezet a két kisszíjvég elemzése is. A tiszafüredi temető 4. fázisára ugyanis Garam Éva szerint a ritkán griffes, gyakrabban indadíszes, tokos szíjbefogójú példányok a jellemzők, míg az 5. fázisban a tokos felerősítést felváltja a két geometrikus díszű, vagy állatfej-alakú (pávasárkány-fejes) szíjbefogó fülecs, amelyek a két öntött lemezből álló, áttört laposindás és palmettadíszes, később pedig poncolt-vésett díszű szíj végek felső végének két széléről emelkednek fel (GARAM 1995, 408, 412). Ezzel szemben a zalaegerszegi szíj végek közül a nagyobb, áttört indadíszes, két szíjbefogó fülecses felerősítésű szíjvég egyetlen öntött lemez, míg a kisebbik, liliomos díszü felerősítése hibrid, mindkét felerősítési módot alkalmazták. Úgy látszik tehát, hogy ezeket a példányokat is a két fázis határán, a 8. század utolsó évtizedeiben készítették. Tiszafüreden a széles pajzsos veretek kíséretében egyrészt tokos felerősítésű, ívelt oldalú és hegyesedő végű kis- és nagyszíj végek (részben állatküzdelmi jelenettel) és trapéz fejű, ötszögletű testű csatok, másrészt szíjbefogó fülecsekkel felerősített, kétlapú, laposindás kis- és nagyszíj végek és ovális fejű, pajzsos testű csatok stb. jelennek meg. Míg az előbbiek a téglatestü, főleg griffel díszített veretek kísérői (=Garam 4. fázis korai szakasza), utóbbiak igazából majd csak a hármascsoportosítású, keskeny pajzsos véretekkel (=Garam 5. fázis) együtt alkotnak jellemző együttest. A széles pajzsos veretek számára ebben a rendszerben nincs hely, egyfajta átmeneti típust képviselnek, s ezért igen labilisak a számukra adott abszolút időhatárok is. Falko Daim az avar kaganátus másik végében, a Bécsi medence avar emlékanyagára s Leobersdorf temetőjének példájára támaszkodva alakítja ki tipokronológiai rendszerét. A kései avar kort Garamhoz hasonlóan három fázisra bontja fel, ám ő nem az elsőt, hanem az utolsót osztja két alcsoportra (Spátawarenzeit I-IIIb - DAIM 1987, 143-153). Több más részletben is eltérés van köztük. Daimnál ugyanis a széles pajzs alakú veretforma - igaz, inda helyett griff ábrázolásával - a SPA I fázisba sorolódik, megelőzve (!) a négyszögletes testű és zsanéros csüngődíszes „klasszikus" griffes övdíszeket és az állatküzdelmi jelenetes nagy szíj végeket, melyek itt a SPA II fázis jellegzetes díszítményei. Csak ezt követően, a SPA Illa övdíszeiként terjednek el a hármascsoportosítású, keskeny címerpajzs alakú, áttört és poncolt-vésett indadíszes övveretek és a hasonlóan díszített, nyújtott Ualakú, kétlapú szíjvégek, szembeforduló pávasárkányfejes szíj befogóval. Elgondolkoztató azonban, hogy a széles címerpajzs-alakú veret miatt bennünket most különösen érdeklő Leobersdorf 51. sírjában (DAIM 1987, 42-43. tábla), a SPA I-be sorolt széles pajzsos forma együtt szerepel a SPA II-be tartozó téglatestü griffes verettél, míg az övgarnitúra ovális fejű, kis pajzsos testű csatja olyan típus, ami nemcsak Daimnál tartozik más esetekben a SPA III fázisba (DAIM 1987, 28-29. kép), de már Kovrignál és Garamnál is a legkésőbbi övgarnitúrák szokványos tartozéka. Mindezek ellenére a sírt Daim a SPA I fázisba sorolta (DAIM 1987, 62, 14. térkép). Úgy látszik tehát, elegendő egyetlen verettípust kiválasztani, s rendszerbeli helyére, relatív kronológiai viszonyaira rákérdezni, hogy meggyőződjünk e rendszerek nagyon is sérülékeny voltáról. Sérülékenyek, mert a rendszeralkotást nem előzte meg olyan elméleti előkészítés, ami egy következetesen végiggondolt, egységes szempontok szerint meghatározott kategóriákra épülő tipológiai váz szerkesztését jelenti (ehhez túlságosan nagyléptéküek és általánosak: GARAM 1987, 191-202; BÓNA 1988, 437-463). Ezért történhet meg, hogy - a fentebb már idézett Leobersdorf 51. sír széles pajzsos veretnél maradva - a holdsarló alakú szárnnyal ábrázolt griff nyomósabb relatív-kronológiai érv, mint a veret formája és az öv többi díszítménye (DAIM 1987, 143; az érvelésmód előzménye, a „tág értelemben vett típus" fogalma és gyakorlati alkalmazása DAIM—LIPPERT 1984, 63-72. A hagyományos tipológiai rendszerezést azonban nem helyettesítheti a matematikai statisztika és a szériációs módszer alkalmazása Id. STADLER 1985, STADLER 1990). Az öv fémveretekkel történő díszítésének alapelve az egész avar korban változatlan. Alapvető jellegzetessége ugyanis kezdettől fogva a soktagúság (= „vielteilige Gürtelgarnitur", ld. hasonlóan már WERNER 1968, 281), amikor az övre sűrűbb-ritkább közökkel övveretet applikálnak, és váltakozó számú (az avar kor kezdetén 68, utóbb inkább 1-4) mellékszíjat erősítenek. Már a ko-